Ezeknek az egyetemeknek a diákjai bukhatják el az ösztöndíjaikat a magyar kormány miatt
Mint arról mi is beszámoltunk, az Erasmus+ jelenleg nem kap új támogatást az unió által finanszírozott együttműködési és oktatási csereprogramból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból.
A döntés azokat a magyarországi felsőoktatási intézményeket érinti, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy ilyen alapítványok tartanak fenn.
Az EU27-ek összeférhetetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek. Ezért a kiszervezett egyetemektől egyelőre megvonták a jelzett támogatást.
Az Európai Bizottság kimutatása szerint 2020-ban 22 622 magyar diák vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott. Az azóta már modellt váltott Corvinus a legtöbb résztvevőt küldő három egyetem között volt - írja a Népszava.
A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett egyetemek, melyek kieshetnek most a lehetőségből:
• Budapesti Gazdasági Egyetem
• Dunaújvárosi Egyetem
• Debreceni Egyetem
• Budapesti Corvinus Egyetem
• Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
• Magyar Táncművészeti Egyetem
• Állatorvostudományi Egyetem
• Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
• Semmelweis Egyetem
• Neumann János Egyetem
• Nyíregyházi Egyetem
• Pannon Egyetem
• Óbudai Egyetem
• Soproni Egyetem
• Széchenyi István Egyetem
• Szegedi Tudományegyetem
• Színház- és Filmművészeti Egyetem
• Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
• Tokaj-Hegyalja Egyetem
• Miskolci Egyetem
• Pécsi Tudományegyetem