HÍREK

Erkölcstan és etika szakon végzett a kölcseys tanárokat kirúgó tankerületi igazgató

Marosi Beatrix a szakdolgozatában azt vizsgálta, hogy mi a tanárok véleménye a halálbüntetésről.

Link másolása

A Kodolányi János Főiskola Etika és erkölcstan szakán végzett a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője, aki kirúgta a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát - írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

Az ellenzéki politikus szerda reggeli bejegyzésben megosztotta Marosi Beatrix diplomamunkáját is, amelyben a tankerületi igazgató

azt vizsgálta, hogyan vélekednek a tanárok a halálbüntetésről.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát múlt héten rúgták ki azonnali hatállyal, mert ahogy a tankerülti központ is megerősítette, részt vettek polgári engedetlenségi akcióban. Így

van olyan végzős osztály, akinek menesztették a matematika szakos osztályfőnökét, a magyar- és a tesitanárát is.

A diákok már a döntés napján spontán tiltakozásba kezdtek, hétfőn pedig a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szervezett egy megmozdulást az épület elé.

Október 5-re több tiltakozó akciót is meghirdettek, ezekről itt írtunk bővebben. A nap folyamán több eseményről is élőben tudósítunk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hatalmas robbanás rázta meg Heves megye egy részét, az ablakok is beleremegtek
Egyelőre nem tudni, mi volt az, de azt kizárták, hogy földrengés okozta volna a jelenséget.

Link másolása

Délelőtt 10 órakor földrengéshez hasonló jelenséget tapasztaltak Heves megye területén, Heves, Boconád, Átány, Tarnaörs településeken – erről érkezett bejelentés a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (ELKH FI) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumba.

A 444.hu által kiszúrt bejegyzésben azt írják:

a jelenség nem földrengéshez kapcsolódik, hanem valamilyen helyi hatás következménye.

Megfigyelték, hogy a Piszkéstetőn üzemelő infrahangállomásukon is megjelent ebben az időpontban a jelenség, igy vélhetően egy nagy hanghatásnak köszönhetők a bejelentett észlelések.

A kommentelők közül többen arról számolnak be, hogy a közelben az ablakaik is beleremegtek a hanghatásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megrendítő légi felvételek: elképesztő pusztítást végzett a földrengés Törökországban
A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgások miatt.

Link másolása

Mint arról beszámoltunk, hétfőn és kedden több erős földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A halálos áldozatok száma a hivatalos közlés szerint már 5000 felett jár, de lehetséges, hogy tízezrek haltak meg. Folyamatosan kutatnak túlélők után, szerencsére sokakat meg tudtak menteni, de még mindig rengetegen várhatnak arra, hogy kihúzzák őket a romok alól.

Az alábbi légi felvételeken látható igazán, mekkora pusztítást okozott a földrengés. A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgás miatt.

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Necati Savas


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kimentett a romok alól egy fiút a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata Törökországban
A szír határ közelében fekvő Antakyában keresik a földrengés túlélőit hét mentőkutyával.

Link másolása

Sikerült egy fiút kimentenie a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának a törökországi Antakyában.

A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.

Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt. A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen.

Voltak életjelek, majd magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását.

A kutatás a földrengés túlélői után folytatódik - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Influenza elleni oltóanyagot is szerzett Schadl György Völner Pálnak, ami az államtitkárnak nem járt volna
Néhány napon belül be is oltották Völnert, aki meg is köszönte a segítséget a végrehajtói kar elnökének egy kiszivárgott hangfelvétel szerint.

Link másolása

A négykomponensű influenza elleni oltás beszerzéséhez is Schadl György segítségét kérte Völner Pál - derült ki korrupciós ügy nyomozati hanganyagából, amely az RTL birtokába jutott.

A volt államtitkár 2021-ben akart hozzájutni a több vírustörzs ellen védő és kevesebb mellékhatást okozó négy komponensű oltóanyaghoz, amelyet csak a 3 éves gyerekek, a várandósok, az autoimmunbetegeket és a szervátültetettek kaphattak meg.

A most kiszivárgott hangfelvételek szerint Völner megkérdezte a végrehajtói kar elnökétől, hogy tudna-e segíteni neki abban, hogy ő is hozzájuthasson a limitált számú védőoltáshoz.

Ez a beszélgetés zajlott le köztük:

Völner: Mondtad, hogy van ilyen egészségügyi kapcsolatod.

Schadl: Igen.

V: Ilyen 4 komponensű vakcinát, egy tíz adagot lehetne vásárolni ott? Vagy olyan ott nincs? tudod, ez az influenza.

S: Szerintem nincs, de biztosan tudnak szerezni.

V: Jó, jó. Influenzára, mert állítólag nem lehet kapni. Mondtam egy dokinak, hogy megkérdezem, mondta, hogy akkor...

S: Megkérdezem és visszacsörgök még délután.

Az RTL szerint az nem derült ki a hanganyagokból, hogy még aznap visszahívta-e Schadl Völnert, ahogy az sem, hogy a volt államtitkár fizetett-e az oltóanyagért. Az viszont biztos, hogy néhány nappal később beoltották őt a kért vakcinával, ugyanis ezt közölte a végrehajtói kar elnökével:

„Figyelj csak, köszönöm szépen a csomagot! Tegnap már meg is szúrtak, úgyhogy túl vagyok rajta”.

Az RTL Híradó megkereste a Nemzeti Népegészségügyi Központot azzal, hogy 2021-ben pontosan kinek járt a négykomponensű oltás és hogyan juthatott hozzá az, aki nem volt jogosult rá, de nem kaptak választ.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET: