Fehéroroszország: egy városban már konkrét eredményeket értek el a tüntetők
Korábban mi is írtunk róla, hogy nemcsak a fővárosban, Minszkben, de más nagyvárosban is folyamatosan tüntetések zajlanak a fehérorosz választások valószínű csalásai és az utána kialakult rendőri erőszak miatt, valamint Aljakszandr Lukasenka elnök lemondásáért.
Most a lengyel határhoz közeli 370 ezres Hrodnában már kézzelfogható eredményei is vannak a tüntetésnek:
sikerült elérniük, hogy engedjék ki a tüntetések miatt bebörtönzötteket a városi börtönökből, fogdákból
- írja a tut.by oldalra hivatkozva a 24.hu.
Összesen 777 embert ki is engedtek, mindössze ketten maradtak börtönben, akik ellen büntetőeljárást indítottak. Ez azért nagy siker a tüntetőknek, mert szinte mindenhol követelik a tüntetők a bebörtönzöttek szabadon engedését, de ilyen tömeges kiengedés még nem történt korábban.
Hrodnában nemcsak több ezres tüntetéseket tartanak minden nap a Lenin téren, hanem városi sztrájkbizottságot is alapítottak, amihez 22 vállalat csatlakozott. A tüntetők a városi tévébe is bejutottak, miközben a rendőrség lényegében szemet hunyt az események felett.
Sőt, beszámolók szerint egy rendőrségi szóvivő azt mondta:
„Hivatalosan elnézést kérek azon állampolgároktól, akiket fizikai erőszak ért, akiket őrizetbe vettek és szenvedtek ezektől.”