HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely felháborítónak tartja Petry Zsolt menesztését a Herthától

A miniszter szerint az ügy súlyos, mert a szélsőségesnek nem tekinthető véleményeket egy jogállamban nem szokták büntetni.


Mint azt mi is megírtuk, Petry Zsolt, a német Bundesligában szereplő Hertha BSC kapusedzője hétfőn interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben a korábbi kapus többek között Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállásáról és "társadalompolitikai" kérdésekről is faggatták.

Az edző kifejtette, hogy „Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet”. Majd beszélt a bevándorláspolitikáról is. Miután klubja "elbeszélgetett vele", Petry kérte, hogy a Magyar Nemzet néhány helyen korrigálja a cikket, mert - megfogalmazása szerint - a szöveg egyeztetése során általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki az interjúból.

Klubjának azonban ez már kevés volt, és megváltak az 54 éves kapusedzőtől. „Petry Zsolt munkáját mindig elismertük a klubnál. Mindig azt tapasztaltuk vele kapcsolatban, hogy nyitott, toleráns és segítőkész személyiség, akire sosem volt jellemző a homofóbia és az idegengyűlölet” - írta a Hertha. Majd közleményükben hozzátették: tisztában vagyunk azzal, hogy Zsolt szerint a szöveg egyeztetése során általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki a vele készült interjúból, de úgy éreztük, állításai nem egyeznek a Hertha értékrendjével".

Csütörtökön Gulyás Gergely is beszélt az ügyről a kormányinfón.

A miniszter elmondta, hogy felháborítónak tartja Petry Zsolt menesztését a Herthától.

Ezért úgy véli, hogy "Németországnak kell arra a kérdésre választ adnia, hogy egy jogállamról beszélünk-e még vagy sem. A szólásszabadság közös és alapvető európai érték. A 20. században volt totalitarizmus, ami Németországból indult, nem szeretnénk, hogyha a 21.-ben is lenne".

A miniszter közölte, hogy egyetért Perty Zsolttal, de ennél fontosabbnak tartja, hogy a véleménynyilvánítás nem szankcionálható egy jogállamban.

A szélsőségesnek nem tekinthető véleményeket egy jogállamban nem szoktak büntetni

- vélte. "Az ügy súlyos" - mondta.

"Ha nem egy vicc lenne a hetes cikkely szerinti eljárás, akkor ez például olyan ügy, ami joggal veti fel, hogy alapvető értékek kerültek veszélybe Németországban" - közölte. A miniszter magyarázata szerint amit Petry mondott a családokról, az a jelenlegi német alkotmánybíróság hatályos véleményének megfelelő. Ettől független, hogy a német parlament az azonos neműek házasságát is lehetővé tette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok
Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.


Ahogy már a helyszínről beszámoltunk róla, délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. A képeken látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

A menet a tervek szerint 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.

Tudósítóink helyszíni beszámolója szerint nagy a káosz a Margit hídon és környékén, az emberek nem igazán tudják, merre menjenek, és mit csináljanak.

A tömeg már felment a hídra, a tömegközlekedést viszont még nem állították le. Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Ezekben a percekben felváltva nyitnak utat az emberek között a villamosoknak és a buszoknak a hídon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy egy lyukas zászlót tett ki Hatvanpusztán a kerítésre: Orbán lépésről-lépésre Putyin forgatókönyvét másolja
A független politikus szerint „a mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.”


Az ellenzék a Hősök terén gyűlik össze csütörtökön, Hadházy Ákos két ok miatt mégis Hatvanpusztán kezdte a napot. A független képviselő Facebook-videójában beszélt arról, hogy szerinte itt lehet legjobban emlékeztetni arra, hogy amit ma Orbán a Kossuth téren hadovál, annak a valódi lényege egy mondatban foglalható össze: mindent meg akar tenni, hogy a választások után végre végleg ideköltözhessen és nyugodtan élvezhesse Pusztaverszáj eszement luxusát. A képviselő a kerítésre helyezett egy lyukas magyar zászlót is.

„Idén sincsen Hatvanpusztánál jobb helyszín megemlékezni az 56-os hősökre, ha azt akarjuk megmutatni, hogy ők NEM ezt a rendszert akarták, NEM egy ilyen országért adták az életüket”

– fogalmazott Hadházy, majd így folytatta:

„Akkor diktatúrában éltünk. De ma sem demokráciában, hanem egy hibrid rezsimben, ún. választási önkényuralomban kell elzavarni a korrupt rendszert. A társadalmi-gazdasági rendszer akkor is és ma is ugyanaz volt Magyarországon és Oroszországban. Akkor szocializmus, ma néhány kivételezett oligarchának eszement, felfoghatatlan gazdagságot, egy szűk rétegnek jólétet, de a legszélesebb rétegnek reménytelen lecsúszást kínáló korruptokrácia. A politikai rendszer azonban MOST még más: ott MÁR diktatúra, itt MÉG "csak" választási önkönyéruralom.

De ennek nem örülhetünk, ha tudjuk, hogy Putyin is így kezdett, másrészt

Orbán több más hibrid rezsimhez hasonlóan lépésről-lépésre Putyin forgatókönyvét másolja”

– fogalmazott a politikus.

„Végül egy fontos kérdés: kinek volt nehezebb dolga ? Az akkori , vagy a mai ellenzéknek? A válasz egyrészt egyértelmű, hiszen egy diktatúrával szemben az 56-os hősöknek az életüket kellett adniuk. Másrészt viszont egy dologban könnyebb dolguk volt: nem volt kérdés számukra, hogy nem bízhatnak abban, hogy választáson győzhetik le a rendszert.

A mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.

Vagy ha erre rájött, arra már nem, hogy kellően sokan és kellően elszántan meg lehet változtatni a játékszabályokat. Most az ellenzék újra úgy döntött, hogy a piszkos játékszabályok ellenére próbál választást nyerni. Erre most több az esély, mint 2014-ben, 18-ban, vagy 2022-ben volt. Nem kell az életünket adni, de nagyon - nagyon sok embernek kell nagyon nyíltan vállalni a meggyőződését és nagyon-nagyon sokat dolgozni” – mondta Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely elbiciklizett a Békemenet mellett: „Froclizós beszólásokat kaptam”
A főpolgármester egyértelművé tette: nem vesz részt a Békemeneten, de a TISZA Párt Nemzeti Menetén sem lesz ott. De kiderült, mit fog csinálni csütörtökön ezek helyett.


Karácsony Gergely biciklivel tekert át a Margit hídon, ahonnan a Békemenet is indul. A főpolgármester azért ezt az útvonalat választotta, mert a rendőrök azt tanácsolták neki, nyugodtan jöjjön erre. Miközben eltekert az emberek között, páran beszóltak neki, de többen is fotózkodtak vele – számolt be róla a Telex.

„Nagyon kedves, kicsit froclizós beszólásokat kaptam, de nem vonulok fel a Békementen, semmiképpen sem”

– mondta Karácsony, miközben „hazaárulónak” nevezték a háttérből.

A lapnak azt is elmondta, hogy a nemzet fővárosában bárki szabadon elmondhatja a véleményét. Ő már korábban üzent az október 23-i ünnep kapcsán.

A főpolgármester egyébként a TISZA Párt által szervezett Nemzeti Meneten se vesz részt, mert családi programja van.

A Békemenet délelőtt 11 órakor indul, a tömeg a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonul. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.

A TISZA Párt rendezvénye, a Nemzeti Menet 14 órakor indul a Deák Ferenc térről, ahonnan a Hősök terére vonulnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
EU-csúcs: újabb szankciós csomagot fogadtak el Oroszország ellen, Orbán nem volt ott
Az intézkedéseknek a dán elnökség szerint valódi hatásuk van, súlyosan érintik az orosz gazdaságot. A cél az, hogy Oroszország egyre nehezebben tudja finanszírozni a háborút.


Az Európai Unió elfogadta a 19. szankciócsomagot fogadott el a csütörtöki csúcstalálkozón, amely az orosz energiainfrastruktúrát célozza meg.

Az újabb szankciók 2027-től tiltják az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importját, és szigorítják a tranzakciós tilalmat a két legnagyobb orosz olajvállalattal szemben. Emellett feketelistára került további 117, úgynevezett „árnyékflottás” hajó.

A brüsszeli döntés 45 szervezetet is célba vesz – köztük 12 kínai és hongkongi céget –, amelyek segítettek Oroszországnak kijátszani a szankciókat. Továbbá megtiltja a használt orosz repülőgépek és hajók viszontbiztosítását, és teljes tranzakciós tilalmat vezet be öt orosz bankkal szemben.

A tranzakciós tilalmat kiterjesztették az orosz elektronikus fizetési rendszerekre, valamint Fehéroroszország és Kazahsztán egyes harmadik országbeli bankjaira. Az intézkedések megvonják a kriptoeszköz-szolgáltatásokat orosz állampolgároktól, lakosoktól és cégektől is.

„A szankcióknak valódi hatásuk van, és súlyosan érintik az orosz gazdaságot. Oroszország egyre nehezebben tudja finanszírozni Ukrajna elleni illegális agressziós háborúját”

– mondta Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter.

Az újabb szankciócsomag elfogadásánál Orbán Viktor nem volt ott, mivel az október 23-i ünnep miatt egyelőre Budapesten tartózkodik, 13 órakor beszédet mond a Kossuth téren. A miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfőt kérte meg arra, hogy képviselje a magyar érdekeket, amíg ő nem érkezik meg Brüsszelbe.

Fico a minap elárulta: Orbán arra kérte: a szankciós csomagról szóló zárónyilatkozatot ne egyhangúlag, hanem csak a többi 26 tagállam nevében fogadják el, Magyarország nevének feltüntetése nélkül.

Ahogy arról beszámoltunk, szerdán az Egyesült Államok is újabb szankciókat vezetett be Oroszország két legnagyobb olajvállalatával, a Rosznyefttel és a Lukoillal szemben. Az intézkedést szerda este jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a szankciók oka az, hogy „Oroszország nem kötelezte el magát komolyan az ukrajnai háborút lezáró békefolyamat mellett”.

Via 444.hu, Bloomberg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk