SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Esmé Bianco: ilyen volt a Trónok harca szexjeleneteinek forgatása párkapcsolati erőszak áldozataként

A színésznő a forgatás közben saját démonjaival is küzdött.


Habár eredetileg csak a bevezető epizódban kapott volna szerepet, Esmé Bianco filmbéli karaktere, a bordélyház okos éjszakai pillangója végül három évadon keresztül maradt és jópár erotikus, erőszakos és megosztó jelenetben szerepelt.

Esmé eleinte azt hitte, hogy egy álommelóba csöppent, azonban visszatekintve már látja, hogy saját démonjaival is megküzdött a forgatáson.

Amikor a szerepre jelentkezett, akkor még nem tudta, hogy PTSD-ben, vagyis poszttramuás-stressz zavarban szenved.

"Évekkel ezelőtt egy bántalmazó kapcsolatban éltem, és csupán két éve diagnosztizáltak PTSD-vel. Ekkor kezdtem el feldolgozni és felfogni, hogy mi is történt velem. Előtte arra gondoltam, hogy idióta voltam, amiért belementem egy nagyon rossz kapcsolatba és az egész az én hibám. Nagyon szégyelltem, hogy mit tett velem a volt párom. Valahogy azt éreztem, mintha én kértem volna és nem teljesen fogtam fel, hogy ami történt, az valójában nincs is rendben, és többszörösen illegális"

- mesélte a színésznő egy telefonos interjú során a HuffPostnak.

Szerinte saját traumája rejtette el előle az igazságot, "annak érdekében, hogy túlélje".

Ezért amikor például a Trónok harca egyik erőszakos forgatta, még nem is tudta, hogy mi rejtőzik benne a felszín alatt.

"Őszintén szólva mentálisan annyira kiütöttek a saját múltbéli tapasztalataim, hogy ezen a ponton nem is gondoltam ezt át. Nem futott át az agyamon, hogy újabb traumatikus élményeket szerzek a forgatással. Két hete megnéztem azt a jelenetet, ahol Joffrey indít el egy erőszakos cselekményt velem és egy másik prostituálttal, Daisy-vel és egészen lesokkolt, hogy mennyire látványosan kegyetlen is volt ez a momentum és, hogy miért nem jutott korábban eszembe, hogy traumatikusan hathat rám."

Ez a jelenet volt az egyik legvitatottabb a műsorban.

"Amikor forgattuk, emlékszem, hogy nagyon kényelmetlen volt számomra. Elég feszült pillanatok voltak ezek és mindenki szorongott kissé. De ez a fajta erőszak mondhatni normalizálódott számomra a korábbi párkapcsolati élményeim miatt, megbirkóztam vele és valószínűleg lekicsinyítettem a jelentőségét magamban."

Bianco állítása szerint a producerek mit sem tudtak az ő előéletéről, hiszen ő maga sem volt teljesen tisztában múltja súlyával. De azt gondolja, hogy ha több nő dolgozott volna a stábban, akkor a jelenet némiképp másként alakul.

"Ezért van szükségünk több női producerre és rendezőre, illetve több nőre a forgatás valamennyi szegletében."

Szerinte a stábot tekintve nagyobb nemi sokféleségre lenne szükség, és akkor többen észrevennék az ilyen részleteket, így nem csak férfiak irányítanának nőket - akiknek vagy van, vagy nincs épp mentális egészségügyi problémája egy-egy meztelen jelenet kapcsán.

A színésznő azt hangsúlyozza, hogy a színészeknek nagyobb támogatást kellene nyújtani, nem csak az intim jelenetek során, de bármilyen erőszakos vagy felzaklató képsor mellett is.

"De ez már vagy nyolc évvel ezelőtt történt, a Me Too-mozgalom előtt, jóval azelőtt, hogy az ilyen kérdésekről nyílt vita alakult volna ki. Ekkoriban úgy voltam vele, hogy 'ez egy jó lehetőség'. Imádtam a szerepet és úgy gondoltam, hogy ez egy király sorozat. Alapvetően nem éreztem magam túlzottan kényelmetlenül abban a karakterben, amin dolgoznom kellett."

Ros, a bordélyház talpraesett munkása a három évad alatt Tyrion Lannisternek, Theon Greyjoy-nak, Petyr Baelish-nek és Varys-nek is dolgozott - gyakran nem csak testi örömet, hanem különösen eszes tanácsokat is adva, egészen addig, míg Joffrey ki nem oltotta az életét.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Berki Mazsi kitálalt: hónapról hónapra éltek Berki Krisztiánnal, ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét
Az influenszer elárulta, férje halála után 700 ezer forintot kellett havonta előteremtenie. A nehéz időszakban lelkileg is mélyponton volt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiántírta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.

Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”

– fogalmazott az özvegy.

Az influenszer nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is mélyponton volt a házassága alatt.

„Amikor egy nagyobb albérletből kisebb albérletbe költöztünk, hónapról hónapra éltünk”

– panaszolta. Férje halála után a helyzet nem javult, elmondása szerint havonta legalább 700 ezer forintot kellett megkeresnie influenszerként, csak hogy a hónap végén nullán legyen.

A kapcsolatuk megromlása már jóval Krisztián halála előtt elkezdődött.

Bár szerették egymást, már nem voltak egy hullámhosszon, a döntő fordulatot pedig az anyaság hozta el Mazsi számára.

„Van egy pont az ember életében – főleg, ha anya lesz –, amikor, ha folyamatosan stresszben van, nem kiegyensúlyozott, akkor a gyermekének is átadja ezt, és én azt szerettem volna, hogy Emmának boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora legyen” – indokolta, miért kellett volna lépnie.

A most négyéves kislányának, Emmának is elkezdett mesélni az édesapjáról. A téma akkor került elő, amikor a kislány testvért szeretett volna.

„Elmagyaráztam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, de ő már az angyalok között van.

[...] Azt feleltem, sajnos, már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk” – idézte fel a megható beszélgetést. Elárulta, hogy halottak napján már a temetőbe is kimentek együtt, családostul.

Mazsi önértékelése mára teljesen helyreállt, amiben elmondása szerint hatalmas szerepe van új párjának, Kajári Zoltánnak.

„Ma már értékelem magamat, tudom, hogy vannak értékeim, régen ezt nem tudtam.

Szerintem ehhez kell egy olyan férfi is, aki mellett az ember nőnek tudja magát érezni”

– mondta elérzékenyülve.

Berki Krisztián tragikusan fiatalon, 41 évesen hunyt el 2022. május 6-án. Eseménydús élete során volt a Ferencváros vezérigazgatója, majd az egész ország a TV2 Édes Élet című realityjében ismerte meg, ahol a mindennapjait tárta a nyilvánosság elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagypapa lett Koltay Gábor: Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosának kislánya
A zenész felesége, Anna egy kislánynak adott életet, aki a Gréta nevet kapta. Az örömhírt a büszke apuka egy szívmelengető fotóval tudatta a világgal.


Apa lett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, Takács-Koltay Vilmos. A zenész a közösségi oldalán, egy megható fotó kíséretében jelentette be, hogy feleségével, Annával megszületett első gyermekük, ahogy arról a Blikk is írt. A csöppség kislány, a Gréta nevet kapta, és az édesanyjával együtt mindketten jól vannak.

„Kedves Mindnyájatok! Ma délután érkezett közénk egy kis angyalka, akit úgy hívnak, hogy Takács-Koltay Gréta. Anyukája nem csak simán hős, hanem egy gigantikus superhero, akihez képest az egész Marvel univerzum csak egy falat piskóta.

Mindenki jól van, apuka meg olyan boldog, hogy arra kevés minden szép magyar szó” – lelkendezett posztjában a büszke édesapa.

A pici érkezésének nemcsak a szülők, hanem a boldog nagypapa, Koltay Gábor filmrendező is örül. Lánya, Anna és Vilmos 2019-ben ismerkedtek meg, majd három évvel ezelőtt, 2022-ben házasodtak össze.

A gólyahírt idén június elején osztották meg a nyilvánossággal.

A zenész, akit sokan csak Vilkóként ismernek, 2014 óta oszlopos tagja a Kartelnek. Felesége, Takács-Koltay Anna elismert televíziós szerkesztő, műsorvezető és dokumentumfilm-rendező, nevéhez fűződik többek között a díjnyertes BP Underground sorozat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Két hónap alatt 14 ezer követő pártolt el Szabó Zsófitól, mióta nyíltan kiállt a Fidesz mellett
A műsorvezető politikai szerepvállalása megosztja a rajongókat. Szeptember elején még 405 ezren voltak kíváncsiak rá, mostanra 391 ezerre apadt a tábora.


Látványosan megcsappant Szabó Zsófi követőinek száma az Instagramon az elmúlt két és fél hónapban: míg szeptember elején 405 ezren voltak rá kíváncsiak, november 15-re ez a szám 391 ezerre esett vissza, vette észre a 24.hu.

A 14 ezer fős csökkenés egy nettó adat, ami azt jelenti, hogy az újonnan bekövetők számát is tartalmazza, így a ténylegesen távozók száma ennél is magasabb lehet.

Miközben az Instagramon apad a rajongótábora, a Facebookon egészen más a helyzet. A SocialBlade statisztikái szerint ott stabilan 250-255 ezer követő körül mozog az oldala, vagyis nem látható a képmegosztó platformon tapasztalt lemorzsolódás.

A követők elvesztése egybeesik azzal az időszakkal, amikor a műsorvezető egyre nyíltabban vállalta fel politikai nézeteit. Belépett a Digitális Polgári Körökbe, és házigazdaként vett részt a szervezet egyik nagyrendezvényén,

Kötcsén Orbán Viktorral fotózkodott, és feltűnt a Békemeneten is. Ezzel párhuzamosan a kormánypárti sajtóban adott interjúkban állt ki a Fidesz értékrendje mellett, és amellett érvelt, hogy a jelenlegi kormánynak kell hatalmon maradnia 2026-ban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Géczi Bea kitálalt Szegedi Fecsóról: Eldobta a családját a bulizás miatt, egyetlen forint gyerektartást sem kapok tőle
A háromgyermekes anya elmondta, miért tett végleg pontot a kapcsolatuk végére, és mi történt vele a szakítás után. Most egyedül neveli gyermekeit, anyagi támogatást sem vár Fecsótól.


Géczi Bea a Borsnak adott interjút, amelyben elmesélte, miért szakítottak Szegedi Fecsóval, és hogyan próbál talpra állni egyedülálló anyaként.

A párnak két közös kisfia született, de a kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes. Már nem először váltak külön, de most úgy tűnik, Bea már nem akar többször békülni, mert szerinte Fecsó sosem fog megváltozni.

„Fecsó szó szerint eldobta a családját a bulizás miatt. Ez számomra máig nagyon nagy fájdalom. Hiszen, amikor gyereket vállal az ember, abban bízik, hogy egy teljes, szerető családot fog építeni. Én sem így terveztem, nem akartam egyedül maradni a gyerekekkel. Ő azonban nem tudott leállni. Nem volt mellettünk, nem választott minket. Én pedig elfáradtam. Próbáltunk sokszor újrakezdeni, de mindig előjött a megcsalás, a hazugság. Egy ponton túl már nem tudtam ezt elviselni. Lelkileg teljesen tönkrementem mellette, már nem éreztem magam nőnek, és annyi fájdalmat okozott, hogy muszáj volt lezárnom. Sem nekem, sem a gyerekeinknek nem tett jót”

– mondta.

Bea most már csak a gyerekeikre szeretne koncentrálni, és nem lát esélyt arra, hogy valaha is együtt legyenek Fecsóval. Szerinte a férfi „egy örök »pillangó«, aki 46 évesen is heti négyszer eljár szórakozni”.

A háromgyermekes anya elmondta, hogy a szakítás után sokáig magába zárkózott, szorongással, álmatlansággal és önbizalomhiánnyal küzdött. Mostanra viszont megerősödött és már másképp látja a világot.

„Látom már tisztán: ez az ember nem érdemelte meg a családját. A gyerekeknek apára lenne szükségük nem olyan apára, aki kéthetente megjelenik, megsimogatja őket, és azt hiszi, ezzel letudta a szülői feladatát. A gyereknevelés nem anyagi dolgokról szól, hanem jelenlétről”

– fogalmazott.

Bea most influenszer-projekteken dolgozik, és a saját lábán próbál megállni, volt párjától nem kér semmilyen anyagi támogatást.

„Egyetlen forint gyerektartást sem kapok, és nem is várok. Aki azt hiszi, hogy el vagyok tartva, téved. Mindenemet magam teremtem meg a gyerekeimért.”

Azt mondta, megtanulta, hogy sokkal erősebb, mint gondolná, és nincs az a férfi, akiért sírni kellene. Már tudja, hogy egyedül is képes boldogulni és mindent megadni a gyerekeinek. Úgy fogalmazott, már nem akar bosszút, csak nyugalmat.

„Fecsó mindig a bulit választotta, én a gyerekeinket. Ezt többé nem engedem, hogy bárki elvegye tőlem. Most már csak a szeretetre és az újrakezdésre koncentrálok”

– mondta Géczi Bea.

Az anyának nemrég egy korábbi exével is meggyűlt a baja, aki közös kisfiukat bántalmazta élő adásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk