„Felírtak neki egy orrspray-t, és ennyi volt” – Megszólaltak a Salgótarjánban meghalt csecsemő szülei
Vasárnap délelőtt rendőrautók és egy mentő vonult ki Salgótarjánban az Acélgyári útra, ahol hosszabb ideig helyszíneltek. Később kiderült, hogy egy csecsemő halt meg.
A Tények riportjában megszólalt a kisbaba édesanyja is, aki elmondta, hogyan derült ki a tragédia.
– idézte fel a történteket. Az apa azonnal megpróbálta újraéleszteni a kicsit, de nem sikerült. „Barna, véres váladék jött ki az orrából” – mondta megrendülten.
A rendőrség hosszasan vizsgálódott a helyszínen, de nem találtak semmi gyanúsat, és bűncselekmény gyanúja sem merült fel. Az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják tovább.
A szülők arról is beszéltek, hogy korábban többször vitték kórházba a kisbabát, mert nehezen lélegzett. Az orvosok végül orrgaratgyulladást állapítottak meg. „Felírtak neki egy orrspray-t, és ennyi volt” – mondta az apa.
A Tények szerint a háttérben akár bölcsőhalál is állhat, amely nem jár előzetes tünetekkel, és amelyre sem a szülők, sem az orvosok nem tudnak felkészülni.