HÍREK

Gulyás: lesz védettséget igazoló okmány Magyarországon is

Ezt az kaphatja meg, akit már kétszer beoltottak. Az igazolvány az oltás időpontját fogja rögzíteni.

Link másolása

A kormány legfrissebb döntéseiről tartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely.

„A kormány a járványhelyzet értékelésekor azt állapította meg, hogy a novembertől életben lévő intézkedéseknek köszönhetően a vírust sikerült megfékezni, ugyanakkor az adatok nem mutatnak további csökkenést, Európa többi országában pedig a harmadik hullámmal néznek szembe” – kezdte a miniszter, aki az oltásról elmondta: 117 ezren már a második oltást is megkapták. Az összes oltott ember száma a napokban átlépheti a 300 ezret.

Beoltották az egészségügyi dolgozókat, folyik az idősotthonok alkalmazottainak és lakóinak oltása.

A háziorvosok megkapták a szükséges Pfizer-vakcinát, amivel nagyjából 30 ezer idős embert tudnak beoltani. A négy kijelölt oltóponton a krónikus betegséggel nem rendelkezőket a Szputnyik vakcinával kezdik oltani - mondta a miniszter. Hozzátette: megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása.

Az uniós beszerzésből több mint 19 millió vakcinát kötött le Magyarország. Ebből közel 10 millió embert tudnának beoltani, viszont mivel lassan érkeznek az oltóanyagok, megállapodtak 2 millió orosz vakcináról is, valamint jövő héten érkezik 500 ezer Sinopharm kínai oltóanyag.

Gulyás reméli, hogy a megfelelő vizsgálatok után minél előbb el lehet kezdeni az oltást a kínai vakcinával is.

A kormány döntött arról, hogy védettséget igazoló okmányt fognak bevezetni.

Ezt az kaphatja meg, akit már kétszer beoltottak. Az igazolvány az oltás időpontját fogja rögzíteni.

Szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki koronavírusból felgyógyultnak minősül.

Itt az érvényesség kezdete, ha kórházban volt, a kórházból való elbocsátás napja. Ha nem volt kórházban, akkor az első negatív PCR-teszt napja.

Akinek pedig csak egy PCR-tesztje volt, náluk az első pozitív tesztet követő 10. nap az érvényesség kezdete.

Azok akiknél nem járt tünettel a koronavírus, laboratóriumi vizsgálattal kell igazolniuk a védettségüket. Ők költségtérítés mellett kérhetik az okmány kiadását. Ebben az esetben 4 hónap az érvényességi időtartalma.

A kormány arról egyelőre nem döntött, hogy az okmány milyen előnyökkel jár majd, de remélik, hogy megkönnyíti a nyitást.

A magyar gazdasági adatokkal kapcsolatban Gulyás arról beszélt, hogy a munkanélküliek száma a harmadik legalacsonyabb Európában.

A 25 év alatti fiataloknak 2022. január elsejétől nem kell SZJA-t fizetniük, ez reményeik szerint növelni fogja a foglalkoztatottságot.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: