SPORT
A Rovatból

Grosjean a Forma-1-es idénykezdetről és a magyar ételekről

Már nagyon várja a Forma-1-es idény kezdetét a Haas F1 Team pilótája, Romain Grosjean, aki a #FormulaHUPodcast exkluzív interjújában a versenyzés mellett beszélt arról is, hogy lelkes rajongója hazánknak, a magyar ételeknek, sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy következő szakácskönyvében talán a töltött káposzta receptje is megtalálható lesz.


Grosjean és az F1-es mezőny július első két hétvégéjén az Osztrák Nagydíjon csatázik majd egymással, onnan pedig a Hungaroring felé veszik az irányt, ahol az évad harmadik futamát bonyolítják. „Tíz hét, nyolc futam Európában, ami rengeteg, de mókás lesz. Be kell osztanunk az energiáinkat, gondoskodnunk kell arról, hogy megfelelően felfrissüljünk egy-egy hétvége után” – mondta a #FormulaHUPodcast adásában Grosjean, akinek menedzsere, Martin Reiss hazánkban, egészen pontosan Kőszegen él.

Emiatt nem kizárt, hogy a Haas F1 Team versenyzője a Magyar Nagydíj előtti napokban oda is ellátogat: „Jártam már ott korábban is, nagyon szép hely. Majd meglátjuk, hogy mi lesz a helyzet az ausztriai futamok után. Ha nem engedik, hogy hazamenjünk, lehet, hogy a budapesti futam előtt újra elmegyek hozzá és meglátogatom őket. Nagyon szép az a régió, a hely is nagyon szép.

Egyébként Magyarországot tényleg nagyon szeretem, voltak ott jó versenyeim, a pálya nagyszerű és a város is csodálatos. Rettenetesen várom, hogy végre újra ott versenyezzünk!”

A háromgyermekes családapa szenvedélye a versenyzés mellett a konyha, néhány éve kedvenc receptjeivel egy szakácskönyvet is megjelentetett. A #FormulaHUPodcast adásában elárulta azt is, hogy rajong a magyar ételekért: „Több alkalommal is kóstoltam magyar fogásokat. Picit talán furcsa, de szerintem a magyar konyha nagyon hasonló a franciához. A magyar libamáj nagyon híres, akárcsak a sertéshúsok és a felvágottak vagy épp a hidegtálak. A paprikát például egész egyszerűen imádom, a paprikával készülő ételeket nagyon szeretem. Szuper boldog vagyok minden alkalommal, amikor magyar ételeket fogyaszthatok, roppant jó húsokat szoktunk enni. A futamok után, vasárnap este általában mindig maradok még, hogy jókat ehessek és élvezzem a város hangulatát!” – fogalmazott Grosjean, aki a műsor készítőinek felvetésére kilátásba helyezte, hogy amennyiben lesz újabb szakácskönyve, abban helyet kap majd a töltött káposzta receptje is.

Az adásban a #FormulaHUPodcast szakújságírói törzsgárdája, a Bethlen Tamás, Gellérfi Gergő és Mészáros Sándor alkotta hármas a szokásos, kötetlen stílusban nemcsak Grosjean és a Haas F1 Team vonatkozásában tárgyalta ki az aktualitásokat, hanem a közelgő szezonkezdettel kapcsolatban is.

A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.

A podcast-sorozat hitelességét jól szemléltetik az exkluzív interjúk, amelyeket Mészáros Sándor készít: a #FormulaHUPodcast virtuális stúdiójában az indulása óta olyan aktív pilóták, legendák, csapatfőnökök és világbajnokok fordultak meg, mint például Antonio Giovinazzi, Nicholas Latifi, Günther Steiner, Jean Alesi, Jarno Trulli vagy épp az 1997-es világelső Jacques Villeneuve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.


Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.

„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.

Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.

Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.

Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.

A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.

Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.

Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:

„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”

Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.

A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.

Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.

A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.

Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.

Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.

Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.

„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”

– nyilatkozta a magyar játékos.

A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Alberto Tomba a világ szeme láttára akarta meghódítani Katarina Wittet, az olasz síbajnok nem ilyen válaszra számított
Az 1988-as calgaryi olimpián a kétszeres aranyérmes Alberto Tomba nyilvánosan udvarolt a keletnémet műkorcsolyázónak. A sportolónő egy hűvös, ironikus mondattal tette helyre a sízőt, ami örökre lezárta a románc lehetőségét.


Az 1988-as calgaryi téli olimpia lázában égett a világ, de a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb, máig emlegetett jelenete nem a sípályán vagy a jégcsarnokban, hanem a sajtó előtt zajlott le. A főszereplő a frissen kétszeres olimpiai bajnok olasz alpesi síző, Alberto Tomba volt, aki győzelme után a kamerák kereszttüzében egyenesen a korszak jégkirálynőjének, a keletnémet Katarina Wittnek üzent. Szavai azonnal bejárták a világsajtót, és elindítottak egy legendát, ami évtizedekig táplálta a pletykalapokat.

„Szeretném ma este látni Katarinát, és ha nem nyer aranyat, talán adok neki egyet az enyéimből” – mondta Tomba, és ezzel megadta a kezdőlökést egy soha be nem teljesült, mégis halhatatlanná vált románc mítoszának.

Alberto Tomba, vagy ahogy rajongói nevezték, „Tomba la Bomba”, maga volt a megtestesült olasz virtus. A körülbelül 182 centiméter magas és 90 kilogrammos sportoló harsány, életszerető és végtelenül magabiztos jelenség volt, aki imádta a rivaldafényt. Későbbi portrékban önironikusan csak a „WWP – bor, nők és tészta” jelszavával jellemezte magát. Ezzel szemben Katarina Witt a vasfüggöny mögül érkezett, és a tökéletességre csiszolt elegancia és a feszes önkontroll szobra volt. A kétszeres olimpiai bajnok műkorcsolyázó minden mozdulatát tudatosság jellemezte, és pontosan tudta, milyen képet kell mutatnia a világnak.

Tomba hangzatos kijelentése után a sors – és a média – összehozta a két sportolót egy rövid találkozóra. A síbajnok egy aláírt poszterrel kedveskedett Wittnek, amelyre egy kis szívecskét is rajzolt. A gesztus ügyetlenségét csak fokozta, hogy a jégkirálynő nevét elírta, és „Katerina”-ként vetette papírra. Katarina Witt kedvesen mosolygott a figyelmességen, de válasza egyértelműen jelezte, hol húzza meg a határokat. Finom iróniával, de határozottan tette helyre a magabiztos udvarlót.

„Nem hiszem, hogy sokat tud a műkorcsolyáról” – mondta a Sports Illustratednek. A mondat lezárta a románc lehetőségét, de a médiaflört legendája csak ekkor kapott igazán szárnyra.

A történet önálló életre kelt, mert tökéletesen illett Tomba imázsába. Az olasz fenegyerek, aki az 1992-es téli olimpiát viccesen „Albertoville”-nek nevezte át, és aki a rajtszámválasztást is pikáns poénnal ütötte el („A hatost szeretem… a ‘szexet’ is.”), a Wittnek való udvarlással csak tovább erősítette a macsó, bonviván sportoló képét. A történet az ő legendáriumának része lett, egy újabb színes anekdota a pályán kívüli hódításairól.

Tomba maga is táplálta ezt a képet. Egy későbbi interjúban az alpesi sízők magányos életére panaszkodva jegyezte meg: „Nehéz 10 000 lábon [körülbelül 3048 méteren] rendes lánnyal megismerkedni.” A Los Angeles Times évekkel később már csak „híres, de sikertelen csábításként” hivatkozott a calgaryi eseményekre, megerősítve, hogy a történet sokkal inkább szólt a média által felépített imázsról, mint a valóságról.

Miközben Tomba a túlzások embere volt, Witt a tudatos kontrollé. Magánéletét mindig is óvta a nyilvánosságtól, ami nem véletlen.

A keletnémet sportoló életét gyerekkorától kezdve árnyékként követte a hírhedt állambiztonsági szolgálat, a Stasi. Ez a tapasztalat óvatosságra és a személyes határok szigorú védelmére tanította. Bár a nyilvánosság előtt élvezte a játékos flörtölést, a magánszféráját mindig is fallal vette körül. Ez a háttér magyarázza, miért reagált olyan profin és távolságtartóan Tomba közeledésére.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk