KÉK HÍREK
A Rovatból

Évek óta terrorizálta erőszakos fia Szilágyi Istvánt, ő viszont a végsőkig védte

A meggyilkolt színész sosem ismerte el, hogy fia tényleg komolyan bántalmazta őt.


Éveken át nyíltan bántalmazta Szilágyi István színművészt a fia, ám az édesapa mégis mindent megtett, hogy fiát ne büntessék meg. Olyannyira védte a férfit, hogy sokszor magát hibáztatta, amikor a súlyos bántalmazás miatt kórházba került - írja a Blikk.

A színész, és felesége, Jolán élete egyébként sem volt fenékig tejfel, 25 milliós bankhitellel küzdöttek, életüket egy romos, fűtetlen házban tengették Rákosligeten nélkülözve. Velük élt fiuk, Péter is, aki egykor operatőrként dolgozott, ám az utóbbi években munkanélküliként hivatkoztak rá a lapok. A bántalmazásról először 2016-ban érkezett hír, amikor állítólag egy ostorral csapott oda úgy édesapjának, hogy kórházba kellett vinni. Pár hónappal később egy filmes díjátadón volt jelenése Szilágyinak, aki egy jókora monoklival a szeme alatt jelent meg az eseményen.

A színész azonban elintézte annyival, csupán egy véletlen baleset történt.

2017 júniusában addig fajult a bántalmazás, hogy ismét mentőt kellett hívni Szilágyihoz, mivel fia három bordáját is eltörte. Ekkor végre kihívták a rendőröket is, akik bilincsben vitték el a férfit.

A bántalmazásból bírósági ügy lett, amely során a férfi végig tagadta a bántalmazást tényét, de ami még meglepőbb, hogy Szilágyi is sírva bizonygatta a bírónak, hogy sérülései csupán baleset vagy ártatlan játék eredménye.

„Úgy voltam vele, hogy inkább velem verekedjen, rajtam vezesse le a dühét, mint máson… Biztos, hogy van oka a nézeteltérésünknek, és ebben mind a ketten hibásak vagyunk. Úgy érzem, ezeket én váltom ki.

Én is ember vagyok, én is hibás vagyok. Biztos, mert engedtem neki, hogy korábban lehülyézzen. Összevert a fiam, de hazavárom”

- mondta el akkoriban a Blikknek.

Bár az egyik vallomásában elmondta, hogy egyszer negyed órán keresztül ütötte a férfi az arcát és a mellkasát, később azt állította, hogy nem emlékszik, hogy ilyet mondott volna.

A bántalmazást mindig tagadta, többször arra hivatkozva, hogy "csak játék volt", de azzal is védekezett, hogy nem a fia ütötte meg, csupán megbotlott az udvaron, és ráesett a farakásra.

A bíróság végül bűnösnek találta a férfit, mégsem kellett börtönbe vonulnia: két év szabadságvesztésre ítélték súlyos testi sértésért, ám a büntetést három évre felfüggesztették arra hivatkozva, hogy a vádlott büntetlen előéletű. A férfit mégis megviselte a hét hónap, amit a Venyige utcai fogdában töltött a jogi procedúra alatt. Akkor azt nyilatkozta a lapoknak, hogy hazatért, és újra szent a béke.

Alig egy hónappal később Szilágyi ismét kórházba került, ám nem teljesen tisztázott, hogy miért. Az biztos, hogy csípőműtétet végeztek rajta, mert letört egy darab a csontból - a fia szerint csak egy rossz mozdulat miatt, azonban egy névtelen telefonáló azt mondta, a színészt ismét a fia bántotta. Az ismerősök és helyiek a különböző lapoknak azt nyilatkozták, hogy a férfi sokat ivott, sokszor részegen esett neki édesapjának, és sok vitát szült a család anyagi helyzete is.

A férfi ügye végül 2018 júliusában zárult le, amely végén a bíróság nem változtatott az eredeti ítéleten. Mikor fia hazajött, szintén a Blikknek azt nyilatkozta boldogan a színész:

„Végre túl vagyunk rajta, hála az égnek, de ez az egész szörnyűség hiába volt, hiszen a fiam nem bántott, félreértett mindenki.”

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a rendőrségi jelentés szerint ma letartóztattak egy Sz.Péter nevű férfit a XVII. kerületben, aki megölte édesapját. Az információk szerint egy kalapáccsal mért ütéseket az apja fejére, aminek következtében az áldozat elhunyt. Minden jel arra mutat, hogy Szilágyi Istvánnal hosszú évek bántalmazása után végül végzett a fia, annak ellenére, hogy apja mindvégig védte őt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Provokálta egy kék autó a győri Aston Martint a halálos győri gázolás előtt? – Egy szemtanú mindent látott
Egy szemtanú szerint egy kék Honda Jazz hirtelen sávváltásokkal zavarhatta meg a győri sportkocsit a Szent István úton. A rendőrségen tett vallomás szerint a manőverek a tragédiához vezető versenyhelyzetet teremthettek.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Egy ismeretlen kék autó provokációja vezethetett a február 14-i, győri halálos Aston Martin-balesethez, amelyben egy 76 éves nő vesztette életét. A tragédia után másfél héttel egy szemtanú a rendőrségen tett vallomásának részleteivel kereste meg a szerkesztőséget – írta a Telex.

A tanú beszámolója és egy igazságügyi szakértő elemzése új megvilágításba helyezi a történteket.

A történtek a Bakonyi úton kezdődtek. Az ügyben Lászlóként említett tanú, aki saját bevallása szerint autórajongó, itt figyelt fel a forgalomban haladó Aston Martin Vantage Roadster F1 Edition sportkocsira, és közelebb húzódott hozzá, hogy jobban szemügyre vehesse. A két autó együtt ért a kétszer kétsávos Szent István útra, ahol az Aston Martin a belső, a tanú pedig a külső sávban haladt tovább. Egy kereszteződés előtt egy kék színű, feltételezhetően Honda Jazz típusú autó a külső sávból hirtelen bevágott a belsőbe, közvetlenül a sportkocsi elé. A következő lámpánál a kék autó nagy gázzal indult el, majd nem sokkal később hirtelen visszahúzódott a külső sávba, és tovább gyorsított.

A tanú szerint a kék autó sofőrje a megengedett 50 kilométer/órás sebességnél gyorsabban ment, és manővereivel provokálhatta az Aston Martin 33 éves vezetőjét, Cs. Dávidot.

László vallomása szerint az Aston Martin kezdetben legfeljebb 50-60 kilométer/órával haladhatott, amikor a baleset helyszíne felé közeledve a sportkocsi hátulja hirtelen kivágódott jobbra, majd az egész autó balra kezdett sodródni. A tanúnak úgy tűnt, mintha a jármű még sodródás közben is gyorsult volna. Pillanatokkal később a jármű átsodródott az úttest túloldalára, és felhajtott a járdára, ahol elgázolt egy bevásárlókocsit húzó idős nőt.

A nő észrevette a felé csúszó autót, de már nem tudott félreugrani.

A tanú a tényleges ütközést és gázolást már nem látta, mert a helyszín az autója visszapillantó tükrének holtterébe került.

Miután megállt és hívta a 112-t, László a helyszínre sietett, ahol már többen állták körül a földön fekvő áldozatot. Az összetört Aston Martinban már nem ült senki, mellette, a járdaszegélyen egy rossz állapotban lévő nő ült, közelében pedig egy fiatalember állt csendben, mozdulatlanul. Amikor László egy másik szemtanúval arról tanakodott, hogy a szélvédő talán azért törhetett be, mert az utas nem használta a biztonsági övét, a fiatalember közbeszólt, mondván: az utas be volt kötve. A tanú a hírekből tudta meg utólag, hogy a csendben álló férfi a sofőr, Cs. Dávid volt.

László a rendőrségen tett vallomásában azt a következtetést vonta le, hogy a kék autó versenyezni akart az Aston Martinnal.

Boncsér Sándor igazságügyi gépjármű műszaki szakértő a tanúvallomás ismeretében is fenntartja korábbi véleményét, miszerint

az Aston Martin 90-100 kilométer/óra körüli sebességgel haladhatott, mielőtt elvesztette a stabilitását.

A szakértő kizártnak tartja, hogy a baleset 50-60 kilométer/órás tempónál így történhetett volna. Szerinte a külső szemlélő nehezen tudja megítélni a többi jármű sebességét, egy ilyen sportkocsinak pedig 1-2 másodperc is elég a jelentős sebességtúllépéshez. A tanú leírása alapján a jármű egyenes haladás után, egy drasztikus, 5-6 m/s² körüli gyorsítás hatására pördülhetett meg. Amikor egy autó eléri a fizikai tapadás határát, apró tényezők miatt is bekövetkezhet az „átesés”, ami után a sodródás már nem visszafordítható. Ezzel összefüggésben lehet fontos a gázoló állítása, miszerint vezetéstechnikai hibát vétett. Boncsér korrektnek tartja, hogy

a sofőr elismerte a felelősségét és nem keresett kibúvót.

A szemtanú a balesetet összevetette a 2023-as Árpád hídi tragédiával is, de szerinte a mostani eset közel sem olyan, mivel ott több autó száguldozása, itt pedig egy másik jármű feltételezett provokációja játszhatott szerepet. A győri baleset ügyében halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egymillióan látták Pankotai Lili videóját Egressy Mátyás halála után: a budapesti éjszaka sötét titkáról beszélt személyes példáján keresztül
A Z-generációs aktivista a TikTokon osztotta meg, hogy szerinte a Dunában talált fiú italába is drogot tehettek. A videó ráirányítja a figyelmet a szórakozóhelyeken előforduló bűncselekményekre.
F. O. - szmo.hu
2026. február 25.



Hatalmas visszhangot váltott ki Pankotai Lili videója, amit egy nap alatt több mint egymillióan láttak. A Z-generációs aktivista Egressy Mátyás tragédiája kapcsán a budapesti éjszaka veszélyeire hívta fel a figyelmet. A 18 éves fiú január 17-én éjjel tűnt el, holttestére pedig több mint egy hónapos keresés után, február 21-én bukkantak rá a Duna XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól délre.

A tragédia után Pankotai Lili a TikTokon arról beszélt, hogy az eset nem egyedi, és megosztotta a saját, kísértetiesen hasonló történetét.

"Amikor felköltöztem Pestre, elmentem mit sem sejtve bulizni egy felkapott budapesti szórakozóhelyre. Rosszul lettem. De ez nem részeg rosszullét volt, hanem egy 'azt sem tudom, hogy hol vagyok' rosszullét"

– idézte fel az aktivista.

Elmondása szerint minden jel arra utalt, hogy valamit az italába kevertek. Egressyhez hasonlóan ő is elaludt a buszon, a végállomáson tették le, majd órákon át bolyongott a városban. Mire végül hazakeveredett, a rendőrség már eltűnt személyként kereste. Pankotai hozzátette,

az ő szerencséje az volt, hogy a szer nem okozott nála hallucinációt. A videó végén arra kérte a követőit, hogy nagyon vigyázzanak magukra, amikor szórakozni indulnak.

Egressy Mátyás a belvárosi Ötkertből indult haza, de soha nem érkezett meg. Barátai szerint nem ivott sokat, a hazaúton mégis elaludt a buszon, a telefonját pedig elhagyta. A készüléket egy hajléktalan férfi találta meg, aki kikapcsolta azt. Egy szemtanú hajnali öt óra előtt nem sokkal látta a fiút zavart állapotban az Örs vezér terénél, miután a busz végállomásán leszállították.

A rendőrség február 23-án megerősítette, hogy Egressy Mátyás holttestét találták meg. Bűncselekményre utaló jelet nem találtak, a halál körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. A telefont megtaláló férfi ellen lopás miatt vádat emeltek.

Via Femina


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mumifikálódott holttestre bukkantak egy debreceni panelház kukatárolójában
A debreceni Csemete utcai épületben egy 156-160 centiméter magas, ismeretlen személyazonosságú férfi testét találták meg. A rendőrség közigazgatási eljárásban, a lakosság segítségével próbálja azonosítani.


Hosszú hetekig, de az is lehet, hogy több mint egy hónapig feküdt holtan egy férfi egy debreceni panelház tárolójában, mire február 24-én rátaláltak. A test szinte teljesen mumifikálódott. A rendőrség szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az elhunyt kilétét egyelőre homály fedi.

A holttestre a Csemete utcában bukkantak rá. A hatóság közigazgatási eljárást indított, amelynek célja a haláleset körülményeinek tisztázása és a férfi személyazonosságának megállapítása.

Az elhunyt egy 156-160 centiméter magas, 51-60 kilogramm súlyú férfi volt. Szürke dzsekit, fekete Adidas pólót, barna és szürke pulóvert, szürke zoknit, valamint fekete nadrágot viselt.

A holttest szinte teljesen konzerválódott.

A rendőrségi leírás szerint a fejtetője kopasz volt, oldalt 4-7 centiméteres, ősz hajszálai maradtak, amelyek csomókban foszlottak. A fogazata hiányos volt, a végtagjai mumifikálódtak, a teste pedig sötét zöldes-barnás színűvé vált, amiből barnás váladék szivárgott.

„A test mumifikált állapotban került feltalálásra, a halál beálltának időpontja 1 hónapon túli lehet”

– áll a rendőrség hivatalos körözésében.

Igazságügyi szakértők úgy vélik, a helyszín – egy zárt, száraz és viszonylag állandó hőmérsékletű tároló – kedvezett a természetes konzerválódásnak. Ilyen környezetben a test szövetei a bomlás helyett kiszáradnak. Bár az eset ritka, nem példa nélküli.

A magyar és a nemzetközi gyakorlatban is előfordult már, hogy zárt helyen talált holttestek a környezeti hatások miatt természetes úton konzerválódtak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri az elhunyt azonosításában. Aki a leírás alapján felismeri a férfit, vagy információval rendelkezik a haláleset körülményeiről, jelentkezzen a Debreceni Rendőrkapitányságon.

Via HAON


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos injekcióval végezhetik ki a magyar sorozatgyilkost Floridában
A 27 éves férfit kettős, minősített emberöléssel vádolják az amerikai államban, ahol még él a halálbüntetés. Az ügyét egy új, illegális bevándorlókra vonatkozó törvény alapján tárgyalják.


Hamarosan ítéletet hozhat a Miami-Dade megyei bíróság az "Angyalarcúnak" nevezett magyar sorozatgyilkos ügyében, ügyvédje szerint pedig akár az is előfordulhat, hogy a fiatal férfit kivégzik – írja a Blikk.

A fiatalembert két idős, homoszexuális férfi különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal és nyereségvágyból elkövetett meggyilkolásával vádolják, a rendőrség szerint pedig további áldozatokat is kiszemelt.

A magyar állampolgárságú, illegális bevándorlóként Dél-Floridában tartózkodó férfi az elsők között lehet, akire halálbüntetés várhat az állam egyik legújabb, vitatott törvénye miatt.

A most 27 éves férfit szinte napra pontosan egy éve fogták el Miamiban. A vád szerint DNS-minták, kamerafelvételek, tanúvallomások és SMS-üzenetek sokasága bizonyítja, hogy a férfi két helyi idős emberrel is megismerkedett, majd szerelmet színlelve meglopta és bántalmazta őket. Amikor érezte, hogy szorul a hurok, mindkét áldozatát megfojtotta: egyiküket a saját fürdőkádjában, a másikat pedig az autójában, a biztonsági övvel.

A miami rendőrség „a gonosz megtestesítőjeként” beszélt a sorozatgyilkosról, akiről a pszichológiai profilja alapján azt állítják, nem hagyta volna abba a gyilkosságokat, így elfogásával több ember életét mentették meg. Bár a rendőrség rengeteg bizonyítékot gyűjtött, a férfi ártatlannak vallja magát.

Az ügyet különösen súlyossá teszi egy új floridai törvény, amelyet pont a férfi elfogása előtt hoztak. Ez kiemelt gyilkossági ügyekben az illegális bevándorlókra is kiterjeszti a halálbüntetés lehetőségét.

„Egy kettős, minősített gyilkosság ilyen, ez ellen nincs mit tenni, a floridai törvénykönyvben még létezik halálbüntetés”

– mondta erről Kalmár Ferenc nemzetközi jogi szakértő a Blikknek. Hozzátette, hogy az új floridai bevándorlási törvény ezt teszi lehetővé az illegális bevándorlóknál is.

Az emberölések idején a fiatal férfi jogellenesen tartózkodott Amerikában, álnéven bujkált, sőt, szökésben volt. Egy korábbi rablás miatt elrendelt házi őrizetből szökött meg, ami után kiutasították és körözték.

Amerikai ügyvédje, Arthur McNeil szerint az új törvény értelmében halálos injekcióval végezhetik ki a magyar férfit, akire a legjobb esetben is – bár ez nagyon valószínűtlen – életfogytiglani börtönbüntetés vár.

A Blikknek megszólalt a férfi édesanyja is, aki azt mondta, ha fia gyilkolt, megérdemli a büntetést. Előtte azonban még szeretné egyszer megölelni és elbúcsúzni tőle. Azt is mondta, sajnálja, amit a fia tett, és az ő nevében is bocsánatot kért az áldozatok családjatól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk