HÍREK
A Rovatból

Megint csökkent a foglalkoztatottság: 16 ezerrel kevesebb a dolgozó Magyarországon

Decemberre tovább csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a visszaesés már június óta tart. A KSH adatai szerint a változás főként a férfiakat érintette, a nők foglalkoztatottsága alig változott.


2024 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 16 ezer fővel csökkent az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

A foglalkoztatottak száma decemberben 4 millió 678 ezer főre mérséklődött, míg az utolsó negyedévben átlagosan 4 millió 689 ezer fő dolgozott.

A KSH szerint a csökkenés elsősorban a férfiakat érintette. Az év utolsó három hónapjában 27 ezerrel kevesebb férfi dolgozott, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben a nőknél szinte változatlan maradt a foglalkoztatottak száma.

Az elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 515 ezer fő dolgozott, ami 32 ezer fős visszaesést jelentett egy év alatt. Ugyanakkor

a közfoglalkoztatottak száma enyhén emelkedett, elérte a 63 ezer főt. A külföldön dolgozók száma szintén nőtt, jelenleg 111 ezer főt tesz ki.

A munkanélküliek létszáma és aránya az október–decemberi időszakban nem változott 2023 azonos időszakához képest. A munkanélküliek száma 216 ezer fő volt, ami 4,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump megzsarolta Jordániát és Egyiptomot: „Ha nem fogadják be a palesztinokat, visszatartom a segélyeket!”
Trump kijelentette, a palesztinok soha nem térhetnek vissza Gázába. A Fox News hétfőn sugárzott interjújában arról is beszélt, ha a Hamász nem adja vissza szombat délig az összes túszt, elszabadul a pokol.


Trump hétfőn egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Jordániának és Egyiptomnak véglegesen be kellene fogadnia a Gázai övezet palesztinjait. „Ha nem értenek egyet, elképzelhető, hogy visszatartom a segélyeket” – jelentette ki, egy nappal a II. Abdalláh jordán királlyal való találkozója előtt.

Azt is világossá tette, hogy a palesztinok nem térhetnének vissza Gázába. „Nem, nem térhetnek vissza” – mondta határozottan a Fox Newsnak adott interjújában.

Szerinte meg tudna állapodni Jordániával és Egyiptommal, hogy ezek az országok befogadják őket.

Trump terve óriási felháborodást keltett a Közel-Keleten. Jordániában sokan attól tartanak, hogy a több százezer, esetleg milliónyi új palesztin menekült komoly belső feszültségeket okozna. Az ország lakosságának több mint fele már most is palesztin származású, és a helyi politikai életben régóta érezhető a feszültség a palesztin gyökerű állampolgárok és a beduin származásúak között.

„Trump ezzel Jordánia jövőjét kockáztatja. A legerősebb politikai mozgalom Jordániában elutasítja azt az elképzelést, hogy Jordánia Palesztina lenne” – mondta Khalil Jahshan, a washingtoni Arab Központ ügyvezető igazgatója.

Jordánia és Egyiptom eddig határozottan elutasította a palesztinok befogadását.

Egyiptom biztonsági aggályokra hivatkozva utasítja el a menekültek befogadását, Jordániában pedig sokan attól félnek, hogy ha most befogadják a gázai palesztinokat, akkor Izrael később a ciszjordániai palesztinokat is hasonló módon próbálná kitelepíteni az országba.

James Jeffrey, Trump volt szíriai megbízottja a New York Times-nak azt mondta, „a király nyilvánvalóan nem tudja befogadni ezeket az embereket. Ez számára létfontosságú kérdés.” Hozzátette: „Ez a rezsim végét jelenthetné.”

Trump kedden Washingtonban találkozik II. Abdalláh királlyal, előtte pedig megbeszélést folytat Steven Witkoff közel-keleti megbízottal, Marco Rubio külügyminiszterrel és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az amerikai elnök továbbra is ragaszkodik a tervéhez, és világossá tette, hogy nem hátrál meg.

A Fehér Házban Trump a Hamász túszpolitikájáról is beszélt.

„Ha a Hamász nem engedi szabadon az összes izraeli túszt szombat délig, akkor az Izraellel kötött tűzszünetet meg kell szakítani” – mondta. „Elszabadul a pokol” – tette hozzá.

Trump a tervét ingatlanfejlesztésként írta le. „Biztonságos helyeken építenénk számukra új otthonokat, ahol nem lennének kitéve veszélynek” – mondta. „Gondoljunk erre ingatlanfejlesztésként a jövő számára. Gyönyörű földterületről beszélünk.”

Szerinte a palesztinoknak nem lenne szükségük arra, hogy visszatérjenek Gázába. „Sokkal jobb lakásokban élnének, mint most Gázában” – jelentette ki. „Tartós otthonokat építenénk számukra.”

A Fehér Házban egyes tisztviselők korábban próbálták finomítani Trump kijelentéseit, és hangsúlyozták, hogy az elnök nem tervez amerikai katonai beavatkozást a palesztinok kitelepítésére. Trump azonban többször is visszatért az ötletéhez, ami sokak szerint etnikai tisztogatást jelentene, és sértené a nemzetközi jogot. Most azt mondta, hogy a költségeket más közel-keleti országok fedeznék, Izrael katonailag biztosítaná a területet, és szerinte kivitelezhető lenne Gáza lakosságának átköltöztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Most fog csak igazán bekeményíteni a tél: akár mínusz 15 fok is lehet
Fagyos levegő árasztja el a kontinens középső részét, mi is kapunk belőle. Pénteken jön a havazás, hétvégén sok helyen napközben sem lesz több nulla foknál.


A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.

Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:

vegyesen lehet hó, havas eső, eső, néhol ónos eső is; észak, északkelet felé növekszik a szilárd halmazállapot valószínűsége.

Pénteken aztán egyre inkább a havazás lehet jellemző, de délutántól már szűnhet a csapadék.

Szombatra elárasztja térségünket a sarkvidéki eredetű légtömeg, így bár egyre többfelé kisüt a nap, többfelé erős, nyugaton és északkeleten viharos északi szél fújhat.

Jelentős lehűlés jön, több helyen napközben is fagypont alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

Vasárnap hajnalra pedig több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő, a hóval borított, szélcsendes tájakon -15 fok sem zárható ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás Majkát idézte: „Pénz, pénz, a pénzecskének lőttek!
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vett meg kilóra.
F. P. - szmo.hu
2025. február 11.



Ahogy már írtunk róla, a napokban Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években, szerte a világon.

„Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt” – írta Facebook-bejegyzésében Deutsch Tamás, majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint ebben a műveletben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) játszotta a legfontosabb szerepet. Mindezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó – írta. Tengerentúli összesítések szerint 6600 újságírót és 707 médiumot vettek meg kilóra, többek között Magyarországon. A brüsszeli elit szócsöve, a Politico csak egymaga 34 millió dollárt kapott, olvasható Deutsch posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Budapestre látogató szélsőjobbos Alice Weidelnek üzent a Labrisz: Orbán és homofób elvtársai diszkréten elnézik majd Önnek, hogy leszbikus
A német AfD vezetője Orbán Viktorral találkozik majd a magyar fővárosban. A Leszbikus Egyesület szerint ezután a berlini II. világháborús emlékműnél is kellene egy sétát tennie a családjával.


Február 11–12-én Budapestre látogat Alice Weidel, a szélsőjobboldali német AfD elnöke. A politikus Orbán Viktorral fog találkozni.

Ennek apropóján nyílt levelet írt Weidelnek a Labrisz Leszbikus Egyesület. A szervezet szerint az AfD vezető politikusai nemzetiszocialista retorikát használnak, relativizálják a holokausztot, és egy olyan világot képviselnek, amelyben az emberi jogok és a társadalmi sokszínűség nem léteznek.

„Az AfD kitoloncolná a háborúk, természeti katasztrófák, szegénység és az önkényuralmi rendszerek elől menekülőket Németországból. Az AfD elutasítja a szivárványcsaládokat, támogatja Putyint, és Németországot kiléptetné az Európai Unióból. Ön ennek a pártnak az elnöke.

Mindeközben Ön nyíltan leszbikus, és bevándorló hátterű élettársával két gyereket nevelnek”

– írta a Labrisz a Facebook-oldalán.

A Labrisz szerint a magyar kormányfő a látogatás kapcsán a falak lebontásáról beszél, miközben ő újabb és újabb falakat épít – a gyűlölet és kirekesztés falait.

„Orbán fasisztákkal, diktátorokkal, bűnözőkkel, szélhámosokkal, tömeggyilkosokkal barátkozik. Üdv a klubban, Alice Weidel!” – tették hozzá.

A szervezet azt is felidézte, hogy Magyarországon a leszbikusok nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítő programokban, nem fogadhatnak örökbe gyerekeket, ha pedig már van gyerekük, csak egyikük gyakorolhatja a szülői jogait.

„Orbán és homofób elvtársai politikai érdekeiket szem előtt tartva bizonyára diszkréten elnézik majd Önnek, hogy Ön leszbikus.”

– tették hozzá.

A szervezet azt üzente Weidelnek, hogy budapesti látogatása után tegyen egy sétát a családjával a berlini Tiergartenben, álljanak meg néhány percre annál a nagy szürke betontömbnél, és „mesélje el a gyermekeinek, hogy a 2. világháborúban az olyan nőket is elvitték a nácik, mint az ő anyukáik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: