Facebook-videóban jelentette be Fürjes Balázs, hogy képviselőjelöltként indul a 2022-es országgyűlési választásokon Budapest 3. választókerületében.
Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára arra a parlamenti képviselői pozícióra pályázik, amelyet jelenleg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tölt be, miután a 2018-as választásokon 42,7 százalékkal győzött a választókerületben.
Fürjes a videóban arról beszél, hogy Buda az otthona, ezerrel szállal kötődik oda: ott született és oda is udvarolt, felesége ugyanis a Kissvábhegyen lakott, amikor megismerkedtek. Már ismerősként köszönti Józsi hentest, és Pokorni Zoltánnal, a Hegyvidék polgármesterével is láthatóan jó kapcsolatot ápol. Elmondása szerint Pokorni kérte fel, hogy 2022-ben legyen a Fidesz képviselőjelöltje ebben a körzetben, ő pedig elfogadta a felkérést.
"Buda zölden jó, zöldnek is kell maradnia. Nem szabad hagyni, hogy megfojtsa a forgalom"
- jelentette ki, hozzátéve, hogy Buda jó hely, van vesztenivalója, ezért úgy kell új megoldásokat találni, hogy a helyi értékek megmaradjanak.
A budai 12. és 2. kerület nagy részét lefedő Budapest 3. választókerületben három ellenzéki képviselőjelölt indul az őszi ellenzéki előválasztáson. A DK Komáromi Zoltán háziorvost indítja, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje Káncz Csaba nemzetközi politikai szakértő lesz, a Momentumból pedig Hajnal Miklós közgazdász pályázik a képviselői pozícióra.
Facebook-videóban jelentette be Fürjes Balázs, hogy képviselőjelöltként indul a 2022-es országgyűlési választásokon Budapest 3. választókerületében.
Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára arra a parlamenti képviselői pozícióra pályázik, amelyet jelenleg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tölt be, miután a 2018-as választásokon 42,7 százalékkal győzött a választókerületben.
Fürjes a videóban arról beszél, hogy Buda az otthona, ezerrel szállal kötődik oda: ott született és oda is udvarolt, felesége ugyanis a Kissvábhegyen lakott, amikor megismerkedtek. Már ismerősként köszönti Józsi hentest, és Pokorni Zoltánnal, a Hegyvidék polgármesterével is láthatóan jó kapcsolatot ápol. Elmondása szerint Pokorni kérte fel, hogy 2022-ben legyen a Fidesz képviselőjelöltje ebben a körzetben, ő pedig elfogadta a felkérést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.
Videón a döbbenetes eset:
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.
Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”
Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.
Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.
A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:
„Másik krimi!”
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
„Hibáztam” – Magyar Péter bocsánatot kért és törölte a reptér lezárásáról szóló posztját
„Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” - fogalmazott korábbi bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki aztán belátta, hogy „a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.
Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.
A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.
Hétfő éjjel azonban közölte, hogy hibázott, és törölte korábbi posztját.
„Sokak kérésére és tanácsára töröltem a reptéri posztomat. Elnézést kérek azoktól, akiket a szavaimmal megbántottam. Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem”
- írta Magyar hozzátéve: „látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.
„Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle. Mindenkinek kitartást kívánok, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt!”
Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.
A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem campusain. Személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az intézmény sajtóközpontja.
A Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán két, a Kenézy Gyula campuson egy személygépkocsira dőlt fa, személyi sérülés egyik helyen sem történt.
A Nagyerdei campuson a Központi Gyógyszertár bádogfedésének egy része bomlott fel és a szomszédos Nukleáris medicina épület tetőszerkezetének csapódva okozott károkat, míg a Böszörményi úti campuson a marhapavilon tetőszerkezete szakadt le és a kerítést, valamint a labdafogó hálót és oszlopait tarolta le.
Az első becslések szerint az egyetem campusain a viharos erejű szél mintegy százötven-kétszáz fát rongált meg és csavart ki, melyek több helyen utakra és kerítésekre dőltek.
A Debrecen Egyetem szakemberei folyamatosan dolgoznak az utak és járdák járhatóságának biztosításán, valamint az épületekben a további károk megelőzése érdekében - írták.
A teljes helyreállítás akár két hétig is eltarthat, ezért kérik az egyetem campusaira érkezőket, hogy figyelmesen közlekedjenek