hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Főváros: kezdődjön 9 órakor a tanítás ősztől!

Ez is egy óvintézkedés lenne a járvány második hulláma ellen.

Link másolása

hirdetés

Csúsztatott iskolakezdésben gondolkodik a fővárosi önkormányzat a következő iskolai tanévkezdéstől.

Közleményében a főváros azt írja:

"A reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló.

Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára."

hirdetés

Fajcsák Lajos, a BKK Mobilitásmenedzsmentért felelős igazgatója szerint a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

Természetesen a javaslatról még további egyeztetéseket tartanak, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerint erre meghívják az intézményvezetőket is.

"Jelenleg a BKK és a főváros mindent megtesz, hogy helyreállítsák a bizalmat a közösségi közlekedéssel kapcsolatban, és minimalizálják a fertőzésveszélyt. Ennek egyik feltétele a távolságtartás lehetővé tétele, a zsúfoltság elkerülése. A bizalom helyreállítása a város élhetőbbé tételét is szolgálja, hiszen a cél, hogy a budapestiek, ha tehetik, a közösségi közlekedést válasszák."




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Márki-Zay a CNN-nek: Semmi keresztény nincs Orbánban vagy Szijjártóban

Márki-Zay Péter szerint 2019-ben még sokan azt várták, hogy Orbánék európai szövetségeseikkel nagyobb befolyásra tesznek szert az EU-ban, ennek azonban pont az ellenkezője történt.

Link másolása

hirdetés

Élő interjút adott szerdán a CNN amerikai hírtelevíziónak Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. A politikust a bevándorlásról, a korrupcióról, a kampánystratégiájáról és arról is kérdezték, szerinte hasonlít-e Donald Trumpra.

Márki-Zay Péter a migrációval kapcsolatban elmondta, szerinte az emberekkel, bárhonnan is jöjjenek, emberségesen kell bánni, és soha nem szabad gyűlöletkampányt folytatni egyetlen kisebbség vagy csoport ellen sem.

Megjegyezte, hogy Orbán bevándorláspolitikáját ellentmondásosnak tartja, hiszen "nem kevés menekültet befogadott, Afganisztánból is, és emellett munkavállalási vízumot adott csak 2019-ben 55 ezer embernek".

"Tehát nem gondolom, hogy a gyakorlatban nagy különbség lenne, a különbség abban van, hogy hogyan bánsz az emberekkel, és hogyan kommunikálsz. Orbán gyűlöletkampányra használja a migrációt" - mondta.

Beszélt arról is, hogy szerinte "semmi keresztény nincs Orbánban vagy Szijjártóban", ahogy a korrupcióban sem, ami szerinte a legnagyobb probléma, ami kifejezetten felháborítja a keresztényeket.

hirdetés
"Orbán a Kommunista Ifjúsági Szövetségben kezdte a politikai karrierjét, majd hosszú ideig meggyőződéses liberális volt, a liberális internacionálé alelnöke is volt, majd utána egy Putyin-ellenes, Európa-párti konzervatívvá vált, akit én is támogattam. Majd 2009-2010-ben ismét váltott, és most EU-ellenes és Putyint támogatja. Tehát nem hiszem, hogy nagyon következetes lenne ideológiailag"

- mondta.

Az ellenzéki összefogás esélyeiről azt mondta: az ellenzéki egység szükséges, de nem elégséges feltétele az Orbán elleni győzelemnek. Hozzátette, Orbán autoriter rendszerében nincs sajtószabadság, a választási szabályokat pedig kedvükre módosíthatják.

"Ezért nagyon nehéz legyőzni. De a teljes, a baloldaltól a jobboldalig bezáró ellenzéki egységgel, és egy olyan jelölttel, aki Orbán tradicionális szavazóbázisát is képes megszólítani, tíz éve a legnagyobb esélyünk van arra, hogy győzzünk" - mondta.

Christiane Amanpour műsorvezető felvetette Márki-Zaynak, hogy Krekó Péter politikai elemző szerint hasonlít abban Donald Trumphoz, hogy a pártpolitikán kívülről jön, meglepő és új dolgokat mond, és megkérdőjelezi a hagyományos politikai logikát.

Márki-Zay erre úgy reagált: "Ami új, az a friss hang a politikában Magyarországon. Az emberek elszoktak az őszinte beszédtől, és a közvetlen kommunikációs stílustól", ami viszont elengedhetetlen egy olyan rendszerben, ahol nincs sajtószabadság.

Márki-Zay szerint a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy megbontsa az ellenzéki összefogást, és árulókat találjon az ellenzékiek között, ezért fenn kell tartani a választói nyomást az ellenzéken, hogy kitartson az összefogás.

Arról is beszélt, annak ellenére, hogy támadások érték a demokráciát Amerikában is az utóbbi években, még mindig egy működő demokrácia, jogállamisággal és sajtószabadsággal, Magyarország azonban más, mert Orbán sikeresen leépítette a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Megjegyezte: Magyarországnak ma nem is alkotmánya, hanem úgynevezett alaptörvénye van, amit a Fidesz kétharmaddal bármikor megváltoztathat. "Ha valamit ma Orbán kitalál, az holnap megtörténik. Ha 130 évvel később tartana választásokat, arra is lehetősége lenne."

"Szóval kicsit más a helyzet, irigylem is az Egyesült Államokat, amiért egy nagyon stabil rendszerük van" - tette hozzá.

Arról is beszélt, 2019-ben még sokan azt várták, hogy Orbánék európai szövetségeseikkel nagyobb befolyásra tesznek szert az EU-ban, ennek azonban pont az ellenkezője történt.

"Orbán nem győzött a nemzetközi szinten, és azt is láthattuk, hogy veszített támogatottságából az önkormányzati választásokon is Magyarországon. Nézzünk körül a szomszédos országokban, Csehországban és máshol, azt látjuk, hogy megtört a tendencia, és remélhetőleg ez fog történni Magyarországon is, ezért dolgozunk nagyon keményen" - mondta a műsorban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Erős széllel érkezik a hidegfront, az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki

A cudar idő előtt azonban még akár 24 fok is lehet, majd jelentősen visszaesik a hőmérséklet, és fagyok is előfordulnak majd.
Fotó: Kiefer Béla - szmo.hu
2021. október 20.


Link másolása

hirdetés

Még egy napig élvezhetjük az enyhe őszt, aztán jön egy újabb hidegfront, ráadásul erős széllel - írja az Időkép.

Csütörtökön már több felhő lesz az égen, sokfelé csak rövid napos időszakokra van kilátás. A délután második felétől az északi és északnyugati tájakon, estétől pedig már több helyen alakulhat ki eső, zápor. Megerősödik, többfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél. Hajnalban 4-14 fokot mérhetünk, északon, északkeleten lesz hűvösebb a reggel. Délután 18 és 24 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

A viharos szél miatt szinte az egész országra sárga figyelmeztetést adtak ki - írja a met.hu. A veszélyjelzésük szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Csongrád-Csanád és Baranya megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben. Kezdetben elsősorban a Dunántúlon, a középső országrészben, az északi megyékben és az Alföld északi felében viharos (70-80 kilométer/órás) szél is lehet. A hegységekben pedig akár 90 kilométer/óra feletti széllökés is előfordulhat. A délutáni óráktól először nyugaton enyhül a szél, majd az esti órákra mindenütt mérséklődik a légmozgás - írja az MTI.

A következő napokban fokozatosan hűl az idő. Hétvégén a hajnali órákban néhol mínuszok is lesznek és jellemzően 10-15 fokos maximumokra lehet számítani.

Péntekre virradó éjszaka hidegfront érkezik esővel, záporokkal. Napközben erősen felhős, borongós időre számíthatunk, még többfelé kialakulhat eső, zápor, csak északon süthet ki hosszabb időszakokra a nap. A nyugati-északnyugati szél elsősorban északon, északkeleten lehet élénk, olykor erős. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, mindössze 11-18 fok várható a legmelegebb órákban.

hirdetés

Szombaton az ország nagy részén már sok napsütésre számíthatunk, de délen többfelé még erősen felhős lehet az ég. Legfeljebb csak néhol fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor. Az élénk, helyenként erős északnyugati szélben 11-16 fokot mérhetünk a délutáni órákban.

Vasárnap és hétfőn sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk említésre méltó csapadék nélkül. Helyenként élénk lehet a szél. A hajnali órákra sokfelé fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet. Délutánonként 10 és 16 fok között alakulhatnak a maximumok.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Több mint 54 milliót költöttek fideszes politikusok és influenszerek a Márki-Zay elleni hirdetésekre az elmúlt napokban

A fideszes kommunikáció két vonalat követ, mióta Márki-Zay megnyerte az előválasztás: az egyik, hogy ő is Gyurcsány embere, a másik pedig, hogy valójában baloldali. Az erről szóló tartalmakra pedig már néhány nap alatt milliókat költöttek.

Link másolása

hirdetés

A hvg.hu járt utána, mennyi pénzt költött a Fidesz a Márki-Zay Péter elleni hirdetésekre a Facebookon, mióta a hódmezővásárhelyi polgármester megnyerte az előválasztás és ő lett az ellenzék közös miniszterelnök-jelölje.

A lap szerint

a Fidesz összesen 54 220 695 forintot költöttek el október 10. óta a közösségi médiás kommunikációjára a Facebook hirdetési összegzése szerint.

Arról korábban már mi is írtunk, hogy mióta Márki-Zay megnyerte az előválasztást, a fideszes kommunikáció két vonalat követ a hódmezővásárhelyi polgármesterrel kapcsolatban: az egyik, hogy ő is Gyurcsány Ferenc embere, a másik pedig, hogy a magát vállaltan jobboldalinak tartó Márki-Zay valójában baloldali, hiába állítja az ellenkezőjét.

Ezt a két narratívát kezdte ismételgeti azóta a kormánymédia, de több fideszes politikus és influenszer is osztott meg tartalmakat ezekről a közösségi médiában.

hirdetés

A hvg.hu szerint

Kocsis Máté posztjainak népszerűsítésére például 757 ezer forint körüli összeget költöttek, míg a Fidesz posztjainak kiemelésére 22 526 678 forintot fordítottak.

A lap szerint más fideszes politikusok oldalainak hirdetésére is költöttek: Orbán Balázsnak például 628 260 forint, Menczer Tamásnak 186 949 forint, Rétvári Bencének 98 831 forint, Aradszki Andrásnak 81 221 forint, Ágh Péternek 79 394 forint, Hende Csabának pedig 55 265 forint jutott.

"A posztokat nem csak hirdetési költségek árán igyekszik kiemelni a Fidesz, de szemmel láthatóan utasításba adták a mindenféle rangú fideszeseknek, hogy támogató kommentekkel erősítsék meg a posztokat" - jegyzi meg a lap.

Emellett azt is hozzáteszik: több politikus és influenszer elsősorban Budapestre célozza a hirdetéseit, elsődleges célpontjaként pedig a 18 és 44 év közöttieket választják ki.

De a Fidesz üzeneteit erősítő Megafon Központ emberei is sok pénzt kaptak hirdetésre a lap szerint. Rákay Philip, a Patrióta műsorvezetője például 10 009 349 forintot, Deák Dániel kormánypárti elemző 10 531 760 forintot, Bohár Dániel, a Pesti TV riportere pedig 6 100 401 forintot kapott a hvg.hu szerint.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Brit egészségügyi miniszter a járványról: nem kell aktiválni a B tervet, de elővigyázatosságra int

Már 95 millió első és második, valamint 4 millió harmadik vakcinát is beadtak. Most azt kérik, hogy a jogosultak adassák be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisát is.

Link másolása

hirdetés

A brit egészségügyi miniszter szerint a kormány a koronavírus-járvány adatai alapján jelenleg nem készül arra, hogy életbe léptesse a bizonyos szigorításokat tartalmazó intézkedési csomagot - közkeletű nevén a "B tervet" -, javasolja azonban a lakosságnak az elővigyázatosságot és mindenekelőtt azt, hogy a jogosultak adassák be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisát.

Sajid Javid a Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatóján kijelentette:

a járvány nem múlt el, és "egyre szorosabb a verseny" a vírus és az oltási kampány között.

Éppen ezért a kormány mindenkit felszólít arra, hogy saját maga és a közösség védelmében adassa be az oltást.

Javid elmondta: a 16 évesnél idősebb lakosság körében mindig 5 millió azoknak a száma, akik egyetlen oltási dózist sem kaptak.

Kijelentette: az oltási kampány további gyorsítása azért is életfontosságú, mert a téli szezonban elérheti akár a százezret is a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések száma.

hirdetés

Hasonló kijelentést Javid nyáron is tett. A londoni alsóház képviselőinek július 12-én tartott tájékoztatásában az egészségügyi miniszter úgy fogalmazott: vannak olyan modellszámítások, amelyek szerint a nyár későbbi szakaszában elérheti akár a százezret is a naponta kiszűrt új koronavírus-fertőződéses esetek száma az Egyesült Királyság egészében.

E modellszámítások azonban nem váltak valóra: az idén nem volt olyan időszak, amikor megközelítette volna a százezret az újonnan azonosított fertőződések napi száma.

Az egészségügyi minisztérium szerda esti adatai szerint ugyanakkor immár nyolc napja folyamatosan 40 ezer felett jár a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában.

Sajid Javid a szerdai sajtótájékoztatón viszont kiemelte, hogy a koronavírus elleni oltás egyértelműen hatásos, és a brit egészségügyi hatóságok becslései szerint a nagy-britanniai oltási kampány eddig hozzávetőleg 130 ezer ember életét mentette meg.

A szaktárca szerda este ismertetett adatai szerint

a 12 éven felüli lakosság 86,1 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, 79 százaléknak a második adagot is beadták.

Az első és a második adagokból eddig összesen csaknem 95 milliót adtak be országszerte, és Angliában szerdára elérte a 4 milliót azoknak a száma, akik a harmadik oltási dózist is megkapták.

Az egészségügyi miniszter szerint a jelenlegi helyzetben nem fenntarthatatlan az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) nehezedő teher, és a kormány nem tervezi a járványhelyzet romlása esetére kidolgozott "B terv" életbe léptetését.

A "B terv" szükség esetén előirányozza a maszkviselés újbóli kötelezővé tételét főleg közösségi létesítményekben, az oltási igazolások felmutatásának elrendelését nagy tömegeket vonzó helyszíneken és rendezvényeken, az alkalmazottak felkérését arra, hogy ha lehetséges, otthonról dolgozzanak, és általános elővigyázatossági intézkedések folyamatos ajánlását a lakosságnak.

A brit kormány azonban határozottan kizárja a korábban többször is alkalmazott, példátlanul súlyos gazdasági károkkal járó országos zárlatok újbóli alkalmazását.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: