„Ne tekergessétek a potmétert a fuvarozókon” – kiakadtak a kisfuvarozók a kormány útdíj-megállapodásán, hétfőn jön a tüntetés
Bár a kormányzat és a legnagyobb szakmai szervezetek péntek este látszólag pontot tettek az útdíjvita végére, a fuvarozók egy jelentős része nem nyugszik bele a döntésbe, és az eredeti terveknek megfelelően blokádra készül.
Orosz Tibor érdekvédő videóüzenetben jelentette ki, hogy
– írta a 24.hu.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium péntek délutánra hívott össze egyeztetést, amelynek eredményeként este bejelentették: megállapodás született a tárca és a fuvarozói érdekképviseletek, köztük a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között. A kompromisszum értelmében a díjak két lépcsőben változnak: január elsejétől az inflációkövető mértékkel, majd márciustól egy kiegészítő emeléssel, emellett a tranzitforgalmat a 2x2 sávos utakra terelik, és adminisztratív könnyítéseket vezetnek be. A tárca szerint ezzel elhárult az akadály a békés rendezés elől, Orosz Tibor szerint azonban a minisztérium valótlanul állította, hogy a fuvarozók egységesen elfogadták volna az ajánlatot.
„Nincs megállapodás, erre nem adtunk felhatalmazást” – szögezte le a fuvarosok szószólója. Értelmezése szerint a péntek esti aláírás semmilyen érdemi könnyebbséget nem jelent sem a szakmának, sem a fogyasztóknak, csupán a terhek időbeli eltolását.
„Ez a megállapodás annyit jelent, hogy nem 2 ezer forint lesz a kenyér, csak 1850 forint, és nem januártól, hanem februártól” – magyarázta Orosz Tibor.
„Ne tekergessétek a potmétert a fuvarozókon, mert olyan idegállapotban vagyunk, hogy már a végét járjuk” – fogalmazott az érdekvédő.
A tiltakozók haragja nemcsak a Lázár János vezette minisztérium, hanem saját érdekképviseletük, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete ellen is fordul. Orosz Tibor súlyos összeférhetetlenséggel vádolta meg a szervezet vezetését, utalva az elnök üzleti kötődéseire és a miniszterelnök vejének érdekeltségeire.
– jelentette ki Orosz.
Bár az érdekképviselet korábban ígéretet tett arra, hogy csak a tagság által elfogadott alkut írják alá, péntek este mégis ellátták kézjegyükkel a dokumentumot. Orosz Tibor beszámolója szerint a szervezet főtitkára telefonon azzal védekezett, hogy kényszerpályán mozogtak.
„Kijött péntek este a hír a megállapodásról, felhívom a főtitkárt, hogy mégis ez mi, mert megbeszéltük hogy ezt nem fogadjuk el. A főtitkár sajnálkozott, hogy ők kényszerítve voltak, mert ha nem írják alá, akkor a tárca eredeti javaslata lépett volna életbe. Ezt nálunk zsarolásnak hívják. Aki beszari, az alá is írja” – mondta a videóban Orosz.
A megállapodás nemcsak a sofőröknél, hanem a mezőgazdasági szektorban is kiverte a biztosítékot. A gazdálkodók szerint az egyeztetések során az ő szempontjaikat teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, miközben a költségnövekedés milliárdos terhet róhat az agráriumra.
VIDEÓ: Orosz Tibor üzenete