HÍREK
A Rovatból

Európai Bizottság: Nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát

A 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékának már márciusig meg kell kapnia az oltást az uniós biztos szerint.


Az Európai Unió tagállamainak fel kell gyorsítaniuk a koronavírus elleni beoltást, a járvány visszaszorítása érdekében

márciusig a 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be kell oltaniuk

- közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos Brüsszelben kedden.

Margarítisz Szkínász sajtótájékoztató keretében az uniós bizottságnak a koronavírus-járvány legyőzése érdekében bemutatott, gyakorlati útmutatásokat tartalmazó javaslatait ismertette.

Az uniós biztos elmondta,

az Európai Bizottság arra szólítja fel a tagállamokat, hogy továbbra is követeljék meg a fizikai távolság betartását, tartsák érvényben a személyes találkozásokat korlátozó intézkedéseket, küzdjenek a dezinformáció ellen, koordinálják az utazási szabályozásokat, fokozzák a tesztelést és az fertőzöttek nyomon követését a vírus minden változatának visszaszorítására.

"Mivel az elmúlt hetekben a fertőzéses esetek száma ismét emelkedő tendenciát mutatott, az elkövetkező hónapokban még többet kell tenni az egészségügyi rendszerek támogatására és a lakosság körében jelentkező bizonytalanság kezelése érdekében az oltás felgyorsításától, a partnerországok támogatásáig" - fogalmazott.

Szkínász elmondta, az uniós bizottság, a tagállamok és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még szorosabban fog együttműködni a gyógyszergyártó vállalatokkal annak érdekében, hogy a teljes mértékben biztosítsa az EU oltóanyagellátását. A bizottság megbeszélést kezd a tagállamokkal egy, a hónap végéig megkötni kívánt megállapodásról az oltási igazolvány, vagy másnéven vakcinaútlevél bevezetéséről. Az uniós bizottság el kívánja érni, hogy a tagállamok által kiállított oltási könyveket elfogadják az uniós egészségügyi rendszerek mindegyikében, és használhatók legyenek az EU-n kívül is.

Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa a sajtótájékoztatón közölte: a tagállamoknak frissíteniük kell vizsgálati és tesztelési stratégiáikat az új vírusmutációk azonosítása érdekében, továbbá ki kell terjeszteniük a gyors antigéntesztek alkalmazását.

A tagállamoknak hangsúlyt kell helyezniük az egységes piac és a szabad mozgás megőrzésére, ugyanakkor fokozniuk kell a járvány visszaszorítását célzó intézkedéseiket például újabb higiéniai és távolságtartó szabályok bevezetése révén a tömegközlekedési járműveken és az állomásokon. Korlátozniuk kell minden nem elengedhetetlen utazást a járványügyi helyzet jelentős javulásáig. Az utazásokat érintően arányos szabályokat kell bevezetniük, ideértve az utazók tesztelését, amennyiben jelentősen fertőzött területekről érkeznek.

Elmondta, az Európai Bizottság mechanizmust hoz létre az oltásokhoz való hozzáférés biztosítására a tagországok és a partnerországok részére. Az EU lehetővé kívánja tenni, hogy az oltási stratégiája révén biztosított 2,3 milliárd adag vakcina megosztható legyen a partnerországokkal, különös figyelemmel a Nyugat-Balkánra, a keleti és déli szomszédság, valamint Afrika országaira - tette hozzá Kiriakídisz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor kiakadt: „Kevés idiótább ötlet van ennél!” – Központi raktárból látnák el a kórházakat, mint a hipermarketek
A belügyminisztérium új rendelettervezete szerint egyetlen központi raktárból látnák el az összes kórházat. Kunetz Zsombor szerint ez beláthatatlan következményekkel járhat.


Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon osztotta meg véleményét egy friss kormányzati rendelettervezetről, amely szerint központi raktárból látnák el a kórházakat.

„Mindig van újabb és újabb ötlet arra, hogy még nyomorultabbá tegyék az egészségügyi ellátást” – írta posztjában. Szerinte ez a központosítás brutálisan lassítani fogja az ellátást, mert nem lesz képes olyan gyors kiszolgálást biztosítani, mint egy régiós raktár vagy a mostani szállítók.

Hozzátette, hogy a rendszer nem lesz rugalmas, mivel a mérete ezt nem teszi lehetővé. A költségek is nőni fognak, mert 30–50 ezer terméket kell majd tárolni, köztük sokat külön hőmérsékleten és szabályozás szerint.

Szerinte az informatikai rendszer sincs olyan állapotban, hogy ez a logisztika működőképes és a betegbiztonságot szolgáló szolgáltatással rendelkezzen. Úgy véli, ez a modell sehol a világon nem működik az egészségügyben.

Felvetette azt is, hogy egy ilyen logisztikai rendszer rendkívül sérülékeny. Példaként egy raktártüzet említett, és azt kérdezte, hogy ennek milyen következményei lennének a betegellátásra.

„Összegezve, kevés idiótább ötletet láttam az utóbbi időkben, mint ezt. És tulajdonképpen az értelmét sem találom, a katonai, kontrollmániás gondolkodás kivételével. Éppen ellenkezőleg, nagyon költségigényes, nehezen megvalósítható és felesleges is”

– írta Kunetz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így gyülekeztek a résztvevők Hadházy Ákos legújabb tüntetésére – sorozatban a nyolcadikra
Ezúttal ismét a Ferenciek terére hívta híveit a politikus, akit kitiltottak a Parlamentből. Szerinte nem üresedtek még ki a tüntetések, és legközelebb is kinn lesz az utcán.


Zsinórban nyolcadik alkalommal is tüntet Hadházy Ákos és néhány híve Budapesten. A május 1-jei, Kossuth téri megmozdulás után a helyszín ezúttal is a Ferenciek tere, ahova korábban nem engedélyezték a demonstrációt.

Színpad ezen a héten nincs, csak egy hangszóró. Hadházy Ákos ezúttal egy Szabad választást, szabad hazát! feliratú molinóval érkezett.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a tüntetés kezdetén pár száz fő körülire becsült tömeg mit tervez a későbbiekben. Két hete szerették volna elfoglalni a Szabad sajtó út-Kossuth Lajos utcai úttestet, ám ezt a rendőrség nem engedte. Ehelyett néhány tucatnyian körülbelül egy órán át blokkolták a Szabadság híd forgalmát, mielőtt a rendőrök feloszlatták volna a tömeget.

A Szeretlek Magyarország képei a helyszínről (a képre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Polt Péterről: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt!
A TISZA párt szerint Polt Péternek nincs helye az Alkotmánybíróság élén. Magyar Péter szerint az ügyész eddig csak fedezte a Fidesz embereit.


Ahogy arról nemrég írtunk, Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész lehet az Alkotmánybíróság elnöke – a 24.hu értesülései szerint.

Magyar Péter szerint Orbán Viktornak haladéktalanul színt kellene vallania arról, valóban azt tervezi-e, hogy Polt Pétert, „a világ legnagyobb bankrablását végigasszisztáló” legfőbb ügyészt ülteti a fideszes bábként jellemzett Alkotmánybíróság élére – írta a Facebookon a Tisza Párt elnöke.

Úgy véli, elfogadhatatlan lenne, ha egy olyan „bukott legfőbb ügyész” kerülne az egyik legfontosabb intézmény élére, aki hivatalban töltött ideje alatt – állítása szerint – egyetlen fideszes politikus letartóztatását sem kezdeményezte, viszont azon dolgozott, hogy az ügyészség „ne emeljen vádat Rogán Antal ellen a végrehajtó maffia ügyében”.

Szerinte az sem megmagyarázható, hogyan vezethetné az Alkotmánybíróságot egy olyan személy,

„aki nyugodtan végignézte, hogy a világ legnagyobb bankrablásának elkövetői lelépjenek Magyarországról magukkal víve a lopott szajrét”.

Magyar hangsúlyozta, hogy a TISZA párt a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy az Alkotmánybíróság és a Legfőbb Ügyészség élére „újabb Orbán-janicsárokat” nevezzenek ki. Hozzátette: a TISZA biztosít minden magyar állampolgárt arról, hogy a választások után „nem maradhatnak Orbán-bábok a legfontosabb nemzeti intézményeink élén”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Második nekifutásra megválasztották Friedrich Merzt német kancellárnak
Az nem derült ki egyelőre, kik és miért nem szavazták meg a koalíciós pártok közül az első fordulóban. Példátlan az eset, soha nem fordult elő ilyesmi a modernkori Németország történetében.


A Bundestag második próbálkozásra Friedrich Merzt választotta meg új kancellárnak, aki elfogadta a pozíciót. Merz ezt követően átvette kinevezési oklevelét Steinmeier szövetségi elnöktől a Bellevue-palotában. Majd Merz visszatér a Bundestagba, hogy letegye az esküt. Ezután újra az államfőhöz látogat, aki kinevezi a kormány tagjait is.

Friedrich Merz az első körben nem kapta meg a kancellárrá választásához szükséges többséget a német parlament alsóházában, a Bundestagban.

A kedd reggeli titkos szavazáson 306 képviselő támogatta, miközben legalább 316 voksra lett volna szüksége. A Merz által vezetett koalíció pártjai összesen 328 mandátummal rendelkeznek.

A Spiegel szerint kellemetlen volt a reggeli közjáték, és külön szavazással kellett biztosítani, hogy a szabályoktól eltérően még ma tartsák meg a második szavazást. Ráadásul, miután úgy volt, hogy ma már nem szavaznak, a vendég diplomaták és nagykövetek már elmentek, mire Merz kancellár lett, ami szintén kínos volt.

A leendő kormányban az alkancellári és pénzügyminiszteri posztot a Szociáldemokrata Párt társelnöke, Lars Klingbeil tölti majd be. Merz szerdán már első hivatalos útjára indul: előbb Franciaországba és Lengyelországba látogat, pénteken pedig Brüsszelben találkozik az Európai Bizottság elnökével és a NATO főtitkárával.


Link másolása
KÖVESS MINKET: