„Ezrek lehetnek öngyilkosok, depresszióba süllyed az ország” – Trump máris enyhítene a szigoron
A járványgörbe még csak most kezd igazán emelkedni Amerikában, az elnök viszont a gazdaság leállásától tart. „Ez a gyógymód rosszabb, mint maga a probléma” - mondta.
Válaszolt Andrew Cuomo New York-i kormányzó korábban elhangzott véleményére, miszerint a szövetségi katasztrófaelhárítási ügynökségtől nem érkezik a megígért segítség, és lélegeztetőgépekből is több kellene. Trump erre azt fejtegette, hogy a kormányzónak "korábban kellett volna lélegeztetőgépeket rendelnie".
Elmondta azt is, hogy a szövetségi kormány mobilkórházakat állít fel New York államban és más lépésekkel is segíti a bajba jutottakat.
Mike Pence alelnök elmondta, hogy a szövetségi katasztrófaelhárítási ügynökség eddig kétezer lélegeztetőgépet küldött New York államba, és még további kétezret indít útnak.
Trump kedden a Twitteren azt írta, hogy az embereknek minél előbb vissza kellene térniük a munkába, mert "a munkahelyeken is távol lehetnek egymástól, és védelmezően és szeretettel figyelhetnek az idősebbekre".
Az elnök már a hétfői sajtókonferenciáján is felvetette, hogy az amerikai gazdaságnak néhány héten belül újra kell indulnia. Álláspontját elemzők azzal magyarázzák, hogy a múlt héten nyilvánosságra hozott adatok szerint a második negyedévben a munkanélküliség a 20 százalékot, a nemzeti össztermék (GDP) csökkenése pedig a 24 százalékot is elérheti.
Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetője egy másik televíziós interjúban kedden azt hangoztatta, hogy "a közegészségügy magában foglalja a gazdaság egészségét is".
"Ez kulcsfontosságú, és nem vagy-vagy kérdés" - tette hozzá.
Az új típusú koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorítások enyhítését és a munka mihamarabbi újbóli megindítását szorgalmazta az amerikai elnök abban a több mint kétórás televíziós beszélgetésben, amelyben nemcsak az újságíró, hanem a nézők is kérdezhették őt.
A műsort a Fox televízió munkatársa készítette a Fehér Ház kertjében. Jelen volt Mike Pence alelnök és Deborah Birx, a vírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport egyik tagja is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”
- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:
„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”
„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.
„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”
- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.
„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.
„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.
A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.
„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”
- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.
A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.
„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.
„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.
Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.
„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”
„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.
„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”
- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
A brüsszeli csúcs kezdetén Robert Fico szlovák miniszterelnök képviselte a magyar álláspontot. Orbán erről így nyilatkozott: „Késő délutántól itt hadakoztam”, előtte pedig Fico „derekasan és becsületesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket”. A szlovák kormányfő felolvasta Orbán írásban elküldött álláspontját, amelyben a magyar kormány jelezte: nem támogatja Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdését, és semmilyen olyan pénzügyi intézkedést, amely a magyar forrásokat Ukrajnába irányítaná vagy azokat veszélyeztetné.
A tanácskozáson Ukrajnáról is született közös állásfoglalás, amelyet 26 tagállam fogadott el – Magyarország ismét nem csatlakozott ehhez.
Ez már a negyedik alkalom, hogy az ilyen következtetések Orbán részvétele nélkül születtek meg. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen volt Brüsszelben, de mire a magyar miniszterelnök megérkezett, már túl volt a sajtótájékoztatóján, így nem találkoztak.
Orbán a konfliktusról azt mondta: „Oka van a véleménykülönbségeknek, nem alap nélküli a konfliktus.”
Úgy fogalmazott, hogy az ukrán érdek az, hogy minél több országot bevonjanak a háborúba, de Magyarország nem kíván részt venni ebben.
Hozzátette: „szívesen segítünk egy béketárgyalás nyélbe ütésével”, és „a budapesti békecsúcs napirenden van”.
A csúcstalálkozón tárgyaltak arról is, hogy az orosz vagyont felhasználják egy jóvátételi hitel finanszírozására. A döntést decemberre halasztották. Orbán korábban jelezte: „Magyarország soha nem lesz része bármiféle döntésnek, amely más pénzét venné el, az biztos.” Elmondta, hogy egyeztettek az orosz féllel, milyen megtorlásokra lehet számítani, például elkoboznák-e az Oroszországban működő magyar cégek vagyonát.
A csúcs után a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „nagyon világos, azt írták – jogi nyelven, de ez azt jelentette –, hogy ellenlépéseket fognak tenni. Az azt jelenti, hogy az Oroszországban lévő vállalati vagyonok” „bajba kerülhetnek”. Kiemelte, hogy „több nagy magyar stratégiai cég is jelen van” ott, és ezt nem akarja kockáztatni.
Az ülésen elfogadtak egy újabb szankciós csomagot is, amiről Orbán úgy nyilatkozott: „Mindent kivettünk belőle, ami rossz volt Magyarországnak.” Bár
a csomag „folytatja a szankciós politikát, amely gyökerében elhibázott”, a miniszterelnök szerint Magyarországot „nem érinti negatívan”.
Orbán arról is beszélt, hogy a háború a magyar gazdaságnak eddig 20 és 30 milliárd euró közötti veszteséget okozott. Nem részletezte, hogy ebből mennyi köthető az uniós szankciókhoz, amelyeket a magyar kormány eddig minden esetben jóváhagyott.
Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Andrea politológus szerint jóval többen vettek részt a Tisza Párt csütörtöki rendezvényén, mint a Fidesz Békemenetén. Az ELTE oktatója a Facebook-oldalán azt írta, hogy
a különbség akár kétszeres is lehetett.
Szabó Andrea és hallgatói több csoportban voltak jelen mindkét eseményen. Mint írta, „a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is”.
A politológus az így gyűjtött adatokat a MapChecking nevű tömegszámláló alkalmazás segítségével is elemezte.
Eredményei alapján a Békemeneten körülbelül 85–92 ezer ember vett részt, míg a Tisza Párt megemlékezésén 160–170 ezren lehettek
Szabó Andrea úgy fogalmazott: ezek a becslések szerinte konzervatívnak számítanak, de abban biztos, hogy „az Orbán Viktor által is hangoztatott kétszeres fideszes többség nem igaz”.