„Éveken át mondogattam magamnak, nincsen velem probléma" Nehéz, de nem lehetetlen a menekülés a függőség poklából

Nehezen viselni a belvárosban a rekordmeleget, süt az aszfalt, perzsel a fal. A nyolcadik kerületi József utcában, dacára a fáknak, áll a levegő. Egy idős asszony a szatyrait cipelve, nehezen mozogva nyitja ki az egyik bérház kapuját, a sötéten ásító kapualjból, hűvös, áporodott levegő árad ki, egy kis felfrissülés a tikkasztó melegben.

Vannak, akik nem a forróság elől keresnek menedéket a József utcában. Ők is cipelnek csomagokat, azonban nem a meleg, hanem saját maguk elől menekülnek, és számukra a felfrissülés sem jön olyan könnyen, ahogy a hazaérkező, szatyros néni felüdülhetett a kapualjba lépve. Évekig, évtizedekig tartó, fárasztó, megtorpanásokkal, visszaesésekkel, nagy kudarcokkal és apró győzelmekkel teli, kemény munka vár azokra, akik úgy döntenek, kimásznak a magukat, az emberi kapcsolataikat tönkre tevő függőségből.

Kis Imre pont ilyen ember. Évekig hitegette magát, hogy vele semmi baj, csak füvet szív, autót is tud vezetni vele, de utána több, keményebb drogot is használt. De a "semmi baj velem", ahogy a függők esetében mindig, csak egy újabb önbecsapás volt.

„Nem voltak már másmilyen, csak szerhasználói kapcsolataim. A megmaradt emberek a közvetlen környezetemben már nem tudtak mondani és csinálni semmit. Még fotót is mutattak, hogy mennyire rosszul nézek ki. Senki nem tudott segíteni, csak azt látták, hogy egyre jobban leépülök. Az egyik ismerősöm említette, hogy van egy hely, ahova be tudok menni" - mondja Imre. Ez a hely a Megálló Csoport Alapítvány volt, a József utcában, ahol végre el tudta kezdeni maga mögött hagyni korábbi életét. „Az első pár hónapban fogalmam sem volt, hogy mi történik velem, vagy hogy mi fog történni, csak nem használtam. De nem tudtam, hogy miért ülök csoporton, mi az, hogy felépülés vagy önismeret."

Sokan érkeznek hasonló történettel a Megállóhoz. Nyolcvan-száz, ahogy ők fogalmaznak, kliensük van, jó részük állandóan részt vesz a foglalkozásokon, terápiás csoportokon. „Jelenleg sok olyan fiatal jár hozzánk, akik leginkább szorongásos tüneteket mutatnak. A szorongásaikra valamilyen kémiai szert használnak alkalmanként viselkedési függőséggel megspékelve" - mutatja be a Megállóban segítséget kérőket a csoport intézményvezetője, dr. Gádorné Wéber Ágnes.

Ahogy a szakemberek mondják, a függőséget senki sem választja magának, amit viszont választani lehet, az a változtatás, és a kilépés a függőség ördögi köréből. Ehhez azonban kemény elhatározás és kitartás kell. Egy függő számára leggyakrabban csak akkor tűnik fel, hogy valami nincs rendben, amikor a körülötte állók már régen tisztában vannak azzal, hogy ez, így nem mehet tovább. Sokszor a legkeményebb törések ébresztik fel a függőkben a változtatás vágyát: amikor a házastárs ajtót mutat, amikor a gyerekek elfordulnak, amikor egymás után veszíti el a munkahelyeit. Sok függő csak ilyenkor kezdi látni magát, ilyenkor kér segítséget. Ha tud. És ha van kitől. Mert azok, akikre korábban számíthatott, gyakran már nincsenek ott, hiába is szeretné. Ilyenkor a szakember, a szakértő közeg, a terápia, a csoportfoglalkozás, a közös munka segít. Vagy akár a sport, ami nem csak elfoglaltság, hanem valódi terápia.

„A Megállóban mindig is fontos volt a sport, mint terápiás eszköz. Az egyik ilyen a sziklamászás, amit nevezhetünk élményterápiának is, a másik pedig a fociterápia. Azért nevezem ez utóbbit így, mert abszolút terápiás eszközként tekintünk a focira, sokat elmond az, hogy ki, hogy viselkedik a közösségben, mennyi felelősséget vállal, ki, hogy teszi bele magát a fociba, vagy mennyire önző a pályán - nagyon sok mindent lehet tanulni ezekből az együttlétekből" - fogalmaz Oláh Péter, a Megálló terápiás programvezetője.

Az addikció ördögi körében pont az a csapda, hogy a belül a biztonságra és szeretetre kétségbeesve vágyó függő a függőségével pont ezeket a valós érzéseket és szükségleteket veszíti és utasítja el, miközben az addikciójával egy hamis, álvilágot teremt magának, amiben nem jut hely másoknak. A sziklát mászó, magát egy szál kötélre és a társára bízó, a felépülésén dolgozó függő így tulajdonképpen a belső útját járja végig a sziklafalon. „Fel kell másznod egy falra, ami elsőre lehetetlennek tűnik, és rá kell bíznod magad másra, csak a másik segítségével tudsz felmenni. És amikor felértél a csúcsra, úgy tudsz lejönni, hogy elengedsz mindent és a másikra bízod magad, aki leenged" - magyarázza Oláh Péter, aki korábban maga is megjárta a saját poklát. A mászás-terápia jelentőségére sokan felfigyeltek, ősszel kerül a mozikba a Mélypont érzés című dokumentumfilm, amelyben a néző két, a Megállóban sziklát mászó függő fiatal történetén át értheti meg a függőséggel vívott harc nehézségeit.

- gondoljanak vissza Imre történetére, aki betépve autót vezetett, dolgozott, látszólag minden gond nélkül.

És függeni nem csak alkoholtól vagy drogtól - hivatalos nevén kémiai szertől - lehet. Függőség a sokszor milliókba kerülő játékszenvedély, a kapcsolatokat tönkrezúzó pornó- és szexfüggőség, a látszólag ártalmatlan, de súlyos gondokat okozó sport és edzésfüggőség, vagy akár a manapság értéknek tartott, valójában a családi és baráti kapcsolatokat másodlagossá tévő munkafüggőség. De ugyanígy a függőségek közé számíthatók a különböző étkezési zavarok, de akár az önsértésekkel járó állapotok is.

Az élet pedig sokszor könyörtelen, és a csillogó életből, a szép családból nagyon hamar lehet múlt, és a függő "megváltozom" ígéreteiből túl sokat halló, a hazugságok útvesztőjében irányt, a közös utat többé nem találó társ a legtöbbször úgy dönt, meghúzza a határokat. A jól szituált, akár sikeres, látszólag rendben lévő ember így lesz egyedül egy albérlet lakója, vagy kerül az utcára.

A Megállónál hajléktalanokkal nem foglalkoznak, ugyanakkor amikor lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek a "PUSH - az egység erősítése a hajléktalan sporton keresztül" Európai Uniós programban, kaptak az alkalmon. A projektben négy ország partnerszervezetei vettek részt, Olaszországból az Il Cigno Cooperativa Sociale rl koordinálta a projektet, rajtuk kívül közreműködött az APDES Portugáliából, és a Stichting Life Goals Hollandiából, hazánkat a Megálló képviselte. Az Európai Unió által támogatott izgalmas projekt egyrészt a sport lelki és fizikai előnyeit vizsgálta, és arra keresett választ, hogy hogyan lehet beilleszkedési utakat kiépíteni a hajléktalanok számára ezen a területen.

„A projektben mi is nagyon sokat tanultunk, meg tudtuk nézni, mások hogyan csinálják, hogyan foglalkoznak a klienseikkel, hogyan hívják be őket programokba" - mondja Oláh Péter.

„A projekt célja az volt, hogy a bevált jó gyakorlatok összegyűjtését és az ismeretek európai szintű cseréjét követően olyan iránymutatásokat határozzon meg, amelyek lehetővé teszik a segítők, szociális munkások és az edzők együttműködését és olyan sportprogramok létrehozását, amelyekben hajléktalanok is részt vehetnek majd” - teszi hozzá Havasi Péter, önkéntes nemzetközi pályázati koordinátor.

Hogy kiből lesz a függő? A kérdés jogos, de jó válasz azonban nincs rá. Függő akárki lehet, ahogy szinte mindenkinek vannak is függő viselkedésmintái, kisebbek, nagyobbak, amelyek, ha minden rendben van, nem lépnek át egy határt, nem veszik át az irányítást a személyiség felett és nem válnak kórossá. A függőség mögött általában súlyos, gyakran gyerekkori trauma, a szülők általi el nem fogadás, elutasítás, fizikai, verbális vagy szexuális erőszak áll. A menekülés azonban ebből a helyzetből fizikailag lehetetlen, így a bántalmazott, egészséges kapcsolódást nem kapó, gyakran a szülő nárcisztikus egójának hálójában szenvedő fiatal ahhoz fordul, ami legalább, ideig, óráig enyhet nyújt a belül marcangoló, ki nem mondott, ki nem mondható szorongásokra.

Az utóbbi időszak különösen veszélyes volt ilyen szempontból, mondja a Megálló intézményvezetője.

Csak távolról tudták a kapcsolatot tartani másokkal. Ez olyan mértékű szorongást hozott ki belőlük, hogy nem szívesen lépnek ki utcára, nehézséget okoz felszállni egy buszra, vagy villamosra, vagy az, hogy ide, hozzánk a Megállóba eljöjjenek" - sorolja a jelen szomorú tényeit dr. Gádorné Wéber Ágnes. Sokuknál azt sem lehet eldönteni, melyik volt hamarabb: a függőség, és ehhez kapcsolódott egy pszichiátriai probléma, vagy fordítva: a lelki problémára kezdett el használni valaki.

A függőségből kivezető út hosszú és nehéz, de nem lehetetlen, ahogy az volt a cikk elején bemutatott Kis Imre példája is mutatja. Imre nem csak terápiát kapott, de új barátokat, célokat és egy új életet. Talpra állt szenvedélybetegként dolgozik segítőként, tapasztalati szakemberként a Megállóban, a felépülésben szerzett élményei, tapasztalatai fontos segítséget jelentenek a függők terápiájában.

„Üresnek éreztem magam, céltalannak, haszontalannak, szeretetre, odafigyelésre vágytam egyfelől, de mozgott bennem az önzés, hogy én megtehetek bármit továbbra is" - mondja Imre, de hozzáteszi: „Nagyon lassan érkeztek meg az üzenetek, próbáltam megérteni, hogy milyen lehet egy olyan élet, amiben nem a drog van a központban. Sokszor azon törtem a fejem, hogy másnak miért éri meg, hogy nem cuccozik. Aztán a sok felismerésből lett végül a meggyőződés, hogy ki kell szállnom"