prcikk: Micsoda útjaim voltak nekem - egy gyógyító ember megfestett útjai | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Micsoda útjaim voltak nekem - egy gyógyító ember megfestett útjai

Festőnek készült, köztiszteletben álló orvos lett belőle, érett férfiként talált vissza az ecsethez és a színekhez. Majd megtalálta vele lelki békéjét is.


„Micsoda útjaim voltak nekem” – hangzik fel a megrázó dal Dr. Pintér László kiállításának megnyitója elején a Hatvani Galériában. Ez egyben a gyűjteményes tárlat címe is. Aki ismeri az óbudai háziorvos életét, rögtön tudja, hogy ez a dal nagyon is róla szól. De egyben, mint H. Szilasi Ágota művészettörténész méltatásában utalt rá, a dal „egy, a mainál tisztább korról szól, amelyből akkor szerettünk volna kilépni.”

Csónakosok
.

Tájképek, csendéletek, aktok, impresszionisztikus zsánerek között beszélgetünk az alkotóval.

-Cseh Tamás egyik legszebb dalát választotta kiállítása címéül, egy olyan dalt, amely egy egész életet foglal magában.

- Nem akartam olyan teátrális címet adni e gyűjteménynek, mint „visszatekintés” vagy „számvetés”. Ezeket semmitmondó nagy szavaknak éreztem. Így jött az általam imádott Cseh Tamás dala, hiszen én is elmondhatom, hogy „micsoda útjaim voltak nekem”. Ezek az utak általában jól végződtek, és hiszem, hogy az ember ki tud lábalni a legtöbb pokolból.

-Ehhez azonban kellett nem kevés erő, akarat, és nem utolsósorban a szeretet, amely Ön felé árad a betegeiből is.

Folyó tükrében

-Ez feltétlenül így van. Sosem tagadtam, hogy az ő gyógyulásokban is szerepe van annak, hogy szeretem őket. Azokkal, akik hozzám járnak - vannak, akik 20-30 éve a betegeim - kialakult egy kölcsönös szeretet közöttünk. Ez megváltoztatja a gyógyítás hatékonyságát. Sokkal jobb és könnyebb így meggyógyítani embereket, mintha tartanék egy három lépés távolságot. És az én saját példámmal, hogy súlyos betegségekből felépültem, válságokat átvészeltem, nekik is biztatást és erőt adtam: ha nekem sikerült, akkor nekik is sikerülni fog.

-Sokan vannak, akik valamit nagy szenvedéllyel elkezdenek gyerekként, fiatalként, aztán valami miatt nem folytatják, de évekkel később egyszer csak ismét rátalálnak erre az útra. Ez olyan állapot lehet, mint egy kifeszített nyílé, amely alig várja, hogy elengedjék.

-Nálam ez nem így volt. Húsz évig nem festettem. Korábban azt szoktam mondani, hogy azért, mert egy olyan rossz házasságban éltem, hogy levegőt sem volt kedvem venni. Mostanában azonban elkezdtem azon gondolkodni, nem volt-e más oka. Aztán idővel, amikor a házasságból kiléptem, a gyerekem felnőtt, ismét eljött a festészet. Hogy azért-e, mert felszabadultam egy nyomás alól, vagy ért egy impulzus, vagy egy meg nem nevezhető dolog, nem tudnám megmondani.

-Festményeiből harmónia, béke, nagy természet-szeretet áradat. Talán nem véletlen, hogy a zöld és annak árnyalatai dominálnak.

Erdei patak

-A zöld a nyár, a lombok, az élet színe, ami belénk van kódolva. Amerikában liftek felfelé mutató jele zöld, ez óhatatlanul utal arra, hogy arrafelé volt az élet az egykori őslény számára, a lefelé mutató pedig vörös, az esés, a zuhanás, a vér szimbólumaképpen. Az ember talán azért is vonzódik a zöldhöz, mert nem is olyan régen a zöldben éltünk, az volt a rejtekhely, a fészek, az oltalom. Van, aki azt mondja, hogy a zöld hideg, számomra meleg, jóakaratú szín.

-A megnyitó során elhangzott, hogy „a festőnek mindig ott kell lennie a képen.”

-Igen, ott kell lennem, mert ha én nem vagyok ott, akkor hogy akarom, hogy a néző meglássa magát, saját gondolatait, érzéseit benne? Ha a festő nincs benne, megnézik a képet, aztán továbbmennek és elfelejtik, mert „idegen” marad számára. Akkor tud hatni a kép, ha én azt mondhatom: gyere ide, állj mellém. A nézőt galléron kell ragadni, különben a kép üres marad. Ez a kép lelke, ha hiányzik, vége mindennek.

Lobog a tábortűz

-A belső impresszió…

-Itt van a jobb pólusú rajzolás, amellyel tökéletes kontúrokat lehet létrehozni, de van bennük valami ijesztően hideg, halotti… mert a kreativitást, az érzelmeket a bal agyfélteke adja. Hiába remek önmagában a rajz, ha az ember nem adja bele a lelkét, alkotói szellemét, csak egy csontváz lesz belőle.

-Van-e a képek között olyan, amelynek születési történetét szívesen elmesélné?

-A marokkói szőttes. Húsz évi hallgatás után született. Akkor volt egy nagyon szép kapcsolatom. A hölgy éppen aludt egy díványon egy szép tavaszi estén, álmában megborzongott és én ráterítettem ezt a marokkói szőttest. Elnéztem, milyen szép ez így együtt, és eszembe jutott, hogy valamikor festettem. Elővettem húszéves ceruzáimat, egy papírt, elkezdtem rajzolni, majd megfestettem ezt a látványt. Vajon miért akkor láttam meg ezt a szőttest, amit 1988-ban vettem meg egy arab utcai árustól, és amit azóta is minden nap látok? Valami történt abban a pillanatban, és talán földi ember nem is megmondhatója.

-Harmadik éve él Zebegényben, született nagyvárosi emberként. Hogyan sikerült beilleszkednie ebbe az életformába?

-Első pillanattól tökéletesen. Lehet, hogy ha húszéves lennék, a város még vérpezsdítőbb lenne számomra, de 68 évesen számomra a legjobb választás, tökéletes élőhely. Bár vannak ott fiatalok, kisgyermekesek, tehát nem egy kiöregedett falu. Csend van, nyugalom, normálisak az emberek. A várost pedig megkapom, amikor bejárok dolgozni.

Augusztus

-Korábban verseskötete is megjelent, készített műfordításokat.

-Nagy betegségem idején lefordítottam húsz kivételével az összes Shakespeare-szonettet. Egyik jó barátom folyton biztat, hogy fejezzem be – de a festészet nem enged… Pedig meg kell csinálni, hogy legyen teljes a mű. Ezeket a dolgokat, ha egyszer meghaltam, valaki elrakhatja és 200 év múlva előveszik. Mert most olyan világ következik, amikor nem lesz Shakespeare, és nem lesz festészet, csak a digitális világ. De ebbe az emberiség előbb-utóbb belefárad, és keresni kezdik a színeket, a szonetteket, rájönnek, hogy milyen szépek és újra felfedezik őket.

A nagymarosi piac a vasúti felüljáróról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A kormánymédia megvalósítja Buda Péter jóslatát: ukrán típusú zavargásokról, magyar Majdanról írnak
Csercsa Balázsra hivatkozva a Metropol előállt egy újabb, tiszásnak mondott titkos tervvel, ami szerint ha Magyar Péterék veszítenek, utcai zavargásokra, a főváros stratégiailag fontos pontjainak elfoglalására készülnek. Mindez arra utal, az orosz befolyásolási terv nem állt le.


Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő nemrég arról írt, választási puccsról szóló orosz álhírek árasztották el a netet, kritikus napok jönnek. Szerinte az orosz médiában egyre többet emlegetik a „magyar Majdan” lehetőségét, ami arra utalhat, hogy az oroszok egy hamis zászlós műveletet készítenek elő, és erőszakosan is beavatkoznának a magyar választásokba.

Ezt támasztotta alá Rácz András Oroszország-szakértő is, aki szerint kitartóan terjed egy álhír arról, hogy Ukrajnában jó fizikai állapotú embereket toboroznak, hogy magyarországi nyilvános eseményeken vegyenek részt. Rácz szerint „ha választások utáni esetleges ellenzéki tüntetéseken nagyszámú, igen, erőszakos, szláv nyelvet beszélő tüntető/provokátor bukkanna fel, akkor a NER média erre a sztorira alapozva mondhatná, hogy lám, lám, itt az ukrán beavatkozás, az ukrán erőszak, stb.”

Buda Péter még egy olyan hamis vidót is bemutatott, amin állítólagos ukrán katonák tanulmányoznak egy akciótérképet, amire nagy betűkkel ráírták: BUDAPEST.

Úgy tűnik, most a Buda Péter és Rácz András által megjósolt orosz akció valóban elindult.

A Metropol a választás napján, 11 óra után nem sokkal ugyanis megjelentetett egy cikket, amiben azt írják: "itt van Magyar Péterék titkos dokumentuma: választási vereségre készülnek, ukrán típusú zavaragásokat akarnak kirobbantani.”

Ezután ismertetnek egy „választásnapi akcióterv” című angol nyelvű "dokumentumot". Eszerint a tiszásoknak „fel kell készülniük a vereségre, Magyar Péteréknek már nap közben el kell kezdeniük a csalás narratíváját építeniük, még a szavazás befejezése előtt hamisan győzelmet kell hirdetniük, majd a vereség után zavargásokat kell kezdeniük, úgy, ahogyan 2014-ben Ukrajnában, a Majdanon tették.”

A "dokumentum" szerint ennek érdekében terjeszteni kell, hogy a Fidesz választási csalásokat követett el. „A "jogellenes" kampánylépésekre "bizonyítékokat" kell felmutatni (természetesen hamis bizonyítékokat), és lehetőség szerint tanúkat kell megszólaltatni. A kommunikációs nyomásgyakorlás részeként már a választás vége előtt győzelmet kell hirdetni, de legkésőbb az urnazárás után meg kell ezt tenni” - idéz a "dokumentumból" a Metropol.

Majd ezt írják:

„Amennyiben az eredmények kedvezőtlenek, szervezett tömegeket kell mozgósítani, meg kell szállni a főváros stratégiailaig fontos pontjait, és szükség esetén össze kell csapni a rendőrséggel.”

A Metropol szerint a "dokumentumban" kifejezetten úgy fogalmaznak: az ukrajnai Majdanhoz hasonló zavargások kellenek, és állítólag arról is írtak, hogy a nemzetközi médiát és politikusokat is be kell vonnia a választás eredményének megkérdőjelezése érdekében.

A "dokumentum" forrásaként a Tisza Pártból kiugrott Csercsa Balázst jelölik meg, aki az elmúlt hónapokban több más, később egyértelműen hamisnak bizonyult "dokumentum" hitelesítőjeként is feltűnt. Például ő "erősítette meg", hogy valós a Tisza Párt kiszivárgott, adóemeléseket tartalmazó programja, amiből persze egy szó sem volt igaz.

Csercsa facebook oldalára valóban kikerült egy poszt, ami egyetlen fotót tartalmaz, egy aláírás nélküli, gépelt szöveggel teleirt oldalról. Ő csak ennyit írt mellé: „Ez most érkezett a belső forrásomtól. Durva. Tudjatok róla...”

A rendőrséggel való összecsapás narratívája azért aggasztó, mert egyértelműen beleillik abba a sorba, amire Buda Péter és Rácz András figyelmeztettek.

Persze az egésznek csak akkor van értelme, ha a valós eredménytől függetlenül a Fidesz győzelmét hirdetik ki este, és az ezen felháborodó tömegek kimennek az utcára. Ebben az esetben a kormány hivatkozhat arra, hogy Magyar Péter győzelemről tett napközbeni állításai csak a "titkos terv" részét képezték, a bejelentett eredmény miatt tiltakozók pedig mind Ukrajna titkos tervét hajtják végre. Legrosszabb esetben ukránoknak álcázott orosz provokátorok gondoskodhatnak arról is, hogy gyorsan kitörjön az erőszak, ami legitimálná a rendvédelmi erők bevetését.

Mindez természetesen csak egy elképzelt forgatókönyv, aminek az eddigi események, és különösen a kormánymédiában terjedő állítólagos tiszás dokumentum megágyazhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Tesztelték, hogy Orbán az összeomlása után képes-e közönség előtt beszédet mondani – ezt állítja egy korábbi MTVA-s vezető
Bognár Tibor, az MTVA korábbi kabinetvezetője a választás hétvégéjén egy Facebook-videóban állította, hogy egy amerikai úton Orbán Viktor sofőrjeként dolgozott. A jelenleg Németországban élő férfi a közmédiában uralkodó félelemről is beszélt.


A választás hétvégéjén egy videóban jelentkezett be Bognár Tibor, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap korábbi kabinetvezetője, aki több, személyes emléket is felelevenített a Fidesz vezető politikusairól. Állítása szerint egykor Orbán Viktor sofőrje is volt.

„Orbán Viktor sofőrje voltam Amerikában két napig, amikor

az összeomlása után azt tesztelték, hogy vajon el tud-e mondani még egy beszédet élőközönség előtt. Sikerült neki. Kár, hogy idevezetett”

– mondta Bognár, majd hozzátette, hogy bár nem szimpatizál a TISZA Párttal, a változás reményében mégis rájuk szavazna.

Bognár a videóban felidézte azt is, milyennek látta tinédzserként Szijjártó Pétert. „Emlékszem a 15 éves Szijjátó Péterre. A Győri Bencés gimnáziumban olyan atyák is tanítottak minket, akik megjárták a börtönt és megjárták a gúlagot.

Nem gondoltam volna róla, hogy egyszer majd Moszkvától kér telefonos segítséget, hogy vajon mi a magyar nemzeti érdek.”

A volt kabinetvezető beszélt a közmédiában szerzett tapasztalatairól is. Azt állította, hogy egykori kollégái között általános a félelem, függetlenül attól, hogy kormánypártiak, ellenzékiek, vagy politikailag semlegesek.

„Közös bennük, hogy félnek. Félnek attól is, hogy a rendszerváltás lesz, és attól is, hogyha nem.”

Szerinte ez a félelem a megélhetés elvesztéséből fakad. Ezzel szembeállította a saját helyzetét, mondván, ő már egy szabad országban él.

„Én most Németországban vagyok kamionsofőr. Szabad ember egy szabad országban. Azért, hogy ők is megtudják, milyen egy szabad országban élni, nem vagyok tiszás. De a rendszerváltásra szavazok.”

Bognár elmondta, hogy bár idegenkedik Magyar Pétertől, mégis rá szavazna, mert szerinte most egyedül neki van reális esélye a változásra.

„Föláll a szőr a hátamon Magyar Pétertől. Egyszerűen nem értem, hogy hogy jutott idáig” – fogalmazott, de hozzátette, hogy Magyar rendszerváltást ígér, és a közvélemény-kutatások szerint egyedül neki van esélye ezt elérni.

„Ezért most megkapja a szavazatomat. Most az egyszer.”

A volt kabinetvezető arról is beszélt, hogy szerinte a hatalom mindent bevetett Magyar Péter ellen. Bognár Tibor a videóját egy Magyar Péternek és pártjának címzett figyelmeztetéssel zárta: „És szerintem ő is tudja, erről szól a szlogenjük, hogy soha többet, soha többet, hogyha ezt most elcseszik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Képeken a történelmi vereség: Sokan sírva fakadtak a Fidesz eredményvárójában
A Fidesz-KDNP vezetői és hívei ezúttal is a Bálnában várták a választási eredményeket. Képeinken megmutatjuk az este drámai pillanatait.


Késő délután megnyitotta kapuit a fideszes eredményváró a párt hagyományos helyszínén, a Bálnában, ahová öt óra után nem sokkal kezdték el beengedni a hazai és a nemzetközi sajtó munkatársait. A beengedésnél szigorú volt az ellenőrzés, a látszólag találomra kiválasztott külföldi újságírók táskáját még kutyákkal is átvizsgáltatták. A média munkatársai ezúttal is elkülönítve, egy külön helyiségben várakozhattak. A párt meghívó nélkül érkező szimpatizánsainak az épület mögött állítottak fel sörpadokat, illetve van egy színpad is.

Miután megérkeztek a friss választási eredmények, Orbán Viktor pártelnök pedig elmondta beszédét, sokan sírva fakadtak a helyszínen. Képeinken a történelmi Fidesz-vereség pillanatai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Képriport: Így járőröztek a motoros őrszemek Szabolcsban, hogy megakadályozzák a választási csalásokat
Szabolcsban a DE akcióközösség tagjaival tartottunk, hogy lássuk, hogyan lépnek fel a választási csalások ellen. Érezhető volt, hogy mindenki sokkal óvatosabb a jelenlétük miatt, ami a részvételi adatokon is meglátszik.


A DE Akcióközösség felhívására több ezer civil és több száz motoros vállalta, hogy vigyáz a választások tisztaságára. Mi Tiszaburára kísértünk el egy csoport őrszemet.

Itt a leggyanúsabbnak azt találták, hogy a helyi boltból egymás után jöttek ki az emberek, nagy zacskókat cipelve. Azt persze nem tudni, hogy csak a normál bevásárlást időzítették-e épp a szavazás vasárnapjára, vagy másról van szó. A boltba belépve mindenesetre a pénztárgép mellett felfigyeltünk egy adag laminált kártyára. Mindegyikre a helyi fideszes jelölt nevét nyomtatták, és még azt is rárajzolták, melyik pártlistára kell húzni az X-et. A kis kártyák épp elfértek egy ember tenyerében, így aki akarta, a szavazófülkébe is magával vihette azokat.

Délelőtt aztán megjöttek a motoros őrszemek is. Ők több településen járőröznek egyszerre. Például Kiskörén, Fegyverneken, Tiszanánán, Sarudon, Poroszlón, Újlőrincfalván, Kömlőn és Átányon is ők vigyáztak ma a rendre.

Azt mesélték, attrocitás nem érte őket, legfeljebb akadt, ahol csúnyán néztek rájuk, beszóltak valamit, vagy látványosan becsukták jöttükre az ajtót. Beszéltünk helyiekkel is, a település szegényebb részén. Ők azt mondták, Fidesz szavazók, de választási csalásról még csak nem hallottak. Arról is beszéltek, hogy zavarja őket a sok idegen, akik szerintük mind tiszáésok lehetnek.

Aztán a motorosoktól riasztást kaptunk, egy közeli településen rendőrt is kellett hívniuk, mert a patika előtt a polgármester épp mozgóurna-kérelmeket íratott alá a helyiekkel. Mozgóurnát a választás napján kérni nem tilos, de az szokatlan, hogy ezt a polgármester intézi, ráadásul ilyen esetben csak két ember megy ki a helyszínre, vagyis nagyobb az esélye annak, hogy rábeszélik az időseket, hová húzzák az X-et.

Bár konkrét csalásokre délelőtt az általunk kísért őrszemek nem bukkantak, az mindenesetre gyanús szerintük, hogy a lottózóban megélénkült a forgalom. Ilyenkorra ugyanis már sokan kifogynak a pénzből, ha viszont lottót vagy más szerencsejátékot vesznek, az arra utalhat, hogy valahonnan mégis pénzhez jutottak.

Részben az őrszemek miatt lehet is, hogy a kis településeken idén kevesebben mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt, legalábbis az eddigi adatok szerint. Lehet, hogy közülük sokan inkább most kockáztatták meg, hogy pénzért vagy ajándékért behúzzák az X-et, és inkább otthon maradtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: