SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Perceken át fuldokoltam a pániktól” – Gáspár Győző napokon belül visszamegy a zárt osztályra

A showman tavaly egyszer már két hónapot töltött a zárt osztályon, de az utóbbi időben újra erősödnek a rohamai, ezért kérte, hogy visszamehessen.


Gáspár Győző a Fókusznak adott interjújában arról beszélt, hogy bár tavaly hosszú hónapokat töltött el egy zárt osztályon mentális problémái miatt, ezek még mindig nem oldódtak meg. A betegsége még mindig megkeseríti az életét, és úgy érzi, megint egyre rosszabbul van.

A showman tavaly egyszer már két hónapot töltött a zárt osztályon, napokon belül pedig ismét visszamegy - erről a Borsnak.

"Már alig várom, hogy a jövő héten visszamenjek a kórházba. Ott emberként kezeltek és végre senki sem bántott és senki sem akart tőlem semmit. Igazi barátokra leltem az alkoholisták, a drogosok és egyéb mentális betegek között. Ők ugyanis nem ítélkeztek felettem, ahogyan az orvosok és ápolók sem"

- mondta Győzike, aki azt is elárulta, hogyan él majd ebben az időszakban.

"Szigorú órarend szerint élünk odabent. Többféle csoportos és egyéni terápiás foglalkozáson veszünk részt, közben beállítják a gyógyszerezésemet is. Aztán ha vége a kötelező programoknak, a cimboráimmal ütjük el az időt. Az az igazság, hogy odabent sokkal jobb, mint itt kint a valóságban"

- fogalmazott.

A showman azt mondja, pár nappal ezelőtt ismét rosszul lett, ez győzte meg arról, hogy ismét segítségre van szüksége.

"Azt hiszem ez az utolsó lehetőségem arra, hogy meggyógyuljak. Ha most sem sikerül, akkor szinte biztos, hogy előbb-utóbb végez velem ez a betegséghalmaz! Éppen ezért most mindennek hátat fordítok. Lemondtam minden munkámat, és semmi nem is érdekel. Múlthét szombaton csak az égiek segítettek, azért tudunk most beszélgetni. Vezetés közben tört rám a halálfélelem. Épp hogy félre tudtam állni, majd perceken át fuldokoltam a pániktól. Akkor döntöttem el, hogy újra segítséget kérek"

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet Gulyás Gergely 13 évvel fiatalabb felesége: „Bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e”
Budai Ivett egy interjúban engedett betekintést a magánéletébe. A Hír TV műsorvezetője többek közt arról mesélt, hogy a kislánya születésével teljesen új értelmet nyert az élete.


„Nincs szebb és jobb dolog a világon, mint édesanyának lenni” – jelentette ki Budai Ivett, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége, aki most először szólalt meg arról, hogyan változtatta meg az életét a kislányuk születése.

A miniszter magánéletét évekig rejtély övezte. Azt sejteni lehetett, hogy a politikusnak van párja, de sokáig nem lehetett tudni, hogy kicsoda. Pedig – mint később kiderült – a felesége szintén ismert arc.

A Hír TV műsorvezetője és férje 2024 decemberében a Budai Vár Lovardájában tartották esküvőjüket, első közös gyermekük pedig 2025 júliusában jött a világra.

A pár a magánéletét azóta is óvja a nyilvánosságtól, de januárban együtt jelentek meg az Év Sportolója Gálán, most pedig Budai Ivett a hot! magazinnak adott interjút, amelyet a Blikk is szemlézett.

„Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen már két hónapos kora óta végigalussza az éjszakákat, de persze, az elején, amikor minden új volt, és egy egészen új élet kezdődött, bennem is voltak kételyek, hogy mindent jól csinálok-e”

– mondta a műsorvezető, aki szerint egyfajta belső erő hajtja, amióta felelősséggel tartozik egy kis életért.

Az anyaságról vallott nézeteit is megosztotta. „Az anyaságra szerintem nincs bevált recept, hiszen minden gyermek más. Bízom az ösztöneimben, de rendszeresen kikérem édesanyám és anyósom véleményét is” – mondta Gulyás Gergely felesége.

A kislánya születése után hónapokig csak a gyereknevelésre koncentrált, de mára visszatért a munkába, bár kevesebbet vállal, és igyekszik jól beosztani az idejét.

„Szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon támogató közeg vesz körül. A nagyszülők is segítenek, így a kislányom a legjobb kezekben van akkor is, ha éppen nem én vagyok vele”

– tette hozzá.

A Hír TV-nél két műsort vezet: a Radar egy élő magazinműsor, amely fix időpontban, 17:30-kor kezdődik, míg az Ikon című portréműsort felvételről készítik, így annak időpontját a vendégekhez és hozzá tudják igazítani.

Budai Ivett a pályáját még az egyetem alatt kezdte, közgazdászi diplomája mellett elvégezte a TV2 Akadémia sportriporter szakát, majd az Echo TV-nél lett gyakornok.

„Az eleje nem volt könnyű: az egyetem, a TV2 Akadémia és a gyakornoki munka mellett még diákmunkát is vállaltam. Amikor a Hír TV-hez kerültem, akkor nyílt ki előttem igazán a tévés szakma világa”

– emlékezett vissza a kezdetekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, miért hagyták ott Beverly Hillst és költöztek át az USA egyik feléből a másikba
Két kisgyerekkel és az állataikkal különösen nagy kihívás volt a költözés, de szerinte megérte. Bár hiányozni fog neki a napsütés és a pálmafák, több szempontból is megfelelőbb számukra az új otthonuk.


Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának adott exkluzív interjúban számolt be arról, hogy családjával elköltözött Beverly Hillsből az Egyesült Államok keleti partjára. Az üzletasszony elmondta, a döntés hátterében több tényező is állt, de a legfontosabb a biztonság volt. Szerinte Los Angelest az utóbbi időben már nem érezték biztonságosnak két pici gyermekkel.

„Néhány évvel ezelőtt betörtek hozzám, és ez az élmény mélyen megmaradt bennem”

– nyilatkozta, majd hozzátette: „Amikor az ember édesanya lesz, egészen más szemmel kezdi nézni a világot: minden döntésnél a gyerekek biztonsága és jövője kerül az első helyre.” További szempont volt elmondása szerint, hogy közelebb kerüljenek a nagyszülőkhöz, illetve az új környéken kedvezőbb az adózási környezet is.

A helyszín kiválasztásánál az oktatási lehetőségeket is felmérték, Ráthonyi-Palácsik Tímea szerint a környéken kiváló óvodák, iskolák és világszínvonalú egyetemek is működnek. Úgy véli, az új otthonuk hangulata sokkal közelebb áll hozzájuk. „Az egész hangulat egy kicsit európaibb, nyugodtabb, ami nagyon közel áll hozzánk” – fogalmazott.

A Beverly Hills-i otthon elhagyása érzelmileg megterhelő volt számára. „Természetesen nem volt könnyű búcsút mondani” – ismerte el.

„Rengeteg emlék köt minket oda, és az a különleges kaliforniai életérzés mindig a szívünk része marad. Biztosan hiányozni fog a napsütés, a pálmafák látványa és az a könnyed hangulat, ami Los Angelest jellemzi. És persze a barátaink is”

– mondta.

A költözés megszervezése két kisgyermekkel és állatokkal komoly kihívást jelentett a családnak.

„A költözés önmagában is komoly vállalkozás, két kisgyerekkel és az állatainkkal pedig különösen nagy kihívás volt”

– jelentette ki. Elmesélte, hogy a bútoraik és személyes tárgyaik konténerrel érkeztek, ami egy hetet vett igénybe, így az első napokra ideiglenes megoldásokat kellett találniuk. A férje előre utazott, hogy előkészítse az új otthont, de a munkáját hóviharok nehezítették. „Mire azonban megérkeztünk, mindent gyönyörűen előkészített” – tette hozzá.

A gyerekek, Ben és Hailey beilleszkedését azzal igyekeztek segíteni, hogy a szobájukba ugyanazokat a bútorokat tették, amelyek korábban is körülvették őket. A felső szinten pedig egy teljes nappalit játszószobává alakítottak, tele a régi játékaikkal.

Az új otthonukat egyébként Connecticut államban találták meg, ami körülbelül ötven perc autóútra van New Yorktól, így ötvözni tudják a város kulturális pezsgését a nyugodt, természetközeli környezettel.

„Amikor először megláttuk a házat, azonnal beleszerettünk” – mesélte Ráthonyi-Palácsik Tímea. Azóta a saját ízlésükre formálták, és már valódi otthonná vált. Elmondása szerint az egyik legnagyobb luxus számukra, hogy ott könnyű parkolni és nincs forgalom. Azt is elárulta, hogy a berendezést nagyrészt a férjére bízta, akinek egy lakberendező segített ebben. A feleség szerint csodálatos munkát végeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sokszor össze kellett kaparni” – Gáspár Evelin lelkileg megtört a külügyes állása miatt kapott támadásoktól Gáspár Bea szerint
Édesanyja elárulta: Evelin komolyan hezitált, hogy elvállalja-e a minisztériumi állást, mert előre sejtette a következményeket. Gáspár Bea szerint a gyűlöletcunami miatt padlóra került a lánya, és csak a családja segítségével tud talpon maradni.


„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket” – drámai őszinteséggel beszélt Gáspár Bea arról, milyen gyűlöletcunami zúdult a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozó lányára, Gáspár Evelinre. Gáspár Győző felesége Hajdú Péter vendége volt Az Én Magyarországom című műsorban, ahol elmondta,

Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat.

Gáspár Bea szerint lánya sokat gondolkodott, hogy elfogadja-e a külügy munkaajánlatát, mert tudta, komoly visszhangja lesz.

„Nem a kormánypárti álláspontunkat megkérdőjelezve billegett, hanem ez, ami jött utána, ez a gyűlöletcunami, hogy mit fognak szólni az emberek, hogy vele mi lesz”

– fogalmazott.

A minisztérium korábbi tájékoztatása szerint Evelin sajtóreferensként Szijjártó Péter közösségi médiafelületeinek szerkesztésén dolgozik. Tavaly december óta már több videóban is feltűnt a külügyminiszter mellett, nem egyszer meg is interjúvolta őt.

Gáspár Bea elmondása szerint a támadások annyira megviselik a lányát, hogy folyamatosan erősíteniük kell benne a hitét.

„Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket. Mindig meg kell benne azt erősíteni, hogy te igenis értékes vagy, odavaló vagy, és hogy igenis, azok az ideológiai célok, amik most nálad napirenden vannak, azok a jók, és kész. Nincs más, hanem ezért kell menni, ezért kell csinálni, amit csinálsz, hogy végül is siker legyen a végén, és itt nincs kérdés”

– idézte a lányának adott tanácsait.

Gáspár Evelin az utóbbi hónapokban valóban gyakran került a független nyilvánosság célkeresztjébe, miután a Külügyminisztériumban kezdett dolgozni. Egyesek felvetették, hogy nem az érdemei alapján, hanem édesapja politikai kapcsolatai miatt kapta meg a pozíciót.

A tűzre csak olajat öntött, hogy Evelin a külügyi pozíció ellenére nyelvtanilag helytelen angol mondatot barkácsolt Marco Rubio magyarországi látogatásáról számoló beszámoló posztjához. Majd volt egy elég furcsa szóváltása a HVG riporterével. Legutóbb pedig azért került be a hírekbe, mert egy félmillió forintos napszemüvegben fotózták le a március 15-i Békemeneten.

Gáspár Bea teljes beszélgetését Hajdú Péterrel itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez egy szoptató anya teste” – üzente a melleire megjegyzéseket tevő kommentelőknek Nicholas Hoult felesége
Bryana Holly egy mélyen dekoltált, csillogó fekete ruhában jelent meg az Oscar-gála afterpartiján, amely miatt sokan kritizálták. A 32 éves modell Instagram-sztoriban vágott vissza a kommentelőknek.


Instagram-oldalán tette helyre a kommentelőket Nicholas Hoult felesége, miután kikezdték a külsejét a Vanity Fair Oscar-partiján viselt ruhája miatt.

Bryana Holly egy lélegzetelállító, mélyen dekoltált fekete ruhában jelent meg, amelyből oldalról a melle is kivillant. Emiatt tett sok kommentelő olyan megjegyzéseket, amelyek miatt a modell úgy érezte, hogy fel kell szólalnia. Instagram-sztorijában vágott vissza kíméletlenül a testét szapulóknak:

„Nem mintha bárkinek is magyarázattal tartoznék, de ez egy olyan szoptató anya teste, aki órák óta nem etette meg a babáit, oké! Aki tudja, az tudja”

– üzente.

A 32 éves modell egyébként összeöltözött 36 éves férjével, Hoult ugyanis egy teljesen fekete öltönyben kísérte el a sztárokkal teli eseményre. A csillogó közös megjelenés igazi ritkaságnak számít, a pár ugyanis köztudottan igyekszik távol tartani a kapcsolatát és a családi életét a nyilvánosságtól. Korábban legutóbb 2024 decemberében, a Nosferatu Los Angeles-i premierjén léptek együtt a vörös szőnyegre.

Sokáig a házasságukat is titokban tartották. A pletykák akkor kaptak szárnyra, amikor Hoult 2024 novemberében, a Governors Awards díjátadón a „feleségeként” utalt Hollyra. Néhány nappal később a színész megerősítette a hírt a sajtónak. „Úgy érzem, a megjegyzéseimből ez elég egyértelmű” – nyilatkozta akkor szűkszavúan Hoult.

A párnak 2018-ban született meg első gyermeke, egy kisfiú, Joaquin, majd később egy második gyermekük is világra jött, akinek sem a nevét, sem a nemét nem hozták nyilvánosságra. Arról nem tudni, hogy a közelmúltban újabb taggal, esetleg ikrekkel bővült-e a család.

via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk