Grindelwald bűntettei – a Legendás állatok világa jócskán besötétedett
Amikor 2016-ban J. K. Rowling előállt következő zseniális ötletével, a Legendás állatok és megfigyeléseikkel, kellemesen csalódtunk, mert nem a Harry Poter-univerzumról húzott le még egy bőrt feleslegesen, hanem gazdagította azt, és tökéletesen új szemszögből mutatta meg a varázslóság világát. Még a színészként meglehetősen ellentmondásos – egyszer zseniális, néha pedig sajnos nagyon idegesítő - Eddie Redmayne is teljesen rendben volt a filmben, szerettük és elhittük, hogy ő Göthe Salmander, a kedves, ügyetlen varázsló, aki imádja a legendás bestiákat, egytől egyig, akármilyen furcsák, rondák és szürreálisak legyenek is. Ennek a mozzanatnak volt egy pozitív üzenete is: olyan humanitással ruházta fel főhősét, ami példaértékű volt, mint minden olyan sztori, amiben egy esendő figura a nála gyengébbet, kiszolgáltatottabbat, vagy egyszerűen csak másabbat igyekszik megmenteni, sőt, a magasba emelni.
Emellett a Legendás állatoknak volt egy olyan története is, ami magával ragadott kicsit és nagyot egyaránt. Ez a sodró lendület hiányzik a második részből – aminek ugyanakkor vannak erényei is. Akármennyire is mindkét film központi ereje a szeretet, az első mégis, valóban erről az érzésről és értékről szólt, míg a második világa jócskán besötétedett, amitől másként érdekes.
Regram from @igndotcom: Exclusive: Check out this new look from Fantastic Beasts: Crimes of Grindelwald.
58.1k Likes, 116 Comments - Fantastic Beasts (@fantasticbeastsmovie) on Instagram: "Regram from @igndotcom: Exclusive: Check out this new look from Fantastic Beasts: Crimes of..."
Ez persze nem meglepő Rowlingtól, aki a Harry Potter-sorozattal is megmutatta, hogy a főhős idősödésével és az idő múlásával az elbeszélés reménytelisége és napsütéses hangulata – a vizualitással egyetemben – hogyan válik egyre darkabbá, és ezzel együtt egyre filozofikusabbá is. Ez történt ezúttal is: az aranyos világú első részt egy inkább a felnőtt korosztályt megcélzó, globálisan nézve pesszimistább világképű folytatás követte, melynek középpontjában Grindelwald (Johnny Depp) és az ő gonoszkodásai állnak – inkább, mint bűntettei, de azért megfelelően para a figurája.
Ilyen értelemben a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei sokkal érettebb film, mint az előző, vizuálisan sokkal mélyebb, zeneileg pedig ismételten zseniális – az univerzuma hibátlan. Mégis, mivel a sztori gyengébb, mint az első részben, inkább a részletek ragadnak magával, mintsem az egész.
Nyilvánvaló volt, hogy a Grindelwald és Dumbledore (Jude Law) végső, nagy párbaja válik majd a film kataklizmájává, és sajnos az is bevált, amit előre sejtettem: Jude Law kevés filmideje alatt körülbelül százszor volt izgalmasabb, mint a szürkésőszre festett Johnny Depp, akinek már jó ideje jól állna egy erős drámai szerep, de leginkább az, hogy ne önmaga paródiájaként vagy halvány másaként lássuk szüntelenül viszont a vásznon, hanem egy, a korához öregedni képes – Jude Law ebben is sokkal őszintébb - , lelkét kitárni merő nagy színésznek, akinek egykor megismertük.
Mindennek ellenére a film magasan az átlag hollywoodi mesék színvonala fölött van, köszönhetően Rowling végtelen fantáziájának és a rendező David Yates pontosságának és a téma iránti érzékenységének. Nem egy rossz folytatás, de nem is egy Keresztapa 2. Mondjuk abból csak egy van.