A Párharc szerdai részében Gáspár Győző vállalta, hogy a szájába vesz „valamit, aminek a legfőbb tulajdonsága, hogy különösen ideges lesz, ha emberi száj érinti” – írta meg a 24.hu.
Győzikének már az is nehezére esett, hogy megfogja az állatot, amiről ugyan kiderült, hogy csak egy sikló, de a mulatós zenész köztudottan nagyon irtózik a csúszómászóktól. Stohl András műsorvezető segített legyőzni a félelmét.
A celeb végül kendővel fogta meg az állatot, elmondott egy Miatyánkot, és bevette a szájába a kis állatot. Ugyanakkor mivel nem tudta, hogy a kezével el is kell engednie a hüllőt, ezért kénytelen volt elölről kezdeni az egész folyamatot.
„Nagyon féltem, nagyon remegtem, de mintha a Jóisten segítene, azt mondaná, hogy »Győző, meg kell csinálni«”
– mondta el a feladatról Győzike.
Gáspár Győző és a kígyó
A Romantic egykori énekese nem először kerül szembe legnagyobb félelmével: korábban az RTL-en futó Celeb vagyok, ments ki innen! adásában már be kellett merülnie egy medencébe, ahol két hüllő is úszkált – igaz, azok nem egyszerű siklók voltak, hanem „nagyon kígyók”.
Gáspár Győző és a nagyon kígyó
A Párharc szerdai részében Gáspár Győző vállalta, hogy a szájába vesz „valamit, aminek a legfőbb tulajdonsága, hogy különösen ideges lesz, ha emberi száj érinti” – írta meg a 24.hu.
Győzikének már az is nehezére esett, hogy megfogja az állatot, amiről ugyan kiderült, hogy csak egy sikló, de a mulatós zenész köztudottan nagyon irtózik a csúszómászóktól. Stohl András műsorvezető segített legyőzni a félelmét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megtörte a csendet Gulyás Gergely 13 évvel fiatalabb felesége: „Bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e”
Budai Ivett egy interjúban engedett betekintést a magánéletébe. A Hír TV műsorvezetője többek közt arról mesélt, hogy a kislánya születésével teljesen új értelmet nyert az élete.
„Nincs szebb és jobb dolog a világon, mint édesanyának lenni” – jelentette ki Budai Ivett, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége, aki most először szólalt meg arról, hogyan változtatta meg az életét a kislányuk születése.
A miniszter magánéletét évekig rejtély övezte. Azt sejteni lehetett, hogy a politikusnak van párja, de sokáig nem lehetett tudni, hogy kicsoda. Pedig – mint később kiderült – a felesége szintén ismert arc.
A Hír TV műsorvezetője és férje 2024 decemberében a Budai Vár Lovardájában tartották esküvőjüket, első közös gyermekük pedig 2025 júliusában jött a világra.
A pár a magánéletét azóta is óvja a nyilvánosságtól, de januárban együtt jelentek meg az Év Sportolója Gálán, most pedig Budai Ivett a hot! magazinnak adott interjút, amelyet a Blikk is szemlézett.
„Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen már két hónapos kora óta végigalussza az éjszakákat, de persze, az elején, amikor minden új volt, és egy egészen új élet kezdődött, bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e”
– mondta a műsorvezető, aki szerint egyfajta belső erő hajtja, amióta felelősséggel tartozik egy kis életért.
Az anyaságról vallott nézeteit is megosztotta. „Az anyaságra szerintem nincs bevált recept, hiszen minden gyermek más. Bízom az ösztöneimben, de rendszeresen kikérem édesanyám és anyósom véleményét is” – mondta Gulyás Gergely felesége.
A kislánya születése után hónapokig csak a gyereknevelésre koncentrált, de mára visszatért a munkába, bár kevesebbet vállal, és igyekszik jól beosztani az idejét.
„Szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon támogató közeg vesz körül. A nagyszülők is segítenek, így a kislányom a legjobb kezekben van akkor is, ha éppen nem én vagyok vele”
– tette hozzá.
A Hír TV-nél két műsort vezet: a Radar egy élő magazinműsor, amely fix időpontban, 17:30-kor kezdődik, míg az Ikon című portréműsort felvételről készítik, így annak időpontját a vendégekhez és hozzá tudják igazítani.
Budai Ivett a pályáját még az egyetem alatt kezdte, közgazdászi diplomája mellett elvégezte a TV2 Akadémia sportriporter szakát, majd az Echo TV-nél lett gyakornok.
„Az eleje nem volt könnyű: az egyetem, a TV2 Akadémia és a gyakornoki munka mellett még diákmunkát is vállaltam. Amikor a Hír TV-hez kerültem, akkor nyílt ki előttem igazán a tévés szakma világa”
– emlékezett vissza a kezdetekre.
„Nincs szebb és jobb dolog a világon, mint édesanyának lenni” – jelentette ki Budai Ivett, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége, aki most először szólalt meg arról, hogyan változtatta meg az életét a kislányuk születése.
A miniszter magánéletét évekig rejtély övezte. Azt sejteni lehetett, hogy a politikusnak van párja, de sokáig nem lehetett tudni, hogy kicsoda. Pedig – mint később kiderült – a felesége szintén ismert arc.
A Hír TV műsorvezetője és férje 2024 decemberében a Budai Vár Lovardájában tartották esküvőjüket, első közös gyermekük pedig 2025 júliusában jött a világra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, miért hagyták ott Beverly Hillst és költöztek át az USA egyik feléből a másikba
Két kisgyerekkel és az állataikkal különösen nagy kihívás volt a költözés, de szerinte megérte. Bár hiányozni fog neki a napsütés és a pálmafák, több szempontból is megfelelőbb számukra az új otthonuk.
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának adott exkluzív interjúban számolt be arról, hogy családjával elköltözött Beverly Hillsből az Egyesült Államok keleti partjára. Az üzletasszony elmondta, a döntés hátterében több tényező is állt, de a legfontosabb a biztonság volt. Szerinte Los Angelest az utóbbi időben már nem érezték biztonságosnak két pici gyermekkel.
„Néhány évvel ezelőtt betörtek hozzám, és ez az élmény mélyen megmaradt bennem”
– nyilatkozta, majd hozzátette: „Amikor az ember édesanya lesz, egészen más szemmel kezdi nézni a világot: minden döntésnél a gyerekek biztonsága és jövője kerül az első helyre.” További szempont volt elmondása szerint, hogy közelebb kerüljenek a nagyszülőkhöz, illetve az új környéken kedvezőbb az adózási környezet is.
A helyszín kiválasztásánál az oktatási lehetőségeket is felmérték, Ráthonyi-Palácsik Tímea szerint a környéken kiváló óvodák, iskolák és világszínvonalú egyetemek is működnek. Úgy véli, az új otthonuk hangulata sokkal közelebb áll hozzájuk. „Az egész hangulat egy kicsit európaibb, nyugodtabb, ami nagyon közel áll hozzánk” – fogalmazott.
A Beverly Hills-i otthon elhagyása érzelmileg megterhelő volt számára. „Természetesen nem volt könnyű búcsút mondani” – ismerte el.
„Rengeteg emlék köt minket oda, és az a különleges kaliforniai életérzés mindig a szívünk része marad. Biztosan hiányozni fog a napsütés, a pálmafák látványa és az a könnyed hangulat, ami Los Angelest jellemzi. És persze a barátaink is”
– mondta.
A költözés megszervezése két kisgyermekkel és állatokkal komoly kihívást jelentett a családnak.
„A költözés önmagában is komoly vállalkozás, két kisgyerekkel és az állatainkkal pedig különösen nagy kihívás volt”
– jelentette ki. Elmesélte, hogy a bútoraik és személyes tárgyaik konténerrel érkeztek, ami egy hetet vett igénybe, így az első napokra ideiglenes megoldásokat kellett találniuk. A férje előre utazott, hogy előkészítse az új otthont, de a munkáját hóviharok nehezítették. „Mire azonban megérkeztünk, mindent gyönyörűen előkészített” – tette hozzá.
A gyerekek, Ben és Hailey beilleszkedését azzal igyekeztek segíteni, hogy a szobájukba ugyanazokat a bútorokat tették, amelyek korábban is körülvették őket. A felső szinten pedig egy teljes nappalit játszószobává alakítottak, tele a régi játékaikkal.
Az új otthonukat egyébként Connecticut államban találták meg, ami körülbelül ötven perc autóútra van New Yorktól, így ötvözni tudják a város kulturális pezsgését a nyugodt, természetközeli környezettel.
„Amikor először megláttuk a házat, azonnal beleszerettünk” – mesélte Ráthonyi-Palácsik Tímea. Azóta a saját ízlésükre formálták, és már valódi otthonná vált. Elmondása szerint az egyik legnagyobb luxus számukra, hogy ott könnyű parkolni és nincs forgalom. Azt is elárulta, hogy a berendezést nagyrészt a férjére bízta, akinek egy lakberendező segített ebben. A feleség szerint csodálatos munkát végeztek.
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának adott exkluzív interjúban számolt be arról, hogy családjával elköltözött Beverly Hillsből az Egyesült Államok keleti partjára. Az üzletasszony elmondta, a döntés hátterében több tényező is állt, de a legfontosabb a biztonság volt. Szerinte Los Angelest az utóbbi időben már nem érezték biztonságosnak két pici gyermekkel.
„Néhány évvel ezelőtt betörtek hozzám, és ez az élmény mélyen megmaradt bennem”
– nyilatkozta, majd hozzátette: „Amikor az ember édesanya lesz, egészen más szemmel kezdi nézni a világot: minden döntésnél a gyerekek biztonsága és jövője kerül az első helyre.” További szempont volt elmondása szerint, hogy közelebb kerüljenek a nagyszülőkhöz, illetve az új környéken kedvezőbb az adózási környezet is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sokszor össze kellett kaparni” – Gáspár Evelin lelkileg megtört a külügyes állása miatt kapott támadásoktól Gáspár Bea szerint
Édesanyja elárulta: Evelin komolyan hezitált, hogy elvállalja-e a minisztériumi állást, mert előre sejtette a következményeket. Gáspár Bea szerint a gyűlöletcunami miatt padlóra került a lánya, és csak a családja segítségével tud talpon maradni.
„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket” – drámai őszinteséggel beszélt Gáspár Bea arról, milyen gyűlöletcunami zúdult a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozó lányára, Gáspár Evelinre. Gáspár Győző felesége Hajdú Péter vendége volt Az Én Magyarországom című műsorban, ahol elmondta,
Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat.
Gáspár Bea szerint lánya sokat gondolkodott, hogy elfogadja-e a külügy munkaajánlatát, mert tudta, komoly visszhangja lesz.
„Nem a kormánypárti álláspontunkat megkérdőjelezve billegett, hanem ez, ami jött utána, ez a gyűlöletcunami, hogy mit fognak szólni az emberek, hogy vele mi lesz”
– fogalmazott.
A minisztérium korábbi tájékoztatása szerint Evelin sajtóreferensként Szijjártó Péter közösségi médiafelületeinek szerkesztésén dolgozik. Tavaly december óta már több videóban is feltűnt a külügyminiszter mellett, nem egyszer meg is interjúvolta őt.
Gáspár Bea elmondása szerint a támadások annyira megviselik a lányát, hogy folyamatosan erősíteniük kell benne a hitét.
„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket. Mindig meg kell benne azt erősíteni, hogy te igenis értékes vagy, odavaló vagy, és hogy igenis, azok az ideológiai célok, amik most nálad napirenden vannak, azok a jók, és kész. Nincs más, hanem ezért kell menni, ezért kell csinálni, amit csinálsz, hogy végül is siker legyen a végén, és itt nincs kérdés”
– idézte a lányának adott tanácsait.
Gáspár Evelin az utóbbi hónapokban valóban gyakran került a független nyilvánosság célkeresztjébe, miután a Külügyminisztériumban kezdett dolgozni. Egyesek felvetették, hogy nem az érdemei alapján, hanem édesapja politikai kapcsolatai miatt kapta meg a pozíciót.
A tűzre csak olajat öntött, hogy Evelin a külügyi pozíció ellenére nyelvtanilag helytelen angol mondatot barkácsolt Marco Rubio magyarországi látogatásáról számoló beszámoló posztjához. Majd volt egy elég furcsa szóváltása a HVG riporterével. Legutóbb pedig azért került be a hírekbe, mert egy félmillió forintos napszemüvegben fotózták le a március 15-i Békemeneten.
Gáspár Bea teljes beszélgetését Hajdú Péterrel itt tudjátok megnézni:
„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket” – drámai őszinteséggel beszélt Gáspár Bea arról, milyen gyűlöletcunami zúdult a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozó lányára, Gáspár Evelinre. Gáspár Győző felesége Hajdú Péter vendége volt Az Én Magyarországom című műsorban, ahol elmondta,
Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat.
Gáspár Bea szerint lánya sokat gondolkodott, hogy elfogadja-e a külügy munkaajánlatát, mert tudta, komoly visszhangja lesz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lakatos Márk és kubai férje minden közös fotót töröltek: vége a kapcsolatnak?
A romantikus évfordulós poszt után alig két hónappal Lakatos Márk szakíthatott a párjával. Korábban egy svájci férfi súlyos vádakat fogalmazott meg a férfiról.
Mintha sosem léteztek volna: hétfőre Lakatos Márk és férje, a kubai Irain Gainza minden közös emléket eltüntetett a közösségi oldalaikról. A tavaly áprilisban Koppenhágában tartott esküvő és a két és fél évnyi közös múlt jelei egyetlen nap alatt váltak láthatatlanná, pedig a múlt hét végén még mindenki láthatta a romantikus fotókat - szúrta ki a Blikk.
Minden jel arra utal, hogy a kapcsolatnak vége.
A pár idén januárban még a megismerkedésük második évfordulóját ünnepelte.
„Két év jóban és rosszban, két év különböző világokban, két év elveszve a szemedben, két év a szívemben élve, két év, mintha mindig is ez lett volna, két év messze és közel egy időben, két év, mintha semmi nem lett volna előtte, két év visszatérés az életbe”
– írta akkor a stylist.
Nem sokkal később azonban viharfelhők gyülekeztek, amikor két hónapja egy svájci férfi, Peter Josipovic a Blikk szerkesztőségéhez fordult.
Azt állította, hogy Lakatos Márk férje tavaly júliustól december elejéig vele élt Svájcban, és miután kitette a szűrét, a fiatalember 1,6 millió forintnyi svájci frankot lophatott el tőle.
Josipovic szerint a házasságnak gyakorlati haszna is volt a kubai férfi számára. „Ez a kubai fiú csak azért lehet Európában, mert Lakatos Márk és ő Dániában összeházasodtak tavaly” – állította a lapnak.