George Clooney kvázi önmagát játssza, Adam Sandler pedig remekül asszisztál, a Jay Kelly mégis egy kihagyott ziccer marad
Noah Baumbach az emberi érzelmek és kapcsolatok nagy ismerője, a filmjeiben általában mély és hiteles karakterrajzokat mutat be, remek példa erre például A tintahal és a bálna (2005), a Frances Ha (2012) vagy eddigi legjobbja, az Oscar-díjas Házassági történet (2019). Mellesleg a Lady Bird, a Kisasszonyok és a Barbie rendezője, Greta Gerwig a felesége, akivel sokszor dolgozik is együtt a kamera előtt és mögött egyaránt, Gerwig például eljátszott egy mellékszerepet a Jay Kellyben is.
Pontosabban egyetlen emberét, a hatvan körüli filmsztárét, Jay Kellyét (George Clooney), aki egy váratlan találkozás miatt újraértékeli az életét.

A sztori szerint Jay Kelly épp befejezi legújabb filmje forgatását, és néhány nyugodt napot szeretne eltölteni a legkisebb lányával, Daisyvel (Grace Edwards), mielőtt az Európába utazik, majd megkezdi egyetemi tanulmányait. Egy közös utazást tervez vele, de a lányt nem érdekli, inkább a barátaival szeretne útra kelni. A köztük lévő távolság évek óta növekszik, és egyikük sem tudja, hogyan lehetne áthidalni. Jay menedzsere, Ron (Adam Sandler) hírt hoz arról, hogy Peter Schneider (Jim Broadbent), a rendező, aki egykor esélyt adott Jaynek, elhunyt. Schneider temetése után aztán Jay összefut régi színészsulis szobatársával, Timmel (Billy Crudup), aki végül nem maradt a szakmában, most gyermekpszichológusként dolgozik. Egy bárban elkezdenek sztorizgatni a múltról, a hangulat azonban gyorsan megromlik, amikor Tim felhozza, hogy Jay anno ellopta a sztárcsináló szerepét és a barátnőjét is, a vitájuk pedig bunyóvá fajul.
Az útjuk közben aztán kezdenek lemorzsolódni a munkatársak, míg végül csak Ron marad, miközben Jay folyamatosan visszaemlékszik élete korábbi pillanataira, amelyek a leginkább meghatározzák őt.

A Jay Kelly középpontjában, bár látszólag teljes mértékben a címszereplő áll, azért a körülötte lévő emberek, főként természetesen Ron is fontos tényezői a kapcsolati dinamikáknak. Ron ugyanis jó néhány éve a menedzsere Jaynek, a bevételeinek 15%-a őt illeti, ennek ellenére nem a főnökeként, hanem a barátjaként tekint rá, kérdés azonban, hogy vajon Jay is így van-e ezzel. Törődik-e igazán egy ekkora filmsztár bárki mással magán kívül? Jay lányai, Daisy és az egyik korábbi házasságából származó Jessica (Riley Keough) sem éppen elégedettek azzal, ahogyan Jay nevelte, pontosabban nem nevelte őket, mivel alig látták őt a forgatások miatt.
Egy olyan férfi van itt a fókuszban, aki elgondolkodik élete nagy döntésein, az általa meghozott áldozatokon és a hibákon, amiket elkövetett. Vajon nem késő-e ilyen korban gyökeresen megváltoztatni azt, hogy milyen mederben folyjon tovább az életünk?
Szóval kapunk egy humoros és drámai pillanatokkal teli cselekményt erről, Baumbach azonban felettébb maníros jelenetek sorában próbálja mindezt a nézőkbe sulykolni ebben a melankolikus metaportréban.
S hogy miért meta? Nos, mivel Jay Kelly sok szempontból George Clooney kivetülése. Mindketten Kentuckyban születtek, A-kategóriás filmsztárok, akik életük nagy részét a nyilvánosság előtt töltötték, s manapság már inkább a kilencvenes-kétezres évek filmsztárjainak eltűnő korosztályához tartoznak, akik már nem hozzák a régi box office-sikereiket (Clooney sem robbantott kaszát a Két magányos farkassal legutóbb). Jay a sztori egy pontján egyenesen azt mondja: „Olyan, mint egy film, amelyben önmagamat játszom.”
Az eredmény pedig Clooney évek óta talán legjobb alakítása, érezhetően teljes mértékben magáénak érezte a szerepet. Mellette azonban kiemelkedőt nyújt Adam Sandler is a Jayről gondoskodni próbáló Ronként, akinél szintén elszakadhat egyszer a cérna…

A Jay Kelly ettől függetlenül inkább egy jó film ígérete lett, mint egy ténylegesen jó mozgókép. A rendező, a színészek, a sztori… ebből jóval többet is ki lehetett volna hozni egy önnön nagyságától megrészegült, Oscar-csali-szagú sztárvizsgálatnál.


