SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Giorgia Meloni reagált a fehérneműs AI-fotójára – Fontos üzenetet írt hozzá

Az olasz kormányfő reagált a róla készült, fehérneműs deepfake képre, ami bejárta az internetet. Hozzátette, a probléma komoly, mert a technológiával bárkit célba vehetnek, és sokan nem tudják megvédeni magukat.


Egy mesterséges intelligenciával hamisított, fehérneműs fotó futótűzként terjedt Giorgia Meloniról – az olasz miniszterelnök válasza pedig egyszerre üzenet a politikai ellenfeleknek, a techplatformoknak és a felhasználóknak: ellenőrizni, mielőtt elhisszük, gondolkodni, mielőtt megosztjuk.

Az olasz kormányfőről készült, AI által generált képet, amelyen egy ágyon ül fehérneműben sokan megosztották. Többen valódinak hitték, és a miniszterelnököt méltatlannak nevezték a pozíciójára. A hamis képek terjedésére Meloni a közösségi oldalán reagált. A képet megosztva arra is figyelmeztetett, hogy a politikai támadásokhoz ma már bármilyen eszközt hajlandóak bevetni – írta a The Guardian.

Közleményében Meloni a netes zaklatás egy formájának nevezte a történteket, és kiemelte, hogy a mesterséges intelligenciával létrehozott képek egyre veszélyesebb eszközzé válnak, amelyek képesek félrevezetni és kárt okozni az embereknek. Úgy fogalmazott, a probléma túlmutat a személyén.

„A deepfake egy veszélyes eszköz, mert képes megtéveszteni, manipulálni és bárkit célba venni. Én meg tudom védeni magam. Sokan mások nem. Ezért egy szabálynak mindig érvényesülnie kell: ellenőrizd, mielőtt elhiszed, és gondolkodj, mielőtt megosztod. Mert ma velem történik meg, holnap akárkivel megtörténhet.”

Még azt azért viccesen hozzátette: „Be kell vallanom, hogy aki készítette, legalábbis a mellékelt esetben, sokat javított rajtam”.

Olaszország már tavaly szeptemberben lépett, és az Európai Unióban elsőként fogadott el egy átfogó törvényt a mesterséges intelligencia szabályozására, amely október 10-én hatályba is lépett.

A jogszabály börtönbüntetést helyez kilátásba azok számára, akik a technológiát – beleértve a deepfake-ek készítését is – másoknak való károkozásra használják.

A szabályozás igazodik az unió mérföldkőnek számító AI Actjéhez, amelynek fő szabályai 2026. augusztus 2-től az összes tagállamban, így Magyarországon is alkalmazandóak lesznek.

Az olasz törvényt egy komoly botrány előzte meg: 2025-ben a rendőrségnek kellett leállítania egy több mint 700 ezer feliratkozóval rendelkező pornográf oldalt, amely ismert olasz nőkről, köztük Meloniról és ellenzéki vezetőjéről, Elly Schleinről közölt manipulált, szexuális tartalmú képeket. Az ügyben a római ügyészség rágalmazás, zsarolás és bosszúpornó terjesztésének gyanújával indított nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk