HÍREK
A Rovatból

Eurostat: Magyarországon és Bulgáriában élnek a legrosszabbul az emberek a háztartások fogyasztása alapján

Magyarország és Bulgária is 30 százalékkal van az uniós átlag alatt az Eurostat szerint.


A háztartások tényleges fogyasztása nagy különbségeket mutatott 2023-ban az uniós átlaghoz viszonyítva az értékek 70 százalék és 136 százalék között szóródtak – írja közleményében az Eurostat, szúrta ki a hvg.hu.

A háztartások anyagi jólétének mérésére az úgynevezett AIC (actual individual consumption) szolgál, ugyanis ez azt fejezi ki, hogy mennyit fogyasztanak a háztartások.

Az AIC tavaly kilenc országban volt magasabb az uniós átlagnál. A legmagasabb szintet Luxemburgban érték el, 36 százalékkal az uniós átlag felett. Luxemburgot Hollandia és Németország követte (mindkettő 19 százalékkal magasabb az uniós átlagnál).

A lista végén pedig Magyarország és Bulgária álltak, mindkettő 30 százalékkal van az uniós átlag alatt.

Magyarország korábban még sosem állt az utolsó helyen. 2023 előtt mindig megelőztük Bulgáriát, sőt egy időben még Romániát is. De az ország 2010-ben még egyáltalán nem számított sereghajtónak, Horvátország, Lettország és Észtország is távolabb voltak az uniós átlagtól, mint Magyarország - jegyzi meg a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Van, ahol hetekig is eltarthat, mire helyreállítják a vasúti közlekedést a hétfői vihar után
Kedd hajnalban a vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom a MÁV közlése szerint. Lázár János ugyanakkor elmondta: hatalmas károkat szenvedtek.


A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd hajnalban - közölte a Mávinform az MTI-vel.

Azt írták, hogy a HÉV vonalakon megindult a menetrend szerinti közlekedés.

A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota-Újpest-Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház-Vác szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat, itt hosszabb eljutási időre lehet számítani.

Hozzátették, hogy

a szobi vonalon Göd és Vác között csak egy vágányon haladnak a vonatok, emiatt 15-30, esetenként 30-50 perccel nőtt a menetidő.

Közölték azt is, hogy kedden reggel az észak-balatoni és a biharkeresztesi, a helyreállítás függvényében a veresegyházi és az esztergomi vonalon lehet a megszokottól eltérő közlekedésre számítani.

Lázár János kedden reggel egy videóban számolt be a legfrissebb helyzetről.

„Páratlanul nehéz éjszakán van túl a MÁV-Volán csoport, ahol egész éjszaka zajlott a tegnapi viharkár elhárítása. Elsősorban a fővonalak felszabadításán dolgoztak a kollégák” - fogalmazott a miniszter, aki kiemelte: sok vonalon fakidőlés, és a villamoshálózatot tartó oszlopok kidőlése nehezíti az újraindulást.

„Nem ígérhetjük, hogy ma minden vonalon újraindul a közlekedés. A villamosított pályákon lehet, hogy napokra és lesz, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy helyreálljon a közlekedés, például a balatonfüredi vonalon és irányban óriási problémákkal és kihívásokkal küszködünk”

- mondta Lázár, hozzátéve, hogy „szerencsére a Volán rendelkezik annyi autóbusz kapacitással, hogy több száz busz egészíti ki a hiányos és nehezen közlekedő vonathálózatot”.

A miniszter közlése szerint hétfőn 1500 vonatot és 800 ezer utast érintett minimálisan a vihar, ugyanakkor szerencsére emberi életben, egészségben nem esett baj.

Lázárt azt is elmondta, hogy mivel ma újabb viharok várhatóak, ezért mindent kollégát és szakértőt berendeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: