HÍREK
A Rovatból

Ferenc pápa: „Kifogások és halogatás nélkül” kell foglalkoznunk a menekültekkel, mert a probléma előbb-utóbb mindenkit érinteni fog

„Krisztusra gondolva, aki jelen van a konfliktusok, a szegénység és az éghajlatváltozás elől menekülő, kétségbeesett testvéreink sokaságában, kell a problémával foglalkoznunk” – mondta a katolikus egyházfő a beszédében.


Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak - fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva.

Ferenc pápa hangsúlyozta: a béke soha nem a stratégiai érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes mindenki érdekeit szem előtt tartani, odafigyelve az emberekre, a szegényekre és a jövőre - jelentette ki.

Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítójának szavait idézve rámutatott: a "világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk". A jelenkor történelmi időszakában számtalan veszély leselkedik ránk, de vajon hol vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések?

- tette fel a kérdést Ukrajnára utalva az egyházfő.

Az egyházfő meglátása szerint a nemzetközi politika a problémák megoldása helyett inkább az indulatokat szítja, megfeledkezve a háború borzalmai után elért érettségről, visszafejlődve egyfajta "háborús infantilizmusba" - értékelt.

Ferenc pápa az "emberiség közös emlékezetét" képviselő Európa alapvető jelentőségű szerepét hangsúlyozta a jelenlegi helyzetben, jelezve, a kontinens hivatása, hogy egybegyűjtse az elszakadtakat, befogadja a népeket és senkit se tartson meg örökre ellenségének.

Elengedhetetlennek nevezte, hogy újra felfedezzük az "európai lelket": az alapító atyák lelkesedését és álmát, akik tudtak a saját korukon, a nemzeti határokon és a közvetlen szükségleteken túlra tekinteni és olyan diplomáciát kialakítani, amely képes volt egységet alkotni a szakadékok szélesítése helyett.

Ferenc pápa kitért arra is: a huszonhét nemzetet tömörítő Európában olyan harmóniára, olyan egészre van szükség, amely "nem nyomja agyon a részeket, és olyan részekre, amelyek jól illeszkednek az egészbe".

Ebben a tekintetben jelzésértékűnek nevezte a magyar Alaptörvény megfogalmazásait: "Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki", illetve: "Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez" - idézte.

"Olyan Európára gondolok - folytatta, amely nem válik a részeinek túszává és az önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik cseppfolyós, sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről".

Ez az "ideológiai gyarmatosítás" alantas útja, amely eltünteti a különbségeket, mint az úgynevezett gender-kultúra, vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, vívmányként dicsekedve például az abortuszhoz való joggal.

Ehelyett személy- és emberközpontú Európára van szükség, ahol hatékony születés- és családpolitika működik - mondta, méltatva Magyarország "gondosan művelt" családpolitikáját.

Ferenc pápa szerint a sok láncszemből álló Lánchíd segít elképzelni egy olyan Európát, amely sok különböző, szilárdságát az összetartozásban megtaláló láncszemből áll. Egy ilyen Európa építésében segít a keresztény hit - hangsúlyozta, kiemelve Magyarország hídépítő szerepét, hiszen itt különböző felekezetek élnek egymás mellett, ellentétek nélkül, tisztelettudóan, építő szellemben együttműködve.

Az egyházfő végül Budapestről mint a szentek városáról beszélt, elsőként említve Szent Istvánt. A magyar történelem életszentséggel fémjelezve született, és nemcsak egy király, hanem egy egész királyi család, az uralkodó, hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre szentsége által.

Kitért arra: István király Szent Imrének írt intelmei egyfajta "lelki végrendeletet jelentenek a magyar nép számára". Az Intelmekben aktuális sorok is szerepelnek - mondta, idézve az idegenek befogadásáról szóló részt: "arra kérlek, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem az idegenekhez is".

Szent Istvánt az őszinte keresztény szellem vezeti, amikor ezt írja: "a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz", majd a gondolatot ezzel zárja "légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen" - mondta, majd rámutatott: Szent István ezzel "elválaszthatatlanul összekapcsolja az igazságot és a szelídséget".

Ez a hit nagy tanítása: a keresztény értékekről nem lehet mereven és bezárkózva tanúságot tenni, mert Krisztus igazsága a szelídséget és a nagylelkűséget jelenti a Boldogságok szellemében. Innen fakad az a magyar népi jóság, amely a köznyelv bizonyos kifejezéseiben is megnyilvánul - mondta az egyházfő példaként említve - magyarul - a "jónak lenni jó" és "jobb adni, mint kapni" mondásokat.

Az egyházfő felhívta a figyelmet arra, hogy az Alaptörvénynek az a szakasza, amely kimondja, hogy "valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét", a magyar életszentség történetének folytatására utal.

Ferenc pápa köszönetet mondott az ország vezetőinek a keresztény értékek által inspirált karitatív és oktatási intézmények támogatásáért, valamint a világban, különösen is a Szíriában és Libanonban élő keresztényeknek nyújtott konkrét segítségért.

Az állam és az egyház közötti termékeny együttműködés gyümölcsöző - mondta, ugyanakkor meg kell őriznie a megfelelő határokat, hogy ilyen is maradjon - figyelmeztetett.

"Fontos, hogy minden keresztény emlékezzen erre, az evangéliumot tartsa viszonyítási pontnak, ragaszkodjon a szabad és felszabadító jézusi döntésekhez és ne köteleződjön el a hatalom sajátos logikája mellett" - fogalmazott, ebből a szempontból jónak nevezve az egészséges szekularizációt, ami nem azonos a széles körben elterjedt, minden szakrális szempontra allergiás és önmagát a profit oltárán feláldozó szekularizációval.

A befogadás "sok vitára okot" adó, "összetett" témájáról szólva kiemelte: a keresztények alapvető viszonyulása nem lehet más, mint amit Szent István hátrahagyott. "Krisztusra gondolva, aki jelen van a konfliktusok, a szegénység és az éghajlatváltozás elől menekülő, kétségbeesett testvéreink sokaságában, kell a problémával foglalkoznunk kifogások és halogatás nélkül".

Hozzátette: ez egy olyan kérdés, amellyel együtt, közösen kell szembenéznünk, mert a hatásai előbb vagy utóbb mindenkit érinteni fognak. Sürgetőnek nevezte egy közös, biztonságos és törvényes eljárásmód kidolgozását egy olyan sorsfordító kihívással szemben, amelyet nem lehet elutasítással megfékezni, csak elfogadni, hogy "olyan jövőt teremthessünk, amely ha nem közös jövőnk lesz, akkor nem lesz".

Ez pedig azokat hívja az élre, akik Jézust követik és az evangéliumi tanúk példáját akarják utánozni - mondta az egyházfő.

Ferenc pápa a Novák Katalinnal folytatott megbeszélés előtt a következő bejegyzést tette a Sándor-palota vendégkönyvébe: "zarándokként és Magyarország barátjaként érkezem, a történelemben és kultúrában gazdag országba. Budapestről, mely a hidak es szentek városa, egész Europára gondolok és imádkozom, hogy egységben és szolidaritásban a mi napjainkban is a béke otthona legyen és a befogadás hírnöke"

- tette hozzá.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat - pénteken, szombaton és vasárnap is két-két - élő közvetítés lesz látható, hallható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.


„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.

Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.

Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.

„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”

– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”

Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.

„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”

– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.

A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: