SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Gubás Gabi úgy akarta eljátszani Dobrev Klárát az Elk*rtukban, hogy „ne legyen minden ízében negatív karakter”

A színésznő úgy véli, olyan volt neki Gyurcsány Ferenc feleségének szerepe, mint Meryl Streepnek Margaret Thatcher megformálása.


Egy hete mutatták be a mozikban az Elk*rtuk című politikai krimit, amely igencsak megosztónak tűnik a közönség számára. A film egyik főszerepét Gubás Gabi játssza, aki Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc feleségét alakítja, az Indexnek adott interjújában pedig elmondta, milyen érzés volt ez számára.

"Klára szerepe az én pályámon talán egy kicsit olyan, mint amikor Meryl Streep eljátszhatta a Vaslady, Margaret Thatcher szerepét, vagy gondoljunk A koronában az Erzsébet királynőt játszó Olivia Colmanre, vagy a Coco Chanelt alakító Marion Cotillard-ra. Bár soha nem volt közöm a politikához, nem követtem szorosan az eseményeket, főleg nem folytam bele semmiféle politikához kapcsolható dologba, abszolút objektíven, előítéletek nélkül tudtam megformálni ezt a szerepet is. Az emberi oldalt, a motivációt igyekeztem megfogni."

A színésznő azt mondta, a "nagyon erős emberi lojalitást" és a férje melletti kitartást találta a legmotiválóbbnak Dobrev Klárában, az ő határozott, erős jelleme volt a kapcsolódási pontja a szerephez, ezzel tudott azonosulni. "Amint ezt megtaláltam, életre kelt bennem a figura" - mondta.

Elmondása szerint egy pillanatig sem törekedett arra, hogy az általa megformált karakter külsőségekben vagy gesztusaiban hasonlítson a valódi Dobrev Klárára, de fontos volt számára, hogy a mozgatórugót megértse. Nemcsak benne, hanem a rendező Keith Englishben is az fogalmazódott meg, hogy amennyire lehetséges, emberileg mutassák meg a filmben Gyurcsány Ferenc feleségének figuráját. A színésznő pedig arra is törekedett, hogy Klára "ne legyen sematikus figura, ne legyen minden ízében negatív karakter".

"Az volt a célom, hogy megmutassam, hogyan reagál, amikor elsodorják az események, miként hat rá mindez. Mert szerintem ez a történet is emberekről szól. Éljenek bárhol vagy álljanak bármely oldalon, gondolhatják, hogy a cél szentesíti az eszközt, de nem mindegy, mi a cél és mi az eszköz"

- mondta.

Mivel Dobrev Klára viszonylag kevésszer tűnik fel a filmben, Gubás Gabi csak három-négy napot forgatott. Éppen ezért az is kihívás volt számára, hogy viszonylag kevés lehetősége jutott a karakter jellemének kibontására.

Elárulta, hogy az utolsó jelenete a Parlamentben egy nagyon hosszú snitt, amit majdnem egy napon át forgattak. Ez az a jelenet, amikor a filmbéli Dobrev Klára közli, hogy járulékos veszteség, ha az ártatlanul arra járó emberek is veszélybe kerülnek, miután a rendőrök lecsapnak a tüntetőkre.

"Rengeteget vajúdtam azon, hogyan lehet kimondani egy ilyen mondatot. Ez egy nagyon kemény mondat, amelyet szerintem csak katatón állapotban képes kimondani egy ember – ha nem egy velejéig romlott és gonosz emberről van szó. Az az ember, akit én személyesítek meg, nem ilyen. Az ő döntését az eredményezte, hogy már fel se fogta, mi történik körülötte, úgy látta, hogy minden elveszett, végképp kicsúszott a gyeplő a kezükből"

- mondta.

Arra a kérdésre, hogy gyávaságnak érezte volna, ha visszautasítja a szerepet, azt válaszolta: "Magam számára igen, és én csak a saját gondolataimért vagyok felelős, a saját démonaimmal kellett szembenéznem".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Makranczi Zalán rögtön a telefonhoz nyúlt, miután Borbély Alexandrára cserélték Gáspár Katát A renitensben
A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.


Hatalmas változás rázta meg A renitens című sorozatot: a harmadik évadban Gáspár Kata helyett az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra játssza a női főszereplőt, Somos Renátát. A váratlan váltás kulisszatitkairól most a Dobler századost alakító Makranczi Zalán rántotta le a leplet, aki mentorként segítette az új kolléganő beilleszkedését - írta a Blikk.

A népszerű bűnügyi vígjátéksorozat új évada február 19-én indult az RTL+ Prémium felületén. A színész, amint megtudta a hírt, azonnal felhívta Alexandrát, hogy találkozzanak. Zalán ugyanis pontosan tudja, milyen egy már összeszokott csapatba érkezni, hiszen korábban a Mintaapák című sorozatban ő vette át Klem Viktor szerepét.

„Amikor megtudtam, hogy Alexandra veszi át a szerepet, rögtön felhívtam, hogy találkozzunk, és beszélgessünk. Már csak azért is, mert én is voltam hasonló helyzetben, mondjuk a Mintaapákban, és pontosan tudom, milyen egy ilyen felbolydult helyzetbe belelépni. Ilyenkor mindig az a nagy kérdés, hogy mi az, amit az ember megőriz az előtte levő dologból, és milyen újat rak hozzá.”

Makranczi Zalán nemcsak tanácsokkal látta el kolléganőjét, de a művészi szabadságát is tiszteletben tartotta. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a két főszereplő közötti kémia.

„Persze, hozzátettem, hogy ebből semmit ne érezzen kötelező érvényűnek. Csak elmondtam, hogy ezek a lehetőségek, és hogy majd ő fogja kiválasztani, amelyiket akarja, vagy mindegyiket, vagy egyiket sem. Mert azt gondolom, a sorozat szempontjából a legfontosabb, hogy ez a két szereplő működik-e egymással, vagy sem. Csomót beszélgettünk, szerintem nagyon jót tett a dolognak.”

Borbély Alexandra nem tagadta, hogy eleinte szorongással vette át a stafétát, és felkészült a kritikus hangokra is. „Nyilván akkor is van az emberben izgalom, ha egy új szerepben tűnik fel, nemhogy egy ilyen helyzetben, amikor valakitől átvesz egy karaktert. Ez nehezített pálya. Biztos vagyok benne, hogy lesz kíváncsiság a nézőkben, de kapok majd bántásokat is, hiszen lesznek, akik azt mondják: ők ezt Katával szerették nézni, számukra ő volt Reni. Eleinte én is sokat agyaltam ezen, de mostanra sikerült elengednem a szorongást.”

A szereplőcserét a gyártó egyeztetési nehézségekkel indokolta Gáspár Kata oldalán. A harmadik évadban nem csak a főszereplő személye új, a rendőrségi csapathoz Hrisztov Toma is csatlakozott Gál őrmester szerepében. A sorozat egyébként a sikeres francia HPI (Haut Potentiel Intellectuel) című formátum magyar adaptációja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videó: Molnár Áronék kiparodizálták Nagy Feró fellépését
Molnár Áron és csapata nagy reményekkel sietett a Vértanúk terére a Nagy Feró-koncertre. A helyszínen azonban csalódás érte őket.


Inkább a gyros, mint a Nagy Feró-koncert – paródiavideóban figurázták ki a Beatrice frontemberének fellépését.

Molnár Áron, Földes Eszter és Mohai Tamás egy friss videóban mutatták meg, mi történik, ha valaki a Kossuth-díjas zenész fellépésére siet, de a helyszínen szembesül a valósággal.

A Nemzeti Maximumért Alapítvány és a PestiSrácok tartott szabadtéri emlékműsort február 24-én este a pesti Vértanúk terén, a kommunizmus áldozatai emléknapjának előestéjén.

Az esemény sztárfellépője Nagy Feró volt, aki amellett hogy beszédet tartott, amelyben hevesen kritizálta a kommunizmust,

elénekelte a „8 óra munka” című örökzöldjét is. Egyesek viszont nem voltak megelégedve Feró előadásának minőségével.

Sokan azzal vádolták a 80 éves énekest, hogy ittas, viszont a felvételen jól látható, hogy fülmonitor hiányában nem hallja jól a zenei alapot, sem magát, ezért gyakran késik/siet.

Erre a fellépésre reagált Molnár Áron színész-aktivista, Földes Eszter és Mohai Tamás egy Instagramra feltöltött videóval. A jelenet szerint a három színész az utcán rohan, hogy le ne késsék a koncertet, ám amikor odaérnek, csalódottan veszik tudomásul, amit látnak, és inkább elindulnak gyroszozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem lettünk barátok” – Lovász László egyszer sem beszélt Bochkor Gáborral a rádióból távozása óta
A hajnali kelés és a bulvárhírek áradata teljesen felőrölte Lovász Lászlót a rádiós évek alatt. Bevallotta, hogy öt és fél év közös munka után egy szót sem váltott a távozása óta Bochkor Gáborral.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



„Ez egy laza társaságként indult, de mi nem lettünk barátok” – mondta Lovász László, aki öt év és öt hónap után, januárban távozott a Retro Rádió reggeli műsorából, most pedig kendőzetlen őszinteséggel beszélt a kimerítő időszakról és a Bochkor Gáborral való kapcsolatáról. A Dumaszínház frissen kinevezett kreatív igazgatója a Médiapiac Podcastban számolt be arról, miért éli meg „kiszabadulásként” a váltást, és miért nem beszéltek egykori műsorvezetőtársával a távozása óta.

Lovász felidézte a reggeli rádiózás kimerítő mindennapjait: a hajnali négyes kelést a napi rutin követte, amelyben a bulvárhírek áradata fizikailag és lelkileg is felőrölte.

„Mérhetetlen mennyiségű bulvárt olvastam az öt év és öt hónap alatt… a napi harminc–ötven bulvárhír, már csak a címek elolvasása is brutális volt”

– fogalmazott a műsorvezető. A kényszerű regenerálódásra csak délutánonként jutott ideje. „Beálltam erre a 20–40 perces alvásra… ez a powernap nálam működik” – tette hozzá. A folyamatos feszültség és a szerep, amiben kevésbé érezte magát önazonosnak, egyre nagyobb terhet rótt rá.

A felkérés annak idején hatalmas lehetőségnek tűnt. „Amikor Bochkor Gábor elhív… akkor rohansz” – emlékezett vissza Lovász, aki később mégis elbizonytalanodott, mert úgy érezte, a humora nem mindig talált célba a stúdióban. „Kezdtem azt érezni, hogy ott nem röhögtettek… Lehet, hogy rossz lóra tettem a humoromat illetően, vagy lehet, hogy nincs is humorom.” Azt is elárulta, hogy kapott negatív visszajelzéseket a munkájáról. „Természetesen jelezték felém, hogy nem olyan jó feltétlenül, amit csinálok.”

A munkakapcsolatukról Bochkor Gáborral egyértelműen fogalmazott.

„Nem tudom, hol ment félre. Én az az ember vagyok, aki magában keresi a hibát” – mondta, hozzátéve, hogy a távozása óta egyáltalán nem beszéltek.

Lovász helyét februárban Risztov Éva olimpiai bajnok úszó vette át a műsorban. A váltás hírére a konkurens Rádió 1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs is reagált, aki szerint Lovász távozása várható volt.

Új szerepében, a Dumaszínház kreatív igazgatójaként Lovász „felszabadulásról” és egy „okos játszótérről” beszélt, ahol a kreatív ötletekre és a közös alkotómunkára helyeződik a hangsúly. A politikai humorral kapcsolatban megjegyezte, a politika mára annyira a mindennapok részévé vált, hogy alapanyagként is folyamatosan jelen van. A rádiózáshoz való visszatérésről egyelőre hallani sem akar. „Nem érzem, hogy rohannék vissza” – jelentette ki, de a podcast műfaja, különösen a saját DumaCastja kifejezetten vonzza.

Zárásként egy tanulságos esetet is felidézett: egy „hervadt rózsás” nőnapi kampányukat a közösségi médiában érkező negatív visszhangok – főleg a virágárusok tiltakozása – miatt vonták vissza, amit ma már hibának tart. Szerinte ez jól mutatja, hogyan befolyásolja a döntéseket a közösségi médiában gyorsan generálódó népharag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Titokban temették el Kontra Györgyöt, az M1 híradósának édesanyja szívbe markoló szavakkal búcsúzott a fiától
Megbocsátásról és elfogadásról beszélt Kontra György gyászoló édesanyja, miközben a szíve megszakad a fia elvesztése miatt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 26.



Csendben, a nyilvánosságtól elzárva kísérték utolsó útjára Kontra Györgyöt, az M1 egykori híradósát. Február 23-án hétfőn, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra a műsorvezetőt Kiskunfélegyházán, a Felsőtemetőben. Rengeteg ismerős, barát és munkatárs érdeklődött a búcsúztatás iránt, de a család a zártkörű ceremónia mellett döntött, hogy méltósággal és zavartalanul vehessenek búcsút tőle - írta a Blikk.

A 45 éves televíziós szerelmi bánatában hozta meg a végzetes döntést. Előző este még az édesanyjánál vacsorázott, akinek elmondta, nem tudja feldolgozni, hogy három és fél éves kapcsolata megszakadt szerelmével, Nórával. Nagy valószínűséggel már haza sem ment, hanem egyből a sínek felé vette az irányt, és február 5-én kora hajnalban egy száguldó vonat elé lépett nem messze félegyházi lakásától.

„Nem bírta már elviselni a fájdalmat, minket pedig itt hagyott, magunkra maradtunk a hiányával. Nem haragszom rá, elfogadom, hogy nem tudott tovább élni ezzel a teherrel. Az én fiam volt, s most is az, egy csodálatos gyermek, ember. Nem haragszom senkire, ő döntött, nem tudtuk volna megállítani”

– mondta a gyászoló édesanya, Kontra György Istvánné.

A tragédia körülményeiről később derültek ki részletek: a bejelentést nem az őt elgázoló vonat vezetője tette, hanem egy másik szerelvény mozdonyvezetője vette észre a holttestet. A rendőrök állapították meg a híradós személyazonosságát, és ők vitték a gyászhírt a családnak.

Kontra György 2015-ben került az MTVA-hoz, ahol az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban több regionális médiumnál is tevékenykedett, többek között a Sirius Rádiónál, a Kiskun/Trió TV-nél és a Rádió Smile-nál.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk