HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely: Az amerikai nagykövetnek elnézést kellene kérnie

A miniszter szerint David Pressman hibázott azzal, hogy széderestre hívta a Jobbik elnökét, aki korábban antiszemita kijelentéseket tett.


Gulyás Gergely vasárnap este Bayer Zsolt műsorában vendégeskedett a Hír TV-n, aki szerint az amerikai nagykövetség és személyesen David Pressman nagykövet is hibázott, amikor meghívták a széderestjükre Gyöngyösi Mártont. Mint megírtuk, a Jobbik elnöke 10 évvel azután ünnepelte az amerikai nagykövetségen a zsidó húsvétot, hogy zsidó képviselőket akart listázni.

Gulyás szerint David Pressmannak elnézést kell kérnie a történtek miatt, mert „azzal lehetne a legrövidebbre zárni azt, ami történt”.

„Annál kellemetlenebbet, minthogy a zsidó szervezetek vezetői magyarázkodnak, hogy ők ugyan nem ültek volna le Gyöngyösi Mártonnal vacsorázni, de ott szembesültek azzal, hogy ott van, felállni, meg nem mertek, mert mégiscsak az amerikai nagykövet hívta őket, ennél kellemetlenebb helyzetbe hozni embereket.

Más kérdés, hogy van, akit jobban és van, akit kevésbé sajnálok a magyarázkodók közül, de ezt nehéz elképzelni” - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Arról is elmondta a véleményét, hogy múlt héten az amerikai nagykövet sajtótájékoztatót tartott, amelyen megerősítette azt a hírt, hogy a Magyarországon működő Nemzetközi Beruházási Bank három vezetője és maga az intézmény is felkerült az Egyesült Államok hivatalos szankciós listájára. Gulyás azt mondta, eddig „egyik amerikai nagykövet sem érezte úgy, hogy sajtótájékoztatót kell tartani, de Magyarországon David Pressman igen, ami érthetetlen”.

„Hogyha az történik, hogy ez a bank a jelenlegi világpolitikai helyzetre tekintettel az amerikaiak tűrésküszöbének a határán túl van, és felteszik egy listára más országok, mondom, köztük európai uniós országok más intézményeivel, és ennek a banknak egy vezetőjét, ez mondjuk a világpolitikának egy olyan lépése, egy olyan lépése az Egyesült Államoknak, ami világpolitikában nem szokatlan.

Hogy miért kell ehhez egy ilyen, kicsit nevetségesnek tűnő haccacárét is csinálni? Ezt én nem tudom megmondani”

- mondta.

A miniszter úgy véli, a kormány továbbra is a jó kapcsolatokban érdekelt, ezért bíznak benne, hogy „mindenki levonja a következtetést abból, ami történt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Orbán Viktor édesanyja miatt Hadházy „benne van a trutymóban nyakig”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.

„De tényleg,

mennyire kellemetlen, amikor egy idős asszony a Békemeneten mosolyogva porrá zúzza az összes hazugságot, amit terjesztesz, és amire az egész politikai pályafutásodat építed?!”

tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.

„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.

Ott áll egy asszony, akiben semmi kétség, semmi félelem, semmi bizonytalanság nincs. Aki egyszerre megnyerő és lehengerlő.

Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.

„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.

Bevetted az esti gyógyszert, Áki? A balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához.

A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Te idióta Márki-Zay Péter” – kezdi a kereszténydemokrata Pócs János a válaszát arról, mit kerestek a Gripenek egy fideszes rendezvényen
A jászsági fideszes képviselő valószínűleg nem teszi az ablakba, amit ezután a kommentelőktől kapott. Szerinte nemzeti ünnepség volt az október 23-i Békemenet.


Szombaton egy kérdést osztott meg Facebook-oldalán Márki-Zay Péter. A korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt arra volt kíváncsi: „Van valakinek ötlete? Mit keresnek a Magyar Honvédség Gripenjei a fideszes "BÉKEMENETEN"?”

A válaszra sem kellett sokáig várnia. Pócs János jászsági országgyűlési képviselőnek, úgy látszik, valamiért különösen fájt a kérdés, mert meglehetősen indulatos stílusban reagált.

Facebook-posztjában azt írta:

„Te idióta Márky-Zay Péter! Posztodban azt kérdezed, hogy mit kerestek a Gripenek a fideszes rendezvényen?”

„Ez alapján azt is kérdezhetnéd: Mit keres a Fidesz-kormány támogatása a tiszások zsebében?

Csak, hogy értsd, te bukott porszívóügynök: Orbán Viktor a Fidesz elnöke Magyarország Kormányának a miniszterelnöke. A Kormány a nemzeti ünnepünkön megemlékezett az ’56-os hősökről. A Gripenek egy ország nevében tisztelegtek a színpadon álló, meg a köztünk élő idős hősökről, akik életüket kockáztattak a Magyar Hazáért. Bukott diák akar korrepetálni.”

Pócs válasza nem mindenki tetszését nyerte el. Bár vannak, akik vele egyetértve Márki-Zay Pétert ekézik, többségben vannak azok, akiknek nem tetszett sem a Gripenek szerepeltetése, sem Orbán Viktor beszéde, de a legtöbbeknek Pócs stílusa.

Volt, aki azt írta: „Ha ez igaz, akkor miért nem az 56-os hőseinkről beszél? Csak Brüsszel-Háború-Ukrajna… gratula”. Míg más azt jegyezte meg: „Hogy lehet országgyűlési képviselő egy olyan ember aki igy beszel egy másik közéleti szereplővel? Szégyenteljes, remélem az ilyen pökhendi, tiszteletre sem méltó emberek eltűnnek majd a közéletből mielőbb.”

Az egyik hozzászóló szintén a beszédet kritizálva azt írta: „Semmilyen megemlékezés nem volt a Kossuth téren. Egy elmebeteg fröcsögött a háborúról, Ukrajnáról meg Brüsszelről. Legalább erre a napra félretehette volna azt a nagy ‘békepárti’ énjét, és kicsit több alázatot mutathatott volna ezen az ünnepen.”

Pócs nem először üzent meghökkentő stílusban ellenzéki szereplőknek. Korábban viszkivel és Xanaxszal várta a Jászságba és meg is fenyegette Magyar Pétert, míg nemrég egy disznóólból olvasta fel bocsánatkérő levelét Ruszin-Szendi Romulusznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő fotókon az első hó a Kékestetőn
A meteorológusok előrejelzése szerint villámlásra és zápokra kell készülnünk. Így már nem csupán az óraátállítás, hanem az időjárás is kihatással lesz a szervezetünkre.


Hózápor lepte meg ma délelőtt a Kékestetőt, a pillanatot fotók örökítették meg – írja a Metfigyelő.

Korábban a meteorológusok azt jelezték, hogy az október végi óraátállítást villámlás és záporok is kísérhetik, de kevesen számítottak hóra. A Kékestetőn délelőtt viszont hózápor vonult át.

Ebből adódóan úgy tűnik,

változékony időben érkezik az őszi óraállítás, ami megnehezíti a szervezet átállását a téli időszámításra.

A nyugat felől érkező felhőtömbök időszakosan megzavarják a napsütést.

Kora délutántól egyre jobban beborul az ég. Napközben csak kevés helyen esik, estétől viszont – nagyobb eséllyel délen – nő az eső és a zápor esélye, akár zivatar is kialakulhat.

A szél délire, délnyugatira fordul, élénk lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul, az Északi-középhegységben hűvösebb lehet.

Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

A havazásról készült képek itt nézhetőek meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk