HÍREK
A Rovatból

Fabiny Tamás: „végre jó volt magyarnak lenni” amikor a menekültek megsegítéséről volt szó

– A feltámadt Krisztus is hordozza sebeit, és ez vigaszt adhat a megsebzett Európának – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából.


Fabiny Tamás arról beszélt: látva a megsebzett Európát, a sebesült lelkű menekülteket, a háború sérültjeit vagy akár a Föld sebeit, reményt ad, hogy nemcsak a szenvedő, de a feltámadt Jézus testén is sebek vannak.

Azt hihetnénk - tette hozzá, hogy a megdicsőült Jézus testén már nincsenek sebek, de a feltámadt Jézus megmutatja Tamásnak kezét, lábát, oldalát, amelyeken ott vannak szenvedése jelei.

"Merészen gondolhatjuk" azt is, hogy Jézus a mennybe is magával vitte ezeket a sebeket, megmutatni az Atyának, hogy milyen a földi szenvedés - fogalmazott Fabiny Tamás.

Az evangélikus püspök rámutatott: ami húsvét után következik, az a karácsonyi történet fordítottja. Jézus karácsonykor lejön a Földre, vállalja az emberi sorsot, de húsvét után visszamegy az Istenhez, és "jó fiúként" beszámol neki a földi szenvedésről, kérve, hogy segítsen. Isten kétezer éve jött el, de a segítségére azóta is, folyamatosan rászorul az ember

- mondta.

Kitért arra is: Jézus és Tamás találkozása János evangéliumában rávilágít a hit csodájára. Tamás ugyan fogadkozik, hogy csak akkor hisz, ha láthatja és érintheti a sebeket, de amikor megkapja a lehetőséget, nem érinti meg Jézust, hanem leborul és azt mondja, "én Uram, én Istenem".

Az ember sokszor "tamáshitű", sokszor csak azt hiszi el, amit megérint, amit tapasztal, de ha igazán ott van mellette Krisztus, megtörténhet a hit csodája.

Fabiny Tamás szerint a húsvéti történet reményt keltő eleme az is, hogy nem mi megyünk Jézushoz, hanem ő jön hozzánk. "Ha nekünk kellene utána bóklászni, valószínűleg elvétenénk, de Jézus jön hozzánk, mert ő tudja, kit hol, milyen élethelyzetben kell megtalálni" - fogalmazott, hozzátéve, Jézus nem nyugszik bele a kudarcba. Amikor először jelenik meg a tanítványoknak, Tamás nincs ott, ezért visszamegy hozzájuk, és addig jön újra meg újra, amíg rá nem talál a mindenkori Tamásokra.

A mai ember reménye, hogy Jézus megtalálja akkor is, ha ő bezárja előtte az ajtaját - mondta.

Fabiny Tamás beszélt arról: az evangélikus egyház fontos eseménye lesz a szeptemberi Lutheránus Világtalálkozó a lengyelországi Krakkóban. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) hatévente megrendezett nagygyűlésére készülve tartották meg március végén Oxfordban az európai evangélikus vezetők konferenciáját.

Elmondta, a konferencián, amelyen szó volt az ukrajnai háborúról is, részt vett az ukrán evangélikus egyház püspöke és a két orosz evangélikus egyház több képviselője is. Az LVSZ tehát jó viszonyt ápol mindkét háborúzó fél egyházaival, egyiket sem zárja ki soraiból. Megjegyezte ugyanakkor, a háborúról szóló nyilatkozatban az agresszió ellen és a menekültek segítése mellett foglaltak állást az európai egyházi vezetők.

Fabiny Tamás beszámolt arról is: amikor a menekültek megsegítéséről volt szó, "végre jó volt magyarnak lenni". A többi ország képviselői "látják és értékelik, amit teszünk". A kárpátaljai magyar közösség helyzetével nincsenek tisztában, de "őszintén el tudjuk nekik mondani, hogy miközben a kárpátaljai magyarok különösen fontosak nekünk, az ukránokat és az ukrajnai cigányokat is segítjük".

Az evangélikus püspök kitért arra: a konferencia házigazdája a nagyon kicsi, az Angliában élő nemzetiségi evangélikus egyházakat - letteket, litvánokat, lengyeleket, németeket - tömörítő Angliai Evangélikus Egyházak Szövetsége volt. Elmondta, korábban a szövetség tagjai voltak - elsősorban 56-os menekült - Angliában élő magyarok is, sőt, a szövetség vezetője, a 2021-ben elhunyt Pátkai Róbert is magyar volt.

Fabiny Tamás a mostani vezetővel, Tor Berger Jorgensennel egyeztetett arról, hogy megkeresik és újra gyülekezetbe szervezik az Angliában élő magyar evangélikusokat, egyrészt a még élő 56-osokat, másrészt az elmúlt években, évtizedekben Angliába érkező magyarokat.

Úgy tervezik, havonta-kéthavonta Magyarországról küldenek lelkészt, hogy tartson istentiszteletet a számításai szerint néhány száz tagú közösségnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktort csak egy évre választják a Fidesz elnökének, gyökeresen átalakulhat a párt szombaton
A Fidesz szombati kongresszusán várhatóan egy évre választják meg Orbán Viktort, aki több új szakmai munkacsoportot is létrehozott a párt megújítására. Az átalakítás részeként a választókerületi rendszer helyett települési csoportok jönnek létre.


Szombaton gyökerestől forgatná fel saját működését a Fidesz: a párt tisztújító kongresszusán megszűnhet a választókerületi szervezet, megyei elnökök kerülhetnek a kibővített csúcsvezetésbe, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják – mindezt zárt ajtók mögött, de élő közvetítéssel.

A párt terveiről Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója tájékoztatta kedden az MTI-t. A szervezeti fordulat legfontosabb eleme, hogy a pártstruktúra a jövőben az önkormányzati rendszerhez igazodna. Ennek értelmében a Fideszben települési csoportok és megyei választmányok dolgoznának, a megyei választmányok által megválasztott megyei elnökök pedig automatikusan tagjai lennének a megújuló országos elnökségnek.

A csúcsvezetés jelentősen kibővülne: a jövőben húsz megyei és fővárosi elnökből, az Országos Választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből állna.

A tisztújításon várhatóan egyedüli jelöltként induló Orbán Viktort egy évre választhatják újra pártelnöknek. Az alelnökök és a megyei elnökök személyéről a jelenleg is zajló megyei küldöttgyűlések után születhet döntés.

Párhuzamosan új szakmai műhelyek is létrejönnek a párton belül: már megalakult a Védvonal Czunyiné Bertalan Judit vezetésével, újraalapították az önkormányzati kabinetet Navracsics Tibor irányításával, és zajlik a biztonságpolitikai műhely felépítése is.

Hamarosan létrejön a Fidesz Európa Klubja is, amin Bóka János volt miniszter dolgozik.

A szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban tartandó „munkakongresszus” nem lesz sajtónyilvános, de az eseményt elejétől a végéig közvetítik Orbán Viktor és a Fidesz Facebook-oldalán, valamint a Hír Televízió is folyamatosan tudósít majd róla.

A tisztújítás után a pártelnököt nemzetközi program is várja: június 17–18-án Brüsszelben tárgyal, ahol részt vesz a Patrióták pártcsalád EU-csúcs előtti egyeztetésén, és nemzetközi sajtótájékoztatót is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk