HÍREK
A Rovatból

Filmbe illő trükkel fogták el a világ legnagyobb drogbáróját az amerikaiak

A 76 éves Ismael „El Mayo” Zambada a mexikói Sinaloa-kartell vezetője volt. A texasi El Pasóban tartóztatták le, egy kartelltag csalhatta csapdába a rettegett drogbárót.


Letartóztatta az FBI a világ egyik legbefolyásosabb drogbáróját, Ismael „El Mayo” Zambadát. A mexikói Sinaloa-kartell fejét a texasi El Pasóban fogták el, az Egyesült államokban fogják felelősségre vonni.

Zambadát februárban fentanil előállításával és terjesztésével vádolták meg. Ez a szer a heroinnál is erősebb, és a 18 és 45 év közötti amerikaiak körében vezető haláloknak számít. Merrick Garland, főállamügyész csütörtöki közleményében úgy fogalmazott, hogy a fentanil „a leghalálosabb drogfenyegetés, amellyel Amerika valaha is szembenézett”.

„Az Igazságügyi Minisztérium nem nyugszik addig, amíg a közösségek megmérgezéséért felelős minden egyes kartellvezetőt, -tagot és -társat felelősségre nem vonunk”

- tette hozzá Garland. Az amerikai ügyészek szerint a Sinaloa kartell az Egyesült Államok legnagyobb drogszállítója.

Alejandro Mayorkas, az Egyesült Államok belbiztonsági minisztere pedig úgy nyilatkozott, hogy a Sinaloa kartell „úttörő szerepet játszott a fentanil előállításában, évek óta csempészi a szert az USÁ-ba, „amerikaiak százezreit ölve meg, és számtalan közösséget elpusztítva”.

Korábban az Egyesült Államok kábítószer-ellenes ügynöksége, a DEA hatalmas összeget, 15 millió dollárt, vagyis 5 és fél milliárd forintot ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni Zambadát.

Az egyelőre nem világos, hogyan sikerült elfogni most a rettegett drogbárót. A New York Times szerint azonban

egy magánrepülőre csalták a Sinaola-kartell társalapítóját, aki azt hitte, hogy ingatlanokat néznek majd meg. Fogalma sem volt, hogy az Egyesült Államok felé repülnek, ahol azonnal letartóztatták.

Az akcióban a hírhedt El Chapo fia segítette az amerikaiakat, aki ezzel egy ottani börtönben ülő testvérén akart segíteni. A gép leszállasa után őt is letartóztatták.

A fentanilvádak mellett a 76 éves férfit többek között gyilkossággal, emberrablással és pénzmosással is vádolják az Egyesült Államokban.

Zambadának több törvényes vállalkozása is van Mexikóban az amerikai külügyminisztérium szerint. Ezek között van egy nagy tejipari vállalat, egy buszos cég és a férfi egy szálloda tulajdonosa is. Zambada, az egyik alapítója volt a '80-as végén a Sinaloa-kartellnek. Bár a szervezet arca Joaquin „El Chapo” Guzman volt, sokak szerint a kartellt valójában Zambada irányította.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szexvideóval zsarolják Magyar Pétert, fotót is csatoltak
„Elnök úrnak nincs tudomása róla, hogy bárki felvételeket készített volna, de nyilván az eddigi kormányzati és titkosszolgálati akciókat látva, ez sem zárható ki” - közölte a TISZA Párt.


A TISZA Párt szerint nem lehetetlen, hogy rejtett kamerával szexvideó készülhetett Magyar Péterről - írja a Blikk.

Magyar Péter hétfő este a Magyar Infó élő adásban azt mondta: „Kapok olyan üzeneteket is, hogy majd szexvideókat hoznak nyilvánosságra – hogy igazit, vagy mesterséges intelligencia program által generáltat, azt nem tudom –, de nem fogunk ettől sem megijedni”.

A Blikk ezután kereste meg a TISZA Pártot, hogy megtudják, Magyar Péter pontosan miről értesült, kik hoznának nyilvánosságra ilyen felvételt, hogy tud-e arról, titokban vagy beleegyezésével készített esetleg valaki ilyen videót.

„Magyar Péter több üzenetet is kapott közvetve és közvetlenül is, amelyben szexvideók nyilvánosságra hozatalával fenyegették és zsarolták. Volt olyan üzenet, amelyhez valószínűsíthetően egy videóból kivágott fotót is csatoltak”

- válaszolta a párt sajtóosztálya.

Azt is hozzátették:

„Elnök úrnak nincs tudomása róla, hogy bárki felvételeket készített volna, de nyilván az eddigi kormányzati és titkosszolgálati akciókat látva, ez sem zárható ki”.

Arra a kérdésre, hogy Magyar készül-e feljelentést tenni, nem adtak választ, de hangsúlyozták: „Magyar Péter sem ettől, sem más fenyegetéstől nem hátrál meg és biztos benne, hogy ahogy az eddigi, úgy a mostani lejáratások is kontraproduktívak lesznek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egyik fő ideológusa, Schmidt Mária olyan elképesztő mélységekbe süllyedt, hogy azonnal távoznia kell a közéletből
A TISZA Párt elnöke kemény szavakkal reagált Schmidt Mária azon kijelentésére, miszerint Bucsában nem az oroszok, hanem az ukránok mészároltak.


„Orbán Viktor egyik fő ideológusa, a NER által tízmilliárdossá váló Schmidt Mária olyan elképesztő mélységekbe süllyedt, hogy azonnal távoznia kell a közéletből” - reagált Facebook-posztjában Magyar Péter Schmidt Mária azon kijelentésére, miszerint Bucsában nem az oroszok, hanem az ukránok mészároltak.

„Schmidt Mária a ma megjelent írásában azt állítja, hogy az orosz-ukrán háború egyik legbestiálisabb tömeggyilkosságát nem az orosz katonák követték el, hanem az ukrán hadsereg végzett több, mint 400 ukrán civillel. Jómagam tavaly nyáron személyesen jártam Bucsában, amikor segélyszállítmányt vittünk a lebombázott kijevi gyerekkórházhoz. Találkoztam olyan ukrán civillel, akinek az édesapját tőle egy méterre lőtték fejbe az orosz katonák 2022 március 4-én. Beszéltem olyan magyar származású bucsai lakossal is, aki annak köszönhetően élte túl az orosz vérengzést, hogy az egyik kereszteződésnél a társa kérésére nem jobbra, hanem balra fordult a gépkocsijával menekülés közben. Megtekintettem a tömegsírokat és az áldozatokról készített megdöbbentő fotókat és meghallgattam a nemzetközi vizsgálatot végző szakemberek megállapításait” - folytatja a TISZA Párt elnöke.

„Ép ésszel fel sem fogható, hogy egy magát történésznek nevező orbánista NER kitartott hogy jut el olyan mélységbe, hogy a legalapvetőbb tények kapcsán is hazudik és még holtukban is meggyalázza a több száz ukrán civil áldozat emlékét (köztük nőkét és gyerekekét)”

- fogalmazott Magyar, aki szerint .

„ezután a legkevesebb, hogy Schmidt Mária haladéktalanul távozik a közéletből és lemond a Terror Háza valamint XX. és XXI. Századi Intézet és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatói posztjáról”.

„Felszólítom a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, hogy ne alkalmazza a továbbiakban egyetemi tanárként Schmidt Máriát. Továbbá elvárom, hogy Orbán Viktor nyilvánosan határolódjon el egyik fő ideológusától és tanácsadójától. Schmidt Máriának felajánlom, hogy személyesen kísérem el Bucsába, hogy beszélhessen az orosz vérengzést túlélő civilekkel” - zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már halálos áldozatai is vannak a spanyolországi áramkimaradásnak
Eddig négy halálos áldozatról tudni: egy idős házaspár és felnőtt fiuk egy meghibásodott generátor miatt szén-monoxid-mérgezésben, míg egy középkorú nő azért halt meg, mert gyertyát gyújtott, ami lángba borította a lakását.


Már négy halálos áldozata van az Ibériai-félszigetet érintő áramkimaradásnak - írja a SkyNews.

A spanyol média szerint

egy idős házaspár és felnőtt fiuk szén-monoxid-mérgezésben halt meg, miután az áramszünet idején beindítottak egy generátort, hogy áramhoz jussanak.

A három embert kedden dél körül találták holtan az otthonukban, a Spanyolország északnyugati részén fekvő Ourensében.

Az Europa Press mentőszolgálati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a házaspár 81 és 77 éves volt, fiuk pedig 56. Álvaro Vila helyi polgármester szerint a jelek arra utalnak, hogy a mérgezést egy ventilátor működtetéséhez használt generátor meghibásodása okozta.

Az áramszünet első áldozata egy középkorú nő volt, akit hétfő éjjel találtak holtan madridi lakásában.

Az El Pais információi szerint az asszony gyertyát gyújtott, amely röviddel ezután lángba borította a lakást. Az épületből tizenhárom embert kellett orvosi ellátásban részesíteni.

Az áramszünet nemcsak Spanyolországot és Portugáliát érintette, hanem Franciaország egyes részeit is. Keddre pedig az is kiderült, hogy Grönland egyes területein hétfő este szintén megszűnt a műholdas telefon- és internetszolgáltatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Így zajlik majd a pápaválasztás: közzétették a pontos menetrendet
Május 7-én délután fél ötkor rázárják a bíborosokra a Sixtus-kápolna ajtaját, ekkor kezdődök a konklávé.


A pápaválasztás hivatalos kezdő időpontja május 7-én délután fél ötkor lesz, akkor zárják rá a bíborosokra a Sixtus-kápolna ajtaját - közölte a szentszéki szóvivő keddi sajtótájékoztatóján, amelyen további részleteket hozott nyilvánosságra a konklávé előkészületeiről.

A bíborosi testület május 7-ét a Szent Péter-bazilikában kezdi, ahol 10 órától a "pro eligendo pontifici" elnevezésű, a megválasztandó egyházfőért mondott misén vesznek részt. A szertartást a bíborosi kollégium dékánja Giovanni Battista Re mutatja be, aki nem vesz részt a pápaválasztáson, mert ő már elmúlt 80 éves.

A misét követően a 80 évnél fiatalabb, pápaválasztó bíborosok az apostoli palotákban, a III. Pál pápáról elnevezett Paolina-kápolnában gyülekeznek, ahonnan együtt átvonulnak a Sixtus-kápolnába. Minden állomáson az ilyenkor hagyományos liturgikus énekek szólalnak majd meg.

A latin rítusú bíborosok bíbor színű ruhát viselnek, amelyet derékban széles öv ölel át. A bíborosi ruhára fehér csipke karinget öltenek, arra pedig szintén bíbor színű, rövid vállfedőt (mucetum) helyeznek, fejükre kerek pileolus és négyszögletes birétum kerül. A nyakukban viselt kereszt bíbor és arany színű zsinórt kap.

A Sixtus-kápolnába érkezve az első feladatuk az eskütétel lesz az előre megszabott latin formula szerint. A kápolna ajtaját május 7-én, 16.30-kor zárják kulcsra.

A szentszéki szóvivő, Matteo Bruni elmondta, hogy a pápaválasztás hivatalos nyelve az olasz lesz.

Ezt megelőzően, május 5-én, a III. Pál-kápolnában, a konklávé kisegítő személyzete tesz titoktartási esküt. A ceremóniamesterek, gyóntatópapok, orvosok és más egészségügyi dolgozók, valamint további munkatársak, akik a pápaválasztás logisztikai működtetésén dolgoznak. Köztük vannak a takarítók, a vatikáni konyha dolgozói, a sofőrök, a virágdekorációk készítői.

Korábbi kijelentéseit pontosítva Bruni kijelentette, hogy a jelenleg 135 pápaválasztó bíborosból ketten betegség miatt nem tudnak részt venni a konklávén. Így

az új pápa megválasztásához szükséges kétharmados többséghez 88 szavazat kell majd.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: