HÍREK
A Rovatból

Egy bíboros már biztosan nem vesz részt a pápaválasztáson: a sikkasztás miatt elítélt kardinális visszalépett

Giovanni Angelo Becciu azt mondja, tiszteletben tartja Ferenc pápa korábbi döntését, és visszalép. A vádak szerint Becciu vezetése alatt a szentté avatási kongregáció legalább 300 millió eurós kárt okozott a Szentszéknek.


Giovanni Angelo Becciu bíboros mégsem vesz részt a május 7-én kezdődő pápaválasztó konklávén. Bár a múlt héten még hivatalosan kérte, hogy jelen lehessen, most közleményben jelentette be: tiszteletben tartja Ferenc pápa korábbi döntését, és visszalép. Hangsúlyozta, hogy ártatlannak tartja magát abban az ügyben, amelyben elítélték.

A bíborost 2020-ban Ferenc pápa szólította fel arra, hogy mondjon le bíborosi jogairól és kiváltságairól, miután neve felmerült egy komoly vatikáni pénzügyi botrányban.

A CNN beszámolója szerint Becciu 2023 decemberében első fokon öt év hat hónap börtönbüntetést kapott. Az ítélet szerint többek között sikkasztás, pénzmosás, a vatikáni vagyon hűtlen kezelése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt mondták ki bűnösnek. A bíboros fellebbezett a döntés ellen.

A vádak szerint Becciu vezetése alatt a szentté avatási kongregáció egy londoni ingatlanügylet során legalább 300 millió euróval okozott kárt a Szentszéknek.

Emellett több száz millió eurót fizettek ki külső munkatársaknak, a vatikáni pénzügyi hatóságok tudta nélkül.

Az ügy másik szereplője, Cecilia Marogna is megszólalt Becciu pápai terveivel kapcsolatban. Azt mondta: „Nunciusként bonyolult helyzetekben szerzett tapasztalatot, az egyház vezető kormányzati embere is volt, és legutóbbi pozíciójában, a szentté avatási kongregációban, nagyon fontos diplomáciai kapcsolatokat épített ki.” Marognát három év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték. A vádak szerint Becciu közbenjárására kapott közel hatszázezer eurót humanitárius célokra, de a pénzből luxuscikkeket vásárolt. Felmerült, hogy különösen közeli kapcsolatban álltak egymással, de ezt mindketten tagadták.

A pápaválasztó konklávé időpontját a bíborosi testület április 28-án határozta meg, a Ferenc pápa halála után tartott ötödik informális találkozón. A Sixtus-kápolna előkészítése már elkezdődött, hogy a szokásosnál több, összesen több mint 180 pápaválasztó bíborosnak biztosítsanak helyet.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fizetős lesz több gyorsforgalmi út – mutatjuk, hol kell júniustól matrica
Az új szabályozás június közepétől lép életbe, és több megyét is érint. Aki nem vált időben matricát, könnyen bírságra számíthat.


Június közepétől újabb gyorsforgalmi útszakaszok használatához lesz szükség érvényes autópálya-matricára Magyarországon – írja az autopalyamatrica.hu. A részletek a Magyar Közlönyben jelentek meg, az autopalyamatrica.hu összefoglalója szerint.

Az M44-es autóúton a Pest M44/Kecskemét-észak csomópont és a 30-Lakitelek/Tiszakécske csomópont közötti szakasz válik díjkötelessé.

Ennek használatához három külön vármegyei matrica is szükséges lehet, mivel az út Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyéken halad keresztül.

Az M85-ös autópálya Győr nyugat csomópontjától egészen a 94-Sopron, országhatárig tartó szakasza is bekerül a díjköteles szakaszok közé.

Ez az útrész kizárólag Győr-Moson-Sopron vármegyében található, így a megfelelő vármegyei matrica elegendő a használatához.

Az érintett szakaszokat eddig részben díjmentesen lehetett használni. A változások után azonban már csak országos vagy az adott vármegyére érvényes matricával lehet közlekedni rajtuk.

(via HVG)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
6 ezren nézik élőben, ahogy Magyar Péterék Erdély felé sétálnak
Több száz kilométert gyalogolnak Budapesttől Nagyváradig – nem kevesebbért, mint a békéért és a nemzeti összefogásért.


Magyar Péter és a Tisza Párt politikusai négy nappal ezelőtt indultak el Budapestről, és 300 kilométeren át gyalogolnak egészen Nagyváradig – mindezt a békéért és a nemzeti összefogásért – olvasható a párt honlapján.

„Ez a mi békénk. Ez a mi küldetésünk. Ez a mi közös hazánk”

– áll a Tisza Párt közleményében. Hangsúlyozták: elég, ha valaki csak pár percre, egy szóra vagy pár mondatra csatlakozik hozzájuk. De aki bírja, velük tarthat az egész úton is. Hozzátettek: szerintük a béke nem születik meg csak úgy, karba tett kézzel – azért menni kell.

Magyar Péterék sétáját szombat délután már hatezernél is többen követik élőben a YouTube-on:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kikosarazták Washingtonban a magyar kormány emberét – Nem adtak infót a USAID-ről
László András kormánybiztos az amerikai támogatások ügyében utazott a tengerentúlra. A találkozó mégsem hozott áttörést, sőt, aggodalmat is keltett Washingtonban.


László András, a magyar kormány megbízottja, a héten Washingtonba utazott, hogy a USAID-program magyarországi szerződéseinek járjon utána. A Reuters értesülése szerint az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségénél még a Trump-adminisztráció tisztviselői is elutasították a magyar kormánybiztost – írta meg a 444.

A hírügynökség úgy tudja, az amerikai tisztviselők azért nem adtak át információkat, mert attól tartottak, hogy a magyar kormány az adatokat a független média és civil szervezetek elleni fellépésre használná fel. A találkozó végén arra kérték Lászlót, hogy Szijjártó Péter vegye fel a kapcsolatot Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel a hivatalos tárgyalások megszervezéséhez.

A magyar kormány még februárban nevezte ki László Andrást, hogy kormánybiztosként vizsgálja meg a USAID magyarországi támogatásait. A Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése szerint a program mögött az állt, hogy a támogatott szervezetek „globális-progresszív elit ideológiáját terjesztették, és megpróbálták lejáratni a kormánypártokat”.

Korábban maga László András is azt mondta, hogy a USAID-támogatások felhasználásának akár büntetőjogi következménye is lehet. Éppen ezekben a napokban nyújtotta be a Fidesz az eltakarítási törvényét, amivel el lehetne hallgattatni a külföldi támogatást kapó szervezeteket és vállalkozásokat.

László a Reutersnek elismerte, hogy „bizonytalanságot és tétovázást” tapasztalt az amerikai tisztviselők részéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter vizsgálatot követel Orbán Viktor ellen a hatóságoktól – szerinte a kormányfő hamisan vádaskodott
A TISZA Párt vezetője szerint Orbán Viktor hazugságokkal próbálta lejáratni őket. Úgy véli, a kormányfő veszélybe sodorja a nemzet biztonságát.


Magyar Péter vizsgálatot követel Orbán Viktor ellen, miután a miniszterelnök a héten hazaárulással vádolta meg a TISZA Pártot – olvasható a Tisza Párt vezetőjének Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint ha a vádak igazak lennének, már eljárás indult volna, de semmi ilyesmi nem történt.

A TISZA Párt vezetője közösségi oldalán azt írta:

„4 nap telt el azóta, hogy Orbán Viktor a legsúlyosabb bűncselekménnyel, hazaárulással vádolta meg a közösségünket.”

Szerinte ha ezekből az állításokból bármi igaz lenne, akkor már „azonnal büntetőeljárásnak kellett volna indulnia és bilincsben kellett volna elvinni a gyanúsítottakat.”

Úgy fogalmazott:

„Természetesen semmi ilyen nem történt, mert egy árva szó nem igaz Orbán Viktor izzadságszagú vergődéséből.”

Bejegyzésében azt is írta:

„azzal, hogy semmilyen hatósági eljárás nem indult, Orbán lebukott: hamisan vádaskodott és a nemzet biztonságát is kockára teszi a hatalma megtartása érdekében.”

Magyar Péter felszólította a bűnüldöző szerveket, hogy indítsanak vizsgálatot a miniszterelnök ellen hivatali visszaélés ügyében. „A hatóságoknak hivatalból el kell járniuk! Kérem, tegyék a dolgukat! Leplezzék le Orbán politikai vádaskodásait, amivel veszélyezteti a nemzetünk biztonságát” – jelentette ki posztja végén a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: