„Mindent elmondtunk ezzel kapcsolatban” - ismételgette a Fidelitas elnöke az ukrán zászlós akcióról
Kategorikusan tagadja a Fidelitas elnöke, hogy bármi közük lenne a Tisza Párt március 15-i menetén történt ukrán zászlós akcióhoz, miközben a Fidesz ifjúsági szervezetének budapesti vezetője éppen arról az erkélyről nézte a felvonulást, ahonnan a provokációnak szánt zászlót és egy molinót is kilógattak.
A Tisza Párt Nemzeti Menetén két fiatal egy hatalmas kék-sárga zászlót feszített ki. Nem sokkal korábban ugyanabból a Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból egy „Üdvözlünk a háborús meneten!” feliratú molinót lógattak ki. Az esetről készült videófelvételek tanúsága szerint a felvonuló tiszások próbálták megakadályozni az akciót.
– mondta Mohácsy István, a Fidelitas elnöke a 444-nek. Hozzátette, hogy mindent nyilvánosságra hoztak az üggyel kapcsolatban, bár a szervezet Facebook-oldalán erről nem található bejegyzés.
A Lakmusz tényfeltáró portál azonosította a 16 és 17 éves fiatalokat. Egyikük az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével, Balog Gézával fotózkodott a szóban forgó Bajcsy-Zsilinszky úti épületben. A portál kiderítette azt is, hogy Balog ugyanarról az erkélyről nézte a Tisza Párt menetét, mint a fiatalok. Balog Géza a 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjeként indult Józsefvárosban, jelenleg pedig a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség egyik vezető munkatársa.