HÍREK
A Rovatból

Csintalan Sándor Kollár Kingáról: Úgy kirúgnám, hogy zúgna, mint a győzelmi zászló

A volt szocialista képviselő szerint ilyen szavakért Horn Gyula szétrúgta volna a seggét, bár szerinte a Tisza EP-képviselője egy pályakezdő fiatal értelmiségi, aki nem tudja, hogy mit beszél.


Az ATV Csatt című műsorában is szóba került Kollár Kinga brüsszeli felszólalása, amely komoly vitát váltott ki a stúdióban. A Tisza párt EP-képviselője az Európai Parlament egyik vitájában beszélt arról, hogyan hat Magyarországra az uniós források visszatartása.

Felszólalásában úgy fogalmazott: „A kérdés témája valójában a jogállamisági feltételrendszer hatékonyságáról szól, és azt kell mondanom, hogy nagyon hatékony volt, mivel magyarként körülbelül 21 milliárd eurót felfüggesztettek, és több mint 1 milliárd már elveszett a magyarok számára, és ez komoly hatással volt a magyar államra.”

Hozzátette, hogy ennek a helyzetnek politikai következményei is vannak: „Most politikailag nem vagyok ebben olyan biztos, mert ez a magyar társadalom radikális polarizációját eredményezte.” Szerinte a magyar kormány „visszaél ezzel a helyzettel politikai, hazai célokra, azzal az állítással, hogy a pénzeszközök visszatartása kettős mércén alapul és politikailag motivált.”

Kollár szerint ha az EU politikai engedményeket tesz, „ez valamilyen módon politikailag motivált, és lehetővé teszi, hogy a magyar kormány úgy pozicionálja magát, mint Brüsszel vezetőivel szembeni védelmező, akiket rendszeresen magyarofóbnak ábrázolnak.”

A Tisza párti képviselő a vitában úgy fogalmazott: „Most a pozitív oldalon a magyarok romló életszínvonala valójában erősíti az ellenzéket, és ebben nagyon optimista vagyok a 2026-os választásokkal kapcsolatban.”

A stúdióbeszélgetés során Csintalan Sándor, aki korábban az MSZP alelnöke volt, kemény szavakkal bírálta Kollárt. Azt mondta:

„Ha az én pártom képviselője lenne Kollár Kinga, úgy kirúgnám, hogy zúgna, mint a győzelmi zászló.”

Szerinte a képviselő „egy pályakezdő fiatal értelmiségi, aki nem tudja, hogy mit beszél.” Hozzátette: egy hasonló eset után volt pártelnöke, „Horn Gyula szétrúgta volna a seggét.”

Dévényi István, a Magyar Hang újságírója is megszólalt a műsorban. Elmondta, hogy ő előzőleg kijegyzetelte és posztolta Kollár hozzászólását. Szerinte a képviselő nem azt állította, hogy a romló életszínvonal jó dolog, hanem azt, hogy ez hozzájárulhat az ellenzék erősödéséhez.

A kormányoldal szerint Kollár megszólalása azt bizonyítja, hogy a Tisza párt összejátszik Brüsszellel „a magyarok” ellen. Kollár ezzel szemben azt mondta, többször is felszólalt az országunkat megillető uniós források érdekében.

Magyar Péter pedig arra emlékeztetett, hogy az uniós támogatások egy részét az Orbán-kormány politikája és a korrupció miatt fagyasztották be. Arról is beszélt, hogy 2006-ban maga Orbán Viktor is azt kérte, ne támogassa az Unió Magyarországot a Gyurcsány-kormány politikája miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nem akar Hatvanpusztára költözni: Nem kívánom édesapám halálát, 85 éves, jó erőben van, és az övé
A miniszterelnök szerint a legendás birtok édesapja gazdasága, amit ő nem szeretne használni, hiszen neki nem olyan messze onnan van saját háza.


Ahogy arról korábban is írtunk, Orbán Viktor interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának, ahol beszélt többek között közeli ismerősei és politikai szövetségesei meggazdagodásáról is. Ugyan a miniszterelnök kijelentette, hogy „egy politikus ne foglalkozzon üzleti ügyekkel, maximum gazdaságpolitikával és gazdaságfejlesztéssel”, de azért válaszolt a Hatvanpusztával kapcsolatos kérdésre.

Igaz, először álkérdésnek titulálta a felvetést, de aztán elmondta:

„Nem kívánom édesapám halálát, hogy tisztázzuk a dolgot. 85 éves, jó erőben van, dolgozik, és az övé.”

Hozzátette: „Nekem van Felcsúton saját házam, amiben lakom, ez körülbelül hat kilométerre lehet Hatvanpusztától.”

Újabb riporteri kérdésre megerősítette, hogy a birtok Orbán Győzőé, és kifejtette: „Az egy gazdaság, amit édesapám alkotott meg. Egy régi, állami gazdaság volt – én gyerekkoromban egyébként még ott dolgoztam diákmunkán. Az lerohadt, szétesett, édesapám megvásárolta, és csinált belőle egy gazdaságot, és az az övé.”

„Nézze, 62 éves vagyok. Van egy saját házam Budán, ott lakunk a feleségemmel, és van egy vidéki házam. Mire is volna még szükségem?”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Végignéztem az összes általános- és középiskolai osztálytársamat, hát én ott egy milliárdost se látok
Orbán Viktor az Ultrahangnak beszélt Mészáros Lőrincről és az oligarchákról. Azt is elmondta, mit gondol a nemzeti tőkésosztályról és a gazdagodás hátteréről.


Orbán Viktor az Ultrahang YouTube-csatornának adott interjújában többek között arról beszélt, mit gondol a milliárdosokról, az oligarchákról és Mészáros Lőrincről.

A miniszterelnök azt mondta, megnézte, mi lett az általános és középiskolai osztálytársaiból. Mint fogalmazott: „Én ott egy milliárdost sem látok.”

Hozzátette, hogy három dolgot vár el azoktól, akik sok pénzt keresnek: tartsák be a törvényeket, fizessék be az adókat, és adjanak munkát az embereknek.

Arra a kérdésre, hogy sokak szerint az oligarchák világa teljesen eltávolodott a társadalom többségétől, Orbán azt válaszolta, neki nincs konkrét elképzelése arról, hogy milyen legyen a nemzeti tőkésosztály.

Azt is mondta, hogy „szamárság”, hogy a családtagjai és közeli barátai állami megrendelésekből gazdagodtak volna meg. Szerinte csak véletlen, hogy Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere.

Úgy látja, hogy a mai magyar tőkések körülbelül fele még 2010 előtt szerezte a vagyonát, ezért nem igaz az, hogy az ő kormányzása alatt jött volna létre a teljes magyar tőkésosztály.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ezüst hernyóselyem body, csipke széllel – ez is Novák Katalin államilag fizetett ruhatárában volt, amit ingyen megkapott
A volt köztársasági elnök két év alatt 32,5 milliót költött állami pénzből ruhákra. A Direkt36 szerint alig fizetett valamit, mégis vihette haza a méregdrága holmikat.


Ahogy arról korábban írtunk, Novák Katalin 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Direkt36 kiderítette, hogy 2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára.

Ezüst színű hernyóselyem body csipkés széllel – ez is szerepelt azok között a ruhák között, amiket Novák Katalin állami pénzből kapott. Csak 1,9 millió forint értékű ruháért kellett fizetnie, de ezekért is mindössze 575 ezer forintot kért tőle az állam.

Az RTL Híradója szerint kiderült az is, hogy a korábbi államfő a pápai audiencián nagy valószínűséggel azt a 210 ezer forintos fátylat viselte, ami szerepel a ruhalajstromban. II. Erzsébet királynő temetésére pedig egy 190 ezer forintos alkalmi kalap kerülhetett a fejére.

A beiktatása idején egy protokollszakértő szerint „nagyon rosszul öltözött, nagyon előnytelenül öltözött”, és valószínűleg nem voltak még meg a segítői.

A volt köztársasági elnök azóta kerüli a nyilvánosságot. Egy júniusi pódiumbeszélgetésen azt mondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.” Ekkor egy olyan ruhát viselt, amit annak idején 120 ezer forintért vásároltak neki.

A titkársága az RTL Híradónak azt írta, hogy a megvásárolt ruhák többségét „anonim módon eladományozta”. Azt is közölték, hogy „költségvetési forrásból soha nem vásárolt magán használatú ruházatot”, és hogy a használt ruhákért „a Sándor palota által megállapított értéken” fizetett.

A Direkt36 azt is megtudta, hogy Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök egy év alatt összesen 2 millió forintot költött öltözködésre.

A lemondott államfőnek egyébként a törvény szerint élete végéig jár a köztársasági elnöki fizetés, ami jelenleg bruttó 5,7 millió forint. Ezen kívül kérhet szolgálati lakást, autót, három fős titkárságot, és ingyenes egészségügyi ellátást is kap.

Az RTL Híradó teljes riportja Novák Katalin ruhatáráról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: