HÍREK
A Rovatból

Felelősségre vonást kér a Szőlő utcai botrány után az ország legnagyobb gyermekjogi hálózata

A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint a gyermekvédelem alkalmatlan a veszélyes szereplők kiszűrésére. A belügyminisztertől várnak lépéseket.


A Gyermekjogi Civil Koalíció közleményt adott ki a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának ügye kapcsán, írja a 444. A szervezet Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult, hogy vizsgálják ki a vezetői mulasztásokat, és vonják felelősségre azokat, akik tudtak a jogsértésekről, mégsem tettek semmit. A volt igazgatót a múlt héten vették őrizetbe, a gyanú szerint állami gondozott lányokat kényszerített prostitúcióra.

A koalíció szerint az ügy ismét rámutat arra, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem alkalmas arra, hogy kiszűrje azokat, „akiknek nincs helye a rendszerben és akikre semmilyen körülmények között sem szabadna gyermekeket bízni”. Úgy vélik, a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének ellenőrzésére szolgáló vizsgálat nem működik hatékonyan.

A közleményben azt írják:

„az ügy arra is rávilágít, milyen diszfunkcionálisan működik az a rendszer, amelynek a gyermekek védelme lenne a feladata”.

Felidézik, hogy bár az igazgató átment a kegyelmi botrány után bevezetett alkalmassági vizsgálaton, mégis hosszú évekig pozícióban maradhatott, noha panaszok és bejelentések is érkeztek vele kapcsolatban.

Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja szerint a bicskei ügyben elítélt személyek is átmentek volna ezen az átvilágításon, „ha a javítóintézeti igazgató sem akadt fenn elsőre a rostán”.

A szervezet úgy látja, hogy

„nemcsak az újonnan bevezetett alkalmassági vizsgálat bukott el, de megint beigazolódott, hogy nem megfelelő a gyermekbántalmazás, gyermekek elleni erőszak, visszaélés gyanúját felvető jelzések kivizsgálása sem”, hiszen az igazgató a sok jelzés ellenére is a helyén maradhatott.

A szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely is megerősítette: a Szőlő utcai javítóintézet vezetője valóban átment az életviteli vizsgálaton. A miniszter szerint a kinevezésekor egy főosztályvezető hibázott.

Később kiderült, hogy

az érintett főosztályvezető korábban a Fidesz csepeli polgármesterjelöltje volt, és korábban fotó készült róla Németh Szilárddal és Orbán Viktorral is.

Az RTL-nek nyilatkozó Molnár László gyermekvédelmi szakember szerint ez a főosztályvezető korábban együtt dolgozott Juhász Péterrel a Makarenkó (ma már Horánszky) utcai átmeneti otthonban. Molnár Juhászról azt mondta: „Professzionális bűnözővel van dolgunk, aki megvezette az ő munkatársait, a rábízott gyerekeket, és mindannyiunkat”.

A Gyermekjogi Civil Koalíció közleményében azt is írta: „számos nemzetközi jó gyakorlat létezik” a gyermekvédelmi intézményrendszerben dolgozók és a nevelőszülők hatékony és az emberi méltósággal összeegyeztethető átvilágítására, valamint a gyermekvédelmi dolgozókkal kapcsolatos jelzések független kivizsgálására is. Levelükben nemcsak a mostani ügy kivizsgálását kérték a belügyminisztertől, hanem azt is felajánlották, hogy igény esetén segítenek kidolgozni annak feltételeit, hogy ezeket a gyakorlatokat Magyarországon is bevezessék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Zsolt Tusványoson: Nem vagyunk ukránellenesek, oroszpártiak vagy szélsőségesek
Elkezdődött Tusványos, ahol a kormánypárti politikus nyitóbeszédében szuverenitásról, nemzetpolitikáról és a Trump-tornádóról is szólt. Szerinte bizonytalan korszak elé nézünk.


Elkezdődött Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén Tusványos, amelyet Németh Zsolt nyitott meg. A rendezvény első napján az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arról beszélt, hogyan határozza meg magát a politikai közösségük, és milyen félreértéseket szeretnének eloszlatni, számolt be a történtekről a 444.

Németh Zsolt szerint a „Ránk számíthatsz” jelszóban a „ránk” többes szám első személy, majd hozzátette, hogy először azt akarta megkérdezni: „kik vagyunk mi”, aztán azt, hogy „kik nem vagyunk” – de végül inkább válaszokat adott.

Úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban változott az öndefiníciójuk, a szuverenista és a demokrata meghatározások váltak hangsúlyossá.

„Demokraták vagyunk, 1989-től errefelé ez nem változott.

A szuverenista kifejezés, az pedig a népszuverenistából eredeztetve szintén a néphatalmat, népuralmat jelenti, szóval a demokrata és a szuverenista végső soron szinonima, de a hangsúlya ugye a szuverenistának nagyon erősen azon van, hogy el kell hárítani egy demokráciában az illetéktelen külső beavatkozásokat.” Hozzátette, hogy ez lehet keleti vagy nyugati beavatkozás is.

A patrióta öndefinícióval kapcsolatban elmondta, hogy ez az identitást és a hazához való kötődést teszi hozzá a demokrata és szuverenista meghatározásokhoz.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy nem fogadják el a rájuk aggatott címkéket. Úgy fogalmazott: „nem vagyunk Európa-ellenesek, ezt sokszor szeretnénk elismételni az elkövetkezendő év folyamán. Másképpen vagyunk Európa-pártiak. Mi a nemzetek Európájában gondolkodunk.

Fontos a nemzet is és fontos az európai szó is ebben az összetételben.”

Kijelentette, hogy

„nem vagyunk ukránellenesek sem”,

mivel jószomszédi viszonyra törekednek minden környező nemzettel, ahogyan azt szerinte a történelem is megköveteli. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok csorbítása árán nem lehet jószomszédi viszonyt kialakítani. „Tehát ebből nem engedhetünk.”

Hozzátette: „nem vagyunk oroszpártiak sem, hogy ezt a harmadik bélyeget is tisztázzuk.

A háború kezdete óta világossá tettük, hogy Oroszországot tartjuk az agresszornak, Oroszország viseli ezért a háborúért felelősséget,

és az elmúlt hetek, hónapok tanulsága alapján egyre inkább ez az álláspontunk. És ez nem változott.”

Beszélt arról is, hogy „nem vagyunk szélsőségesek sem. Szókimondóak vagyunk, ugyanakkor párbeszédre törekszünk. Viszont meglehetősen intoleránsak vagyunk mindenfajta kisebbségellenséggel, antiszemitizmussal, magyarellenességgel szemben.”

A kihívásokról szólva azt mondta: „egy bizonytalan korszak kapujában vagyunk”, ezért szerinte kiemelten fontos, hogy kire lehet számítani. Köszönetet mondott a lelkészeknek, amiért „fölhívták a figyelmet arra, hogy mindenek előtt az Úristenre támaszkodjunk”.

Első kihívásként az úgynevezett Trump-tornádót említette. Úgy fogalmazott:

„Ez a Trump-tornádó nem hagyja érintetlenül a világ egyetlenegy szegletét sem. Legfőbb eszköze ennek a vámtarifa-diplomácia.

Érdemes a többpólusú világrendről vallott teóriákat félretennünk, hiszen az amerikai hegemóniának a megerősödésével van dolgunk, és a szövetségesi, különösen a védelmi vállalásoknak a teljesítése az megkerülhetetlen az elkövetkezendő időszakban. Ha szeretjük a fegyvereket, ha nem. És nagyon fontos, hogy egy gazdasági megállapodást létre tudjon hozni Európa és Magyarország is, ezzel a nagy, a világot végigsöprő erővel.”

A második kihívás az orosz–ukrán háború. Erről azt mondta: „

sajnálatos módon a háború terén Trump kudarcot vallott.”

Hozzátette: „De ugyanakkor azért azt tisztábban látjuk, hogy a felelősség, az orosz felelősség teljesen egyértelművé vált ebben az időszakban ennek a háborúnak az elhúzódásáért. És várható az, hogy itt az engedmények helyett egy sokkal offenzívebb fellépésre fog sor kerülni az elkövetkezendő időszakban.”

Romániával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „egy hosszú, választási év után vagyunk”, és a legfontosabb tanulság szerinte az, hogy Románia „egy bonyolult ország”. Úgy véli, az erdélyi magyarság véleményére minden politikai tényezőnek érdemes odafigyelnie, beleértve a magyar kormányt is. Azt is mondta: „Magyarország nyitott az elmélyült együttműködésre Romániával.”

Végül a nemzetpolitikáról is beszélt. Szerinte ez egy háromszög, amelyben Magyarország, a szomszédos ország és az ott élő legitim kisebbségi szervezetek egyformán fontos szerepet töltenek be.

Csak akkor lehet szerinte optimális nemzetpolitikai helyzetről beszélni, ha mindhárom fél viszonya gyümölcsöző, nyereséges és jó.

Beszéde végén idézte Sevcsuk kijevi érseket is: „mi nem terület vagyunk, hanem emberek”. Ehhez hozzátette: „Azt gondolom, hogy ez rendkívül fontos gondolat, amikor politikáról, geopolitikáról beszélünk. Emberek viszonylatairól van szó. Az emberiességi megközelítésnek nagyon fontos összevetője az, hogy minden ország megfelelő kisebbségpolitikát folytasson, és Magyarország megfelelő nemzetpolitikát folytasson az elkövetkezendő esztendő folyamán is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrincék Cannes-ban nyaralnak a Rose d’Or fedélzetén
A milliárdost és feleségét a francia Riviérán fotózták le, egy olvasó szerint gyalog is sétáltak a városban. A jacht tavaly is feltűnt a kikötőben.


Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea a francia Riviérán, Cannes-ban tűntek fel – számolt be róla a 444.hu az egyik olvasó jóvoltából. A felvételek szerint a házaspár a Rose d’Or nevű luxusjachton pihent, de az utcán sétálva is megjelentek.

Mészáros fekete pólót és rövid farmernadrágot viselt, míg Várkonyi Andrea világos türkizkék ruhában látható a videókon.

A Rose d’Or a Cannes kikötőjében horgonyzott. Ugyanez a jacht tavaly júliusban is feltűnt, amikor Mészáros szintén ezen a hajón nyaralt.

A 24.hu korábban arról írt, hogy „épp a nemzetközi filmfesztiválnak otthont adó Cannes tőszomszédságában vásárolt luxusvillát a Mészáros Lőrinc borásza és üzlettársa által alapított társaság.” Ez a cég korábban a franciaországi Bordeaux-ban is vett egy ismert borbirtokot.

A portál azt is megemlíti, hogy az elmúlt egy évben a Mészáros Lőrinchez köthető magánrepülőgépek 21 alkalommal landoltak Cannes környékén. Az egyik ilyen luxusjet Bordeaux-ban is megfordult, ott 16 alkalommal szállt le.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Saját hozzátartozójuk helyett más emberek maradványait kapták meg a lezuhant indiai gép brit áldozatainak családtagjai
Az áldozatok családjai sokkot kaptak, amikor kiderült, hogy összekeverték a holttesteket. Egyes koporsókban több ember maradványait is megtalálták.


Nehezen megbocsátható hibák történtek az Air India június 12-i katasztrófája után a brit áldozatok azonosítása és hazaszállítása során – írja róla a The Guardian. A lap szerint legalább két esetben tévesen azonosították a holttesteket, vagy több ember maradványait keverték össze.

Egy család akkor szembesült a problémával, amikor kiderült, hogy a koporsóban nem a hozzátartozójuk fekszik, ezért le kellett mondaniuk a temetésről. Egy másik esetben több áldozat maradványait egy koporsóban küldték vissza, ezeket a búcsúztatás előtt külön kellett választani.

A hibák egy londoni halottkémi vizsgálat során kerültek elő, amikor az eljárást vezető orvos a családok által megadott DNS-minták alapján próbálta ellenőrizni az elhunytak személyazonosságát.

Az orvos nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az ügyvéd, aki több brit családot képvisel, arról is beszélt, hogy jelenleg egy azonosítatlan személy maradványai is a halottkém hatáskörébe tartoznak.

A tragédia június 12-én történt, amikor egy Londonba tartó Boeing röviddel az indiai Ahmedábádból való felszállás után egy orvosi főiskola épületébe zuhant.

A fedélzeten tartózkodó 241 ember közül csupán egy élte túl a balesetet. A halottak között 52 brit állampolgár is volt.

Az épületben további 19 ember halt meg, és 67-en súlyosan megsérültek.

A brit családok hivatalos magyarázatot várnak az Air Indiától és a Kenyon International Emergency Services cégtől, amely a vészhelyzeti azonosítást végezte.

Jogi képviseletük jelenleg vizsgálja, hogyan történhettek meg ezek a súlyos hibák.

A botrány éppen Narendra Modi indiai miniszterelnök kétnapos londoni látogatása előtt robbant ki. A politikus a tervek szerint Keir Starmer brit miniszterelnökkel ír alá kereskedelmi megállapodást.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás üzent a Hellnek és az OTP-nek Majka performansza miatt: Azért hallgattok a fejbe lövéssel kapcsolatban, mert egyetértetek
A Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-üzenetének címzettjei közül már kihagyta a kormányközeli One-t.


Ahogy arról korábban írtunk, a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikk szerint: „Nem hatotta meg Majka szponzorait a Campus Fesztiválon történt botrány: a Hell, az OTP és a One Magyarország hallgatásba burkolózott az ügyben”.

Most Menczer Tamás is nekiment a cégeknek – igaz, ő csak kettőnek, a kormányközeli One-t kihagyta. A Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán azt írta:

„Azt állítjátok, hogy »jelenleg« nincs szerződésetek a kivégzést imitáló Majkával. És korábban mennyit fizettetek neki? Azért nincs most szerződésetek, mert az idei évet már korábban kifizettétek. És azért hallgattok a fejbe lövéssel kapcsolatban, mert egyetértetek.”

Ahogy arról korábban írtunk, Majka a debreceni fesztiválon a kormánykritikus élű Csurran, cseppen című szám közben Bindzsisztán miniszterelnökeként „meghalt” egy fejlövéstől a színpadon. Azóta a kormányoldal teljes letámadást indított ellene, ő pedig versben válaszolt nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: