SZTÁRVILÁG

Viszlát, agyrohasztás: a koronavírus még a luxusfeleségeket is kényszerpihenőre küldte

Kritika a tervezettnél hamarabb véget ért harmadik évadról.
Fotó: Viasat3 - szmo.hu
2020. május 13.


Link másolása

Egyébként is két ínséges évet kellett arra várnunk, hogy megtudjuk, mi is folyik a luxusfeleségek háza táján – ha nem számítjuk a 2018 nyarán koncként odavetett epizódot Vasvári Vivien luxuslagzijáról. A nagy csinnadrattával beharangozott harmadik évad mindössze négy rész után most hétfőn ért véget a Viasat3-on. Van ugyanis az az erő, ami üti még a luxust is:

a koronavírus a luxusfeleségeket is villabörtöneikbe parancsolta.

Két év sok idő, az álomesküvő azóta rémálomválássá vált Vivi számára, de más változások is érték a luxusért rajongó asszonyok szupercsapatát: Smaltig Dalma mostantól - kis ellentmondással fűszerezett döntése nyomán - már nem akar nyilvánosság előtt élni, így már csak Instagramján lehet jóformán élőben követni az életét.

Az eredeti keménymagból visszatér tehát Vasvári Vivien, Köllő Babett és Csősz Bogi, a második évadban hozzájuk csapódott Yvonne Dedrick és Polgár Tünde szintén maradt. Hozzájuk castingoltak még két új elemet, akik ugyan a két legfontosabb rosta egyikén nem mentek át – a luxust szeretik, ellenben nem feleségek -, de hát abból kell dolgozni, amink van ugye. Nem baj, mert ők így legalább a kelleténél jóval többször nyomatékosíthatják, hogy nem holmi gazdag férfi hátán felkapaszkodott aranyásóként szereztek maguknak státuszt a jómódúak között, hanem maguk teremtették meg mindazt, ami alapján a luxusrostán azért csak átmentek a válogató során.

A luxuskarám új igazoltjai Molnár Nini és Nagy Noémi, akik gazdagok, tervezők, és sokoldalú üzletasszonyok. A hamar elvérző főkonfliktust is ők pumpálják a sorozatba, mikor kiderül, hogy mindketten szívtáskát dobtak piacra, egy ennyire eredeti ötlet eltulajdonítása pedig olyan cicaharcot robbant ki a két luxusnő között, hogy civódásuk a Mónika-show legfényesebb napjait idézi.

A nyúlfarknyi harmadik évad négy részen át enged betekintést a jó magyar rongyrázás láthatóan korlátok közé szorított, koronásított változatába.

A négy részből három egy puccos balatoni wellnessközpontban játszódik, ahová Bogi viszi le a feleségcsordát méregteleníteni, azaz koplalni és vaginát puhítani, ami a nők szerint is legalább annyira hangzik jó mókának, mint mondjuk egy végbéltükrözés. Sorra érik egymást a remekebbnél remekebb programok, amelyekkel legalább egy embernek, de inkább többnek baja van, ezzel pedig látványos hisztiparádé veszi kezdetét.

Yvonne például túl polgárpukkasztónak tartja a közös vaginagőzölést, Babett azon hisztizik be, hogy egy léghajóval fel kell menni az égbe és onnan kötelező jelleggel letekinteni a balatoni vidékre, Noémi azért játssza a hattyú halálát, mert a jógatanár férfi. Azon pedig kollektívan akad ki a prüdériamérő, amikor Yvonne lánya, a még mindig tüneményesen hunglishul beszélő Catherine pucérjógát szervez nekik, ahol egy testszínű fürdőruhában kéne eljátszani, hogy amúgy pucérak.

Mindegy min, csak akadjon már ki valaki, a konfliktusgenerátor sosem látott agyatlan üzemmódba vált, ami miatt jóformán egyetlen megjátszatlan perce nem marad a sorozatnak. Bár a luxusfeleségek életébe eddig is előre megírt, szigorúan megalkotott jelenetek során láthattunk be, itt már az az illúzió sincs meg, hogy esetleg saját kútfőből reagáljanak úgy a szereplők, ahogy egy viszonylag normális ember tenné.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Bochkor több ezer hallgató előtt árulta el, sosem játszaná le Tóth Gabi dalait
A Retro Rádió adásában fejtette ki véleményét a műsorvezető. Arról volt szó, a hallgatók kinek a dalait nem hallgatnák meg soha többé.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

A hallgatói véleményekből összeállított listára került fel Tóth Gabi is, mint olyan énekes, akinek a dalait soha többé nem hallgatnák meg. A Promotions azt írja,

a rádiós hangjából érezhető volt, hogy nem döbbent meg túlságosan, amikor az emberek véleményét megismerte.

Ellenben amikor a hallgatók közül többen kiemelték, hogy ByeAlex dalait sem hallgatják szívesen, azzal Bochkor és a munkatársa nem értettek egyet, ugyanis szerintük Alex jó zenéket csinál.

Előkelő helyezést ért el a hallgatói antipátia listáján Pápai Joci is,

akinek Bochkor egyetlen dalát ismerte, de ezt is csak nyikorgáshoz hasonlította, majd megjegyezte, hogy ezt amúgy is csak néha hajnalban játszák.

Köztudott, hogy Tóth Gabi nehezen viseli a kritikát, várható, hogy reagál majd Bochkor szavaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andreával ápolt szoros kapcsolatot a Házasság első látásra szakértője
Gaál Viktor és az üzletasszony korábban közelebbi viszonyt ápoltak egymással. De nem úgy, ahogy gondolnánk.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Amikor Várkonyi Andrea szakított Bochkor Gáborral, olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Gaál Viktorral egy párt alkotnak.

A műsorvezető azonban pár éve elmondta, hogy ez nem volt igaz.

Várkonyi azt nyilatkozta, hogy a műsora kapcsán ismerkedtek meg. „Viktorral a Micsoda nők! című műsoromnak köszönhetően lettem jó viszonyban, gyorsan kiderült, hogy hasonló a látásmódunk. Több dologban is együttműködünk. Csoportos érzelemintelligencia-tréninget tartunk.” – mondta Várkonyi akkor.

Gaál Viktor most a Best magazinnak nyilatkozott arról, hogy traumatizált gyerekkora volt, a legnagyobb kihívás a családi háttere volt. Ezenfelül átokként élte meg azt, amit sokan áldásnak tartanának: a pszichológusnak ugyanis a 160 feletti intelligenciahányadosa is megnehezítette az életét.

Mindamellett, hogy végig unatkoztam az iskolában, szó szerint szenvedtem is, mert folyamatosan vissza kellett fognom magam

Várkonyi Andrea 2019-ben diplomázott pszichológiából.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kárpáti Rebeka szakított milliárdos szerelmével
A korábbi szépségkirálynő már az eljegyzési gyűrűt sem viseli. A milliárdos folyamatosan virágcsokrokat és ajándékokat küld Kárpáti Rebekának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Válságba került Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb szerelme, Lénárd András kapcsolata, tudta meg a Blikk. A pár az év elején még az esküvőt tervezgette, ám a modell egy ideje már az eljegyzési gyűrűt sem hordja.

A volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa két év után idén januárban döntött úgy, hogy magasabb szintre emelik a kapcsolatukat. Ám Kárpáti Rebeka a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska sajtótájékoztatóján már nem viselte az eljegyzési gyűrűt. A férfi azóta folyamatosan rózsacsokrokkal és gáláns ajándékokkal bombázza a modellt.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti.

Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette. Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni”

– árulta el a Blikknek egy informátor.

Egy másik forrás szerint a milliárdos mindent megtesz a békülésért. A lap megkereste Kárpáti Rebekát és Lénárd Andrást is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: