HÍREK
A Rovatból

Ferenc pápa: Választás elé állította az emberiséget a koronavírus-járvány

'Teljes sebességgel haladtunk előre, erősnek és mindenre képesnek éreztük magunkat. Haszonra éhezve hagytuk, hogy a javak halmozása és a sietség elkábítson' - mondta.
MTI - szmo.hu
2020. március 27.



Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.

Ferenc pápa kijelentette:

"rettenthetetlenül meneteltünk, azt gondolva, örökre egészségesek maradunk a beteg világban".

Hozzátette: a járvány keltette félelemben elérkezett az ideje, hogy észrevegyük "nem mehet előre mindenki külön a saját útján, csakis együtt haladhatunk tovább (..) egy csónakban vagyunk".

Úgy vélte, elérkezett a tudatos választás ideje a valóban lényeges és a mulandó között. Példaképnek azokat nevezte, akik a félelemre bátor önfeláldozással válaszolnak: "hétköznapi emberekről van szó, akik nem szerepelnek az újságcímekben és a tévés show-műsorokban sem, mégis történetünk döntő eseményeit írják: orvosok, ápolók és ápolónők, az élelmiszerboltokban dolgozók, takarítók, idősgondozók, fuvarozók, rendfenntartók, papok, nővérek és sokan mások".

"Az ima és a csendes szolgálat a győztes fegyverünk" - mondta.

Ferenc pápa a hetek óta lezárt, esős Szent Péter téren, a bazilikához vezető lépcsősor tetéjén mondta el beszédét.

A bazilika bejáratához azt a csodatevő feszületet helyezték, melyet 1522-ben vittek körbe Rómában, az akkori pestisjárvány idején, valamint a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikont.

Az oltáriszentség imádása után Ferenc pápa rendkívüli Urbi et Orbi áldását adta, mely teljes búcsúval jár.

Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozza.

A szertartás rendkívüliségét hangsúlyozta, hogy miközben az üres téren a pápa többször csendben imádkozott, csak az eső és a sirályok hangja hallatszott.

"Hetek óta úgy érezzük, leszállt az éjszaka. Sűrű sötétség lepte be tereinket, utcáinkat, városainkat; elhatalmasodott életünkön, süketítő csenddel és lehangoló ürességgel töltött meg mindent, megbénítva mozgásunkat: ezt érezni a levegőben, észrevehető a mozdulatokban, látható a tekintetekben" - mondta a pápa. Kijelentette, az emberiség megijedt és eltévedt, mivel váratlan és tomboló vihar lepte meg, mely leleplezte sebezhetőségünket, hamis és felesleges bizonyosságainkat, amelyekre eddig agendáinkat, terveinket, szokásainkat, céljainkat építettük. Rávilágított arra, mennyire "bedobozoltunk", vagyis megfeledkeztünk és nem törődtünk mindazzal, ami "éltet és erőt ad életünknek és közösségeinknek" - mondta Ferenc pápa a gyökereket képviselő idősekre utalva, akiknek emléke - tette hozzá - "immunitást" ad a nehézségekkel szemben.

Az emberiség eddig jobban törődött saját énjével, külső megjelenésével, mint az embertársaihoz való tartozással: "teljes sebességgel haladtunk előre, erősnek és mindenre képesnek éreztük magunkat. Haszonra éhezve hagytuk, hogy a javak halmozása és a sietség elkábítson. Nem álltunk meg (..) nem tértünk magunkhoz a háborúkkal és a globális igazságtalanságokkal szemben sem, nem hallottuk meg a szegények és súlyosan beteg bolygónk kiáltását sem".

"Nem vagyunk elegek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk" - mondta Ferenc pápa. Kijelentette, ha értelmet akarunk adni a történteknek, fel kell ébreszteni a szolidaritást, és aktiválni a reményt: "találjunk bátorságot a másik megszólítására, befogadására, testvériségre, szolidaritásra".

A Vatikán bejelentette, hogy a Ferenc pápa vezette húsvéti szertartásokat kivétel nélkül hívők nélkül a Szent Péter-bazilikában mutatják be. A nagypéntek esti keresztutat is, melyet most először nem a Colosseumnál rendeznek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tordai Bence: „Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog”, Kövér egyből visszaszólt: „Próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban”
Tordai Bence a parlamentben háborúpártisággal és Putyin-pártisággal vádolta a kormányt. „A véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” - közölte.


„Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog”

– fordult Tordai Bence Orbán Viktorhoz a parlamentben, amire Kövér László házelnök azonnal reagált:

„Képviselő úr, fékezze az indulatait, és próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban.”

A feszült szóváltás a tavaszi ülésszak február 23-i nyitónapján történt, az országgyűlési választások előtti utolsó, rövidített ciklusban – írta a Telex.

A Párbeszéd frakcióvezetője felszólalását azzal indította, hogy a fideszes politikusok feszültek, mert érzik a választási vereséget. Ezután Orbán Viktorhoz fordulva kijelentette:

„Orbán úr, ez volt az utolsó beszéde miniszterelnökként napirend előtt a magyar Országgyűlésben.”

Tordai ezután feltette a kérdést: „Ki itt a háborúpárti?” Szerinte a kormány minden eszközzel támogatja a háborús agresszor Putyint, és „láncos kutyaként, megvett vagy hasznos idiótaként” viselkedik az Európai Unióban. A képviselő szerint „a véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” lett.

Azt is állította, hogy a Fidesz politikusai beszélnek a sorkötelezettség bevezetéséről, és ők küldik háborúba a magyar katonákat. „Csak annyit mondok, hogy Csád” – tette hozzá. A kormány 2023-ban kapott parlamenti felhatalmazást egy legfeljebb 200 fős katonai misszió Csádba küldésére tanácsadói és terrorellenes céllal. A sorkötelezettség vádjára Orbán Viktor januárban úgy reagált, az egy „háborús intézkedés”, amely „nem illeszkedik a sorba”, és a kormány nem tervezi a visszavezetését.

Tordai hiányolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt az egészségügy, az oktatás, a gyermekvédelem helyzetéről és az akkugyárakról. „Önök a korrupt nagyvállalatok zsebét tömik…” – mondta, de Kövér László itt elvette tőle a szót, mert lejárt a nyolcperces időkerete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jámbor András szerint a Parlament ebédlőjében szervezték a lejárató kampányt a pécsi TISZA-jelölt ellen – Véletlenül mindent hallott a képviselő
A független képviselő szerint a fideszesek Rúzsa Diánát a várost állítólag csődbe vivő MSZP-s körökhöz kötnék. Hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.


„Óriási a tömeg ma a Parlamentben: itt van az összes fideszes jelölt és a kampánycsapatuk is” – írta Jámbor András független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hétfőn. A politikus arról számolt be, hogy

az Országház ebédlőjében sorban állva fültanúja volt, ahogy a Fidesz pécsi jelöltje és vélhetően kampányfőnöke egy lejárató anyagról egyeztetett. A kampány célpontja a TISZA Párt helyi jelöltje, Rúzsa Diána volt.

Jámbor leírása szerint a kampányfőnök felolvasott egy szöveget, amelynek lényege az, hogy Rúzsa Diána „a régi MSZP-s körök embere, akik csődbe vitték Pécset”. A jelölt jóváhagyása után a kampányfőnök telefonált. A beszélgetésből a képviselő a következő párbeszédet idézte:

„Figyelj, nagyon jó, nagyon ügyes vagy, jó lesz a szöveg. Attila is leokézta. Még annyit írj bele, hogy a 20-as éveiben emigrált.”

A vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartner visszakérdezett: „30-as?”

Mire a válasz: „Az is jó lesz!”

Jámbor András a posztjában megjegyezte, hogy szerinte Pécset valójában a Fidesz vitte csődbe. A képviselő hozzátette: ha a közeljövőben ismeretlen eredetű szórólapok vagy internetes írások jelennének meg Rúzsa Diánáról ezzel a tartalommal, akkor azok mögött a Fidesz áll.

A telefonbeszélgetésben említett, a szöveget jóváhagyó „Attila” vélhetően a Fidesz pécsi jelöltje, Cziráki Attila. Ő Rúzsa Diánával, a TISZA Párt jelöltjével mérkőzik meg a Baranya 1-es választókerületben.

A kormánypárti média már hónapok óta cikkezik arról, hogy a baranyai TISZA-jelöltek mögött régi MSZP-s és MSZMP-s háttéremberek állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó – Orbán Viktor: „Iványi Gábornak személyesen sok mindennel tartozom” – A lelkész templomában mégis lekapcsolták az áramot adótartozásra hivatkozva
Szabó Tímea képviselő a Parlamentben kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy mit gondol arról, hogy miközben a felcsúti focipályát fűtik, aközben egy templomban nincs áram.


„Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom, soha nem tennék ellene semmit ellene. Az adót be kell fizetni”

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök Szabó Tímeának a parlament folyosóján.

A Párbeszéd képviselője azt kérdezte a kormányfőtől, hogyan lehetséges, hogy amíg Iványi Gábor templomában kikapcsolják a fűtést, addig a felcsúti focipályán fűtik a füvet. Orbán Viktor először azzal próbálta lerázni a képviselőt, hogy dolgoznia kell, majd az adóhatósághoz irányította. Végül közölte vele, hogy hazudik, sőt, már a kérdése is egy valótlan állítás – írta a 444.hu.

Szabó Tímea a videóban elmondta, hogy a templomnak nem volt tartozása, és ráadásul adótartozás miatt nem szoktak áramot kikapcsolni. Végül Orbán Viktor, miközben folyamatosan ment a folyosón,

visszafordult a képviselőhöz és megkérdezte: "Beszéljünk egyenesen?" A képviselő válaszára, hogy "beszéljünk", úgy reagált: "Ön hazudik" - közölte a kormányfő. Majd mielőtt belépett egy teremben, mégegyszer megismételte: "Ön hazudik".

A képviselő szerint Orbán Viktor "elég ideges volt, mert pontosan tudja, hogy ő hazudik". Hozzátette, az állam nem kapcsolja ki az áramot azért, mert valakinek adótartozása van. Ráadásul Iványi Gáboréknak azért van tartozása, mert Orbán Viktor nem hajlandó kifizetni azt a 15 milliárd forintot, amellyel az egyháznak tartoznak. Végül még annyit mondott: "Úgy látszik, hogy Orbán Viktornak a gyerek és az asszony verve, a lelkipásztor pedig megfagyva jó, miközben ő fűti a felcsúti focistadionját".

A vita előzménye, hogy néhány nappal ezelőtt kikapcsolták az áramszolgáltatást a békásmegyeri parókián és a Megbékélés Háza Templomban. Iványi Gábor szerint a parókiának jelenleg nincs és nem is volt tartozása. Mivel az áramellátástól függ a fűtés és a vízszolgáltatás is, a téli hidegben fűtetlen maradt a ház és a templom, sőt, a kertben tartott állatok sem jutottak vízhez. „Az egyházközség külön gazdálkodik egy alapítványon keresztül, semmivel nem tartozunk, az áramot mégis egyik pillanatról a másikra kikapcsolták, úgy, hogy nem jött értesítő, hogy ez a szándékuk” – mondta korábban Iványi Gábor.

Február 9-én tartották az előkészítő ülést Iványi Gábor és társai ügyében, akiket csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak. Sem a lelkész, sem a többi vádlott nem ismerte el a bűnösségét.

A miniszterelnök és Iványi Gábor viszonya korábban szoros volt: a lelkész adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, és ő keresztelte meg két gyermeküket is. Kapcsolatuk később megromlott, különösen azután, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elvesztette egyházi státuszát. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2017-ben kártérítésre kötelezte a magyar államot az egyházi státusz megvonása miatt. Novemberben több ezren tüntettek Iványi Gábor és az általa vezetett Oltalom Karitatív Egyesület mellett Budapesten.

VIDEÓ: Szabó Tímea kérdez


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ekkora tömeg fogadta Magyar Pétert Szegeden
A TISZA Párt elnöke a választási kampány során bejárja az ország számos települését. Naponta több helyre is ellátogatnak.


Magyar Péter a szombati kampánynyitó után országjáró útra indult, A legfontosabb országjárás címen járják be az ország településeit sorra. Azt ígérték, hogy naponta több helyre is ellátogatnak, a végén akár 8-9 helyen is ott lesznek. Hétfőn este Szegedre érkezett, ahol tömeg fogadta a TISZA Párt elnökét.

Képgaléria: Fotók Szegedről

VIDEÓ: Az eseményről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk