HÍREK
A Rovatból

Ferenc pápa szerint tragédia, hogy sok pár nem akar gyereket, vagy csak egyet vállal

„Az egoizmus egyik formájának tanúi vagyunk napjainkban” a katolikus egyházfő szerint, aki úgy véli, sokaknál a háziállatok „foglalják el a gyerekek helyét”.

Link másolása

Ismét a szülőség és a gyermekvállalás fontosságát emelte ki és magasztalta Ferenc pápa a szokásos szerdai kihallgatásán, s egyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy sokaknál a háziállatok foglalták el a gyermekek helyét - közölte a Szentszék sajtószolgálata.

"Az egoizmus egyik formájának tanúi vagyunk napjainkban. Azt látjuk, hogy vannak, akik egyáltalán nem akarnak gyermeket. Néha egyet vállalnak, többet nem, de vannak kutyáik és macskáik, amelyek elfoglalják a gyermekek helyét. Nevethetnek rajta, de ez a valóság"

- fogalmazott a pápa.

A katolikus egyházfő kifejtette, hogy a szülőség vállalásának elutasítása az emberek mellett a civilizációt is szegényebbé teszi, és a haza is megsínyli ezt.

A pápa egyúttal örökbefogadásra buzdította azokat a párokat, amelyeknek nem lehetnek gyermekeik.

"A gyermekvállalásban mindig van kockázat, de több a kockázat a gyermek nem vállalásában, a szülőség elutasításában"

- fogalmazott, s arra intette híveit, hogy ne féljenek.

A vatikáni sajtószolgálat egyúttal azt is közölte, hogy előző nap a Szentatya a világ üldözött keresztényeiért mondott imádságot, s híveit is erre buzdította.

A pápa korábban már többször felszólalt az általa "demográfiai télnek" nevezett jelenség ellen és a születésszámok drámai csökkenésére figyelmeztetett. Legutóbb december 26-án, a názáreti szent család ünnepe alkalmából elmondott beszédében szólította fel a szülőket, gyerekeket, egyházat és a civil társadalmat, hogy támogassák, védjék és őrizzék a családot.

"Úgy tűnik, hogy sokan inkább gyermek nélkül élnek, sok pár inkább gyermektelen marad, vagy csak egyetlen gyermeket vállal, s ez tragédia"

- jelentette ki akkor Ferenc pápa.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Holnaptól vidéken is gyűjti az aláírásokat Magyar Péter, elmondta milyen segítségre lenne szüksége
Budapesten kezdték el gyűjteni szombat reggel az ajánlásokat, és délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer aláírás. Vasárnaptól azért vidéken is elkezdik a gyűjtést.

Link másolása

Rekord gyorsasággal jött össze a szükséges 20 ezer aláírás Magyar Péteréknek. A jogászból lett politikus hálás az aktivistáinak, és vasárnaptól azért vidéken is folytatják a gyűjtést.

„14 helyen kezdtük meg reggel 9 órától az aláírások gyűjtését, és nem olyan régen szóltak a kollégáim, hogy összegyúlt a TISZA Pártnak az induláshoz szükséges 20 ezer aláírás. Tovább folytatjuk az aláírások gyűjtését. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, a több száz önkéntesnek. Holnap megindulunk vidékre is”

- mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett élő bejelentkezésében. Azt is hozzátette, hogy este közzéteszi a Facebook-oldalán a pontos helyszíneket.

Magyar arról is beszélt, hogy

még több aktivistára lenne szükségük, mert „rengetegen szeretnének aláírni vidéken is”.

A jogászból lett politikus szombaton több budapesti aláírásgyűjtő helyszínt is felkeresett napközben, és mint mondta: „mindenhol nagyon sokan támogatnak minket”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: