HÍREK

Gulyás Gergely: Nem kizárható, hogy van kiskorú sértett Juhász Péter Pál kapcsán

A miniszter nemrég Kormányinfón még nem tudott arról, hogy lenne ksikorú sértett a Szőlő utcai javítóintézet ügyében.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a győri Mandiner Klubest után kérdezte a 24.hu arról, hogy az új fejlemények fényében teljes bizonyossággal kizárható-e: nem volt kiskorú sértett Juhász Péter Pálhoz köthetően.

Korábban a Kormányinfón Gulyás többször is azt állította, hogy nincs kiskorú sértettje az ügynek.

A miniszter emellett következetesen a folyamatban lévő büntetőügyre hivatkozik, amikor a Juhász-ügy kapcsán azt kérdezik, lehet-e kiskorú sértettje.

Most Gulyás Gergely így fogalmazott:

„Ha azt a kérdést teszi valaki föl, hogy az önök szerkesztőségében történt-e már erőszakos bűncselekmény, akkor ön annyit tud mondani, hogy erről önnek nincs tudomása. Természetesen ezt kizárni nem lehet.

– írta a 24.hu.

„Az ügyről annyit tudunk, amit a nyilvánosság is megismerhetett és ami Tuzson igazságügyi miniszter úr jelentéséből kiderül” – mondta a lapnak Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője kifejtette, „van egy folyamatban lévő büntetőeljárás, ahol semmilyen kiskorú sértett nincsen.

„Hogy egyébként az elmúlt 30, nem tudom, hány évben, mikor mi történt, azt nem tudom megmondani”

„Egyet tudunk: az a büntetőeljárás, amivel kapcsolatosan egy teljesen megalapozatlan vád megjelent a magyar közéletben, annak minden egyes részletét az igazságügyi miniszter nyilvánosságra hozta, és ennek a büntetőeljárásnak semmilyen kiskorú sértettje nincs” – tette hozzá.

Az Igazságügyi Minisztérium jelentése a politikusi érintettségről szóló vádakat elutasította szerinte: „Minden alapot nélkülöző, aljas rágalmak.”

Közben több csatornán új részletek kerültek elő. Az RTL – Házon kívül műsorában egy ma már kétgyermekes nő azt állította, hogy gyerekként Juhász a sátorban oldalra húzta a fürdőnadrágját, és megmutatta fekete intim-piercingjét.

A miniszter ezzel kapcsolatban ezt mondta:

„Minden ilyen ügyet, miután maga a bűncselekmény rendkívül súlyos, hogyha ilyen elhangzik, akkor ki kell vizsgálni, és hogyha megalapozott és elévülési határidőn belül vagyunk, akkor le kell folytatni a büntetőeljárást, és ha a gyanú is megalapozottá válik, akkor a legsúlyosabb börtönbüntetést kell kiszabni.”

A 444.hu szerint rendőrségi iratok alapján felmerült, hogy a mostani ügy egyik nőjét Juhász 12 éves kora óta ismerte, egy pszichológiai szakvélemény pedig már gyerekkorában felvetette a szexuális bántalmazás gyanúját. A Magyar Jelennek nyilatkozó Reviczky Krisztina arról beszélt, hogy egy 13 éves lány egy éjszakai „krízistanácsadás” után zaklatottan tért vissza, és telefonban ez hangzott el. „Ne őt kényszerítse orális szexre.”

Az óbudai, Szőlő utca 60. alatti Budapesti Javítóintézet országos hatáskörrel működik, 100 férőhelyen, és 12 éves kortól fogad bíróság által letartóztatott fiatalkorú fiúkat. Május 29-én letartóztatták a házat 2010 óta vezető Juhász Péter Pált. A gyanú szerint több huszonéves nőt vett fel, akik az ő tudtával vagy szervezésében prostitúcióból kerestek pénzt, és ebből ő is hasznot húzott. A történetben két, gyermekotthonban felnőtt lány ügye is felbukkan: papíron dolgozók voltak, valójában a testükkel kerestek pénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk