Fast fashion: fenntarthatóvá kell tenni a divatot, mielőtt végleg tönkreteszi a Földet
A ruházati ipar az egyik legnagyobb környezetszennyező. Ezt csak súlyosbítja az elmúlt 30 évben a „fast fashion” világméretű elterjedése, amely, miközben a nagy divatcégek modelljeit másolja, lényegesen gyengébb minőségű és kevésbé tartós anyagokból állít elő nagy mennyiségben olcsó ruhákat, rendszerint harmadik világbeli országokban. Ráadásul ezek nem is újrafelhasználhatók. Éppen ezért egyre többen emelnek szót azért, hogy a fast fashiont Földünk érdekében mielőbb le kell állítani és a divatot végleg fenntarthatóvá kell tenni.
Maga a kifejezés 1989-ben jelent meg, amikor a New York Times megírta: a Zara egy olyan modellel jöhet ki, amelyeket alig két héttel korábban terveztek meg. Akkoriban a divatházak általában évente két kollekcióval jelentkeztek. Onnantól viszont akár havonta két újdonság is jöhetett.
Kirsi Niinimäki, a finnországi Aalto egyetem kutatója a New Scientist-nek azt mondta, ez az üzleti modell folytonos újdonságaival ösztönzi az olcsó, alacsony minőségű ruhák vásárlását, és ez a fogyasztási trend normává vált a legtöbbi nyugati ember számára és másutt is, szerte a világban.
Ebből az következik, hogy sokkal több ruhát veszünk, mint amennyire szükségünk van, kevesebbet hordjuk és hamarabb ki is dobjuk őket. A Vogue megdöbbentő statisztikát közölt:
A finn szakember szerint egy átlag amerikai 66 ruhaneműt vásárol évente, azaz 5,5 naponta egyet, és nagyjából ugyanilyen arányban dobja ki őket.
A Stockholm Resilience Center szerint a legtöbb ruha három évig sem tart ki. Ugyanezt erősíti meg egy indiai felmérés, mely szerint az elmúlt 15 évben globálisan egyharmadával csökkent a ruhák viselési ideje. A svéd intézet tavaly jelentetett meg egy tanulmányt, mely szerint a divatipar immár a Föld lakhatóságát veszélyezteti.
Beszédesek az adatok: 1975 és 2018 között a globális egy főre jutó textiltermelés 6 kg-ról 13-ra nőtt, legnagyobb mértékben a poliészter felhasználása emelkedett. A fenntartható divatért létrehozott ENSZ-szervezet szerint a világ ruhagyártása megduplázódott 2000 és 2014 között.
Az iparág számos más szennyező ágazattal összefügg, köztük a fosszilis és petrokémiai üzemanyagokkal, a mezőgazdasággal, a szállítással, ezért még az is nehéz, hogy kiszámítsuk a valós környezeti lábnyomát. A Világgazdasági Fórum és a Bostoni Konzultációs Csoport szerint a divatipar a globális üvegház hatású gázkibocsátás 5 százalékáért felelős, ezzel a harmadik helyen áll a klímaromboló iparágak között, az élelmiszer (25%) és az építőipar után, megelőzve az autógyártást, az elektronikai ipart és a fuvarozást.
Az ágazat évente 100 millió tonna nem megújítható forrást használ fel, köztük olaj alapú szintetikus anyagokat és festéshez használt vegyi anyagokat. Ezen kívül 93 billió liter vizet fogyaszt el egy év alatt.
A másik fő probléma a kidobott ruhák mennyisége, amely évi 90 millió tonnára rúg. Ennek kevesebb mint 20%-át reciklálják, a többi szeméttelepekre, hulladékégetőkbe vagy a természetbe kerül. A Resilience Centre adatai szerint
És ez nem minden.
A világ ipari szennyvízének 20%-a textilfeldolgozásból származik, és a textilgyártás évente 190 ezer tonna mikroplasztikszennyezést visz az óceánokba, a teljes mennyiség egyharmadát. Még több mikroplasztik keletkezik a ruhák mosásával és szárításával.
Évek óta elrettentő példaként emlegetik az Indiában és Kínában gyártott és a nyugati világban eladott farmerek gyártási és értékesítési folyamatának hihetetlen vízpazarlását és szennyező hatását. A svéd Mistra környezetkutató csoport kiszámította, hogy egyetlen Ázsiában gyártott, és a skandináv országban megvásárolt farmer 11,5 kg szén-dioxid kibocsátásnak felel meg, ami annyi, mintha egy benzines autóval 60 km-t tettünk volna meg.
Ráadásul az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) előrejelzése szerint az iparágból eredő üvegházhatású gázkibocsátás 2030-ig akár 50%-kal is növekedhet.
Szakértők szerint teljes átalakításra van szükség, a nyersanyagtermeléstől a fogyasztói magatartásig - egyszerűen fel kell számolni a fast fashion modellt.
A Világgazdasági Fórum jelentése szerint még ha a gyártók mindent megtennének is a fenntarthatóságért az energiahatékony gépektől a reciklált anyagokig, azzal is csak a kibocsátások 50%-át tudnák megszüntetni. A legnagyobb nyereség, több mint 40%-os csökkenés, az lenne, ha a gyártó országok kiiktatnák a fosszilis tüzelőanyagokat az elektromos áramtermelésből, csakhogy Ázsiában számos ruhagyár saját szénfűtésű generátorral működik.
A reciklálás a New Scientist szerint mindössze 2%-kal enyhítené a kibocsátásokat, mert a mai módszerek elavultak.
Jelenleg két alapvető reciklálási folyamat van a textilekre: a mechanikus és a vegyi. Az előbbit főleg a természetes anyagoknál, a gyapotnál és a gyapjúnál alkalmazzák, ez az eljárás azonban jelentősen rongálja a rostokat. A reciklált gyapotnak több mint 50% szűz gyapotot kell tartalmaznia ahhoz, hogy használható legyen.
A vegyi reciklálásban a polimereket lebontják monomer alkotóelemeire és újraépítik őket. Ez az eljárás viszont még gyerekcipőben jár. A reciklált poliészter egyre gyakrabban alkalmazzák és gyakran hirdetik „fenntarthatónak”, de többségüket nem ruhaneműből, hanem PET-palackokból állítják elő.
Nem járható út az sem, hogy egyes kereskedők elkezdtek régi ruhákat begyűjteni. Mivel ezeket általában kézzel kell szétválogatni, cipzárjaiktól, gombjaiktól megfosztani, ezzel a módszerrel a világ textilhulladékának csak 1%-ból lehet újra ruha.
Vannak azonban új próbálkozások is, köztük a finn Infinited Fiber cégé, amely az olyan cellulózban gazdag anyagokat, mint a gyapot és a karton megtisztítja, molekuláris egységekre töri és újrapolimerizálja az Infinnának elnevezett szintetikus rosttá. Ez hasonló a viszkózhoz, de nincs szükség hozzá nyers fapéphez, sem pedig kemény vegyi eljáráshoz. A ciklust a végtelenségig lehet ismételni, minden alkalommal új rostok keletkeznek minőségromlás nélkül.
Az Infinited Fiber még csak kísérleti stádiumban van, de 2024-re egy évi 30 ezer tonna kapacitású gyárat terveznek megnyitni.
A kutatók szerint probléma, hogy bizonyos rostokat nem lehet reciklálni, például a gyapot-poliészter keveréket, amely nagy hányadot képvisel a fast fashion készletekben. Ezért az sem kizárt, hogy újra kell gondolni: milyen rostszálakat lehet felhasználni ruhagyártásra. A poliészter mellőzése azonban nagy veszteség lenne, különösen a sportöltözékeknél nem lenne könnyű helyettesíteni.
Emellett az ázsiai országok textiliparának szennyező hatását is csökkenteni kell, tisztább és hatékonyabb energiával, dekarbonizációval, és a szállítási utak lerövidítésével.
„A fogyasztóknak fel kell készülniük arra, hogy magasabb árakat fizessenek” – mondja Kirsi Niinimäki finn szakember, de ehhez tisztában kell lenniük a gyártás körülményeivel, a negatív környezeti és társadalmi hatásokkal. A gyártó cégek azonban egyelőre nem akarnak ilyen információkat megosztani, és a kereskedők is felelősek a vásárlói trendekért csalogató ajánlataikkal, kedvezményeikkel.
„Ez nemcsak azt jelenti, hogy kevesebb ruhát kell vásárolni és azokat tovább kell hordani, hanem azt is, hogy a jobb minőségű, drágább holmikra van szükség, amelyek nemcsak hosszabb életűek, hanem elhordásuk után újra is lehet azokat hasznosítani. Segíthet az is, ha használt, már javított ruhákat veszünk, esetleg kölcsönzünk” – javasolja Niinimäki, aki szerint vannak pozitív jelek ezen a téren, annak ellenére, hogy a divat alapvetően az újításról, a trendek alakításáról szól.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
