KULT
A Rovatból

Gáspár Kata dilettáns nyomozó A renitensben, ami a második részre meglepően erős lett

"Valamit nem veszek észre" - mondja a renitens dilettáns detektívje, Renáta, és az ember összerezzen, annyira elcsépeltnek hat az egész. De aztán A renitens valahogy mégis összeszedi magát, és élvezhető krimivé válik.

Link másolása

Nincs könnyű helyzetben az, aki hazai fejlesztésű sorozattal próbál előrukkolni. Mert egyfelől van egy nagyon kicsi piac, ahol ennek megfelelően összehasonlíthatatlanul kisebb források állnak rendelkezésre, mint a külföldi, elsősorban amerikai sorozatok esetében.

Másfelől viszont igazságtalan módon mégis ezekkel a mi léptékeinkhez képest gigaprodukciókkal kell versenyre kelni, hiszen a néző nem belátásból választ esti szórakozást.

A tartalomgyártók a spórolás jegyében sokszor inkább licenszeket vásárolnak – tehát külföldön bevált sorozatokat ültetnek át magyar környezetbe. Persze ez semmire nem garancia, jó példa erre a siralmasan rossz Egy rém rendes család Budapesten. Mert hát egy sorozatnak hiába van jó sztorija és karakterei, ha az alkotók nem értik, mitől működik az, akkor megette a fene.

A renitens sem saját ötlet, hanem a 2021-es belga-francia HPI (Haut potentiel intellectuel) krimi honosítása, és az első rész után úgy éreztem, ez sem a sikerszériák számát fogja gyarapítani. Az első rész nekem kicsit olyan volt, mint amikor lelkes és tehetséges alkotók, akik sok amcsi krimit láttak már, gondolnak egyet, és megcsinálják a saját verziójukat: összeöntenek egy rakás krimis közhelyet, és remélik a legjobbakat.

A renitens alapsztorija szerint adott egy háromgyerekes, egyedülálló anyuka, Somos Renáta (Gáspár Kata), akit 160-os IQ-val áldott meg a sors, de mivel egy munkahelyén sem bírja két hónapnál tovább, kénytelen takarítónőként dolgozni. (Egy Menzás ismerősöm szerint amúgy ez csak a franciáknál van így, ott némileg eltérően mérik az IQ-t, nálunk ez 130-135 körül lenne.)

Egy éjszaka a rendőrőrsön takarít, amikor lever egy aktát. Kíváncsi természet lévén belenéz, és ahogy a bűnügyi mesékben lenni szokott, azonnal kiszúr valamit, ami a profiknak nem tűnt fel. A tippjei sorban bejönnek, végül a rendőrfőnök – Balsai Móni – felajánlja, hogy dolgozzon a rendőrségnek hivatalosan, mint szakértő. Renáta egy feltétellel megy bele: a jard segítsen neki megkeresni 15 éve nyomtalanul eltűnt párját, aki a nagylánya apukája.

Persze a profikat kiakasztja, hogy egy amatőrt ültetnek a nyakukba, pláne, hogy mindig igaza van. Különösen a Makranczi Zalán által alakított Dobler százados haragszik nagyon. Naná, hogy ő lesz Renáta társa, hogy jó sokat bosszanthassák egymást.

Ezerszer láttuk már ezeket a dinamikákat, amiket azonban meg lehetne tölteni érdekes tartalommal is, ez azonban a neves magyar szerzőgárdának – Huszár Péter vezető író társai Csala Norbert és Tasnádi István, valamint Kárpáti Anikó dramaturg – nem igazán sikerül.

A főszereplő Renáta renitensségét olyan banalitásokkal próbálják érzékeltetni, hogy rágót ragaszt a rendőrautóra (hát nagyon kemény, tényleg), táncol munka közben (amiről a Nekem 8 táncoló biztonsági őre jutott eszembe), és igazi seggfejként viselkedik. Belenyal a nyalókába, aztán visszacsomagolva a helyére teszi, az egyik rendőr asztalán álló játékfigurákat pajzán pózba rendezi, és mintegy mellesleg belekontárkodik a rendőrök munkájába.

Bosszantó hibák is becsúsztak.

Például Renáta szuper megfigyelő, mégis, a lányának sikerül a kocsiba csempésznie egy körömlakkot, amire a zseni anyuka csak abból jön rá, hogy a kasszánál magasabb a számla, mint amennyit ő előre kiszámolt. Hogy ilyen képességek mellett miként került a körömlakk a futószalagra és lett beütve anélkül, hogy kiszúrta volna, rejtély.

Amikor Dobler és kollégája, Czirják (Lengyel Benjámin) kikérdeznek egy tanút, Dobler egyedül beszélget a hölggyel (az azóta sajnos elhunyt Varga Veronika). Egyszer csak belép Czirják, és közli, hogy körülnézett, nem talált semmit. Ez ebben a formában a valóságban elképzelhetetlen. Márpedig részben pont az adja ezeknek a sorozatoknak a hitelességét, ha törekednek rá, hogy a képzeletbeli rendőrök úgy viselkedjenek és járjanak el, mint az igaziak. Lehetnek erősebbek, okosabbak, hatékonyabbak, mint a való életben, de hasonló szabályok mentén kell dolgozniuk – ha pedig eltérnek ezektől a szabályoktól, azt valamiképpen meg kell indokolni. Ugye ismerős, amikor a renitens, de zseniális zsarut lecseszik, mert megszegte a szabályokat? Na itt ez elmaradt.

A sutaságokat még a Sanyi bácsit alakító, nagyszerű Mikó István sem tudta feledtetni.

Talán az okozta a zavart, hogy nagyon sok háttérinformációt kellett belesűríteni az első részbe. Szerencse, hogy a második részt is megnéztem, mert így árnyalódott a véleményem. A második epizódra kicsit magára talált a sorozat: pörgős, izgalmas krimit láthattunk, ami ügyesen, finoman szőtte tovább a szereplők jellemfejlődését.

Gáspár Kata tüneményes a pimaszkodó dilettáns detektív szerepében. Makránczi Zalánnak voltak igazán jó pillanatai, Balsai Móni pont annyi amennyi kell, hogy legyen, Az epizódszereplők közül kiemelném Hartai Petrát, akire az Átrium Mephisto előadásában figyeltem fel először, illetve a második epizódból Tóth Augusztát, aki néhány percben is megmutatta, milyen nagyszerű színésznő.

Bármennyire is vegyes érzéseim voltak eleinte, a második epizód végére behúzott A renitens, és hiába is tagadnám, várom a harmadik részt.

Fotó: RTL

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: