Frissítés (15:57): Szájer József elismerte, hogy részt vett a pénteki, brüsszeli házibuliban. Mint közleményében írja, a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.
A rendőrség által talált ecstasy tablettákról azt írta: "Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom".
Elnézést kért családjától, kollégáitól és a választóktól. Hozzátette, hogy a botlás személyes, azt kéri, senki ne terjessze azt ki hazájára vagy politikai közösségére.
Korábban írtuk:
Az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel, írja két belgiumi újság, a 7sur7 és a HLN - szúrta ki a Telex.
A Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka csapott le egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is. A helyszínen drogokat is találtak.
A HLN információi szerint a
szexpartin részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is.
A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.
A képviselő kilétéről egyelőre nincs hivatalos információ.
A 444.hu az esettel kapcsolatban kereste Jaume Duch Guillot, az EP szóvivőjét, aki a lapnak azt mondta: a rendőrség egyelőre nem tájékoztatta a parlamentet az incidensről, így ők is csak annyit tudnak, amennyi a sajtóban megjelent.
Frissítés (15:57): Szájer József elismerte, hogy részt vett a pénteki, brüsszeli házibuliban. Mint közleményében írja, a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.
A rendőrség által talált ecstasy tablettákról azt írta: "Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina: Orbán Viktor ilyen mélyen még soha nem engedett betekintést a pszichéjébe, Ted Bundytól Jeffrey Dahmerig sokan választhatták volna ezt mottónak
Az influenszer a kormányfő zánkai harcos-képzésén előadott beszéde „egy szociopata futballedző motivációs beszéde, aki a rangadó előtt bedrogozza a pszichiátriáról toborzott játékosait”.
Orbán Viktor vasárnap 1500 aktivista előtt beszélt a második Harcosok Klubja-eseményen Zánkán. Az Erzsébet-táborban már előre jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet fog tartani. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.
Pottyondy Edina közéleti influenszer Facebook-oldalán mondta el a véleményét a miniszterelnök kiszivárgott beszédéről.
„Még Orbán Viktorhoz képest is sokkoló, amit a zánkai harcos-képzésen előadott. Nem egy politikus, nem egy maffiafőnök, hanem egy elborult szektavezér látomásait és megéléseit hallottuk. Ilyen mélyen, azt hiszem, hogy még soha nem engedett betekintést a pszichéjébe. És ami ott van, abból klassz Netflix doku-drámát lehet majd egyszer írni, de más pozitív dolog nem következik belőle. Az ország miniszterelnöke ugyanis arról beszélt, hogy »az ellenfelei gyülekezetének magja az rossz emberek gyülekezete«”
A YouTube-tartalomgyártó szerint a kormányfő „már nem lacafacázik azzal, hogy ideológiai különbségeket hazudjon, hiszen neki valójában nincs ideológiája, hanem csak hatalma”.
„Nem vesztegeti az energiáit arra, hogy ő jobban érti a világot, mint a vele szemben állók, hiszen a tizenöt éves kormányzása eredményeként lassan beéri Magyarországot Bulgária és Románia. Hanem azzal szórakoztatja a híveit, hogy azok, akik válaszokat várnak a kegyelmi ügy vagy a jegybanki mega bankrablás kapcsán, azok, akiket zavar az Orbán-klán mértéktelen gazdagodása, azok, akik szeretnének biztonságos és pontos vasúton utazni, vagy olyan istentelenségről álmodoznak, mint az euró bevezetése, meg hogy ne tomboljon az infláció, azok mind-mind, kivétel nélkül rossz emberek.
Az Orbán-univerzumban más nem magyarázhatja, hogy a magyarok nagy részének nem tetszik a hatvanpusztai kastély, a Putyin-csicskaság vagy a bezárt szülészetek és a tanárhiány”
– véli Pottyondy Edina.
Szerinte Orbán a demokratikus logikával szemben arra trenírozza követőit, hogy a „rossz ember térden fog rúgni”.
„»Olyan ember, aki rossz ügy szolgálatába állt, véresszájú, agresszív, és meg akar téged félemlíteni.« Ez a szabadkártya arra, hogy a Menczerek, a Lázárok és a Kopaszok a meccs nulladik percében baltával és kiskéssel essenek a »rossz embereknek«. Az illiberális szektavezér szerint »az ellenfelet le kell győzni, az ellenfélre csapást kell mérni, az ellenfelet meg kell futamítani«. Ez egy szociopata futballedző motivációs beszéde, aki a rangadó előtt bedrogozza a pszichiátriáról toborzott játékosait.
A humorista Orbán legerősebb politikai motivációjáról szólva kiemelte, hogy a miniszterelnök említette a beszédében egy gyerekkori élményt: kisgyerekként figyelte, ahogy a csirkék menekülnek a vágás elől, az ügyesebbeket pedig a nagymamája megfogta és ollóval levágta a szárnyuk végét.
„Ez Orbán Viktor politikai ősélménye. Vagy húsleves leszel, vagy az, aki szárnyakat vág és tyúkot eszik ebédre. Ted Bundytól Jeffrey Dahmerig sokan választhatták volna ez mottónak, »élménynek« vagy "látomásnak". Pechünkre ez az országunk miniszterelnökének a belső drive-ja és poltikai motivációja”
Orbán Viktor vasárnap 1500 aktivista előtt beszélt a második Harcosok Klubja-eseményen Zánkán. Az Erzsébet-táborban már előre jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet fog tartani. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.
Pottyondy Edina közéleti influenszer Facebook-oldalán mondta el a véleményét a miniszterelnök kiszivárgott beszédéről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor reagált arra, hogy miniszteri pozíciót ajánlott neki Magyar Péter a fideszes influenszer, Deák Dániel szerint
A kormánypárti influenszer a „Tisza belső ügyeire rálátó forrásaira” hivatkozva azt állította, hogy Magyar Péter miniszteri pozíciót ajánlott fel Török Gábornak azért cserébe, „ha beleáll a kampányba”.
„Míg korábban Török Gábor az »egyrészt-másrészt« elemzések nagymestere volt, és kínosan igyekezett fenntartani a »független elemző« látszatát, ma már, amikor a Tisza Párt vagy személyesen Magyar Péter számára kínos politikai esemény történik, szinte azonnal egyértelműen állást foglal. Ezek az állásfoglalások pedig kivétel nélkül Magyar Péter narratíváját erősítik, őt igyekszik mosdatni” – írta Facebook-oldalán szerda délelőtt Deák Dániel.

„Ő ezt láthatóan elfogadta, ezért kampányol már ő is a Tiszának” – fogalmazott Deák.
A kormánypárti influenszer posztjára Török Gábor is reagált.
„Nem szeretek hülyeségekkel és alkotóikkal foglalkozni, de most úgy érzem, hogy meg kell nyugtatnom a legújabb alkotás szerzőjét” – írta posztjában a politikai elemző.
„A jövőben is – idézem őt – az egyrészt-másrészt elemzések nagymestere szeretnék maradni, és kínosan igyekszem majd fenntartani a független elemző látszatát. Ja, és sem Orbán Viktor, sem Magyar Péter nem ajánlott semmilyen pozíciót. Mondjuk előbbitől legalább kaptam egy fagyit”
„Míg korábban Török Gábor az »egyrészt-másrészt« elemzések nagymestere volt, és kínosan igyekezett fenntartani a »független elemző« látszatát, ma már, amikor a Tisza Párt vagy személyesen Magyar Péter számára kínos politikai esemény történik, szinte azonnal egyértelműen állást foglal. Ezek az állásfoglalások pedig kivétel nélkül Magyar Péter narratíváját erősítik, őt igyekszik mosdatni” – írta Facebook-oldalán szerda délelőtt Deák Dániel.
A kormánypárti influenszer a „Tisza belső ügyeire rálátó forrásaira” hivatkozva azt állította, hogy Magyar Péter miniszteri pozíciót ajánlott fel Török Gábornak azért cserébe, „ha beleáll a kampányba”.
„Ő ezt láthatóan elfogadta, ezért kampányol már ő is a Tiszának” – fogalmazott Deák.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fekete-Győr András: Hiába tiltja be Orbán Viktor a drónokat, a több százezres tömeg attól még kint lesz az Andrássy úton
A politikus szerint a magyarok kiismerték Orbánt és a rendszerét. „Rájöttek, hogy onnan lehet tudni, hogy ön hazudik, hogy mozog a szája. És nincs az a betiltott drón, AI-videó, vagy zsebből fizetett celebhad, ami ezen változtathatna” - írta.
Mint azt mi is megírtuk, Magyar Péter kedden arról beszélt, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.
Erre a hírre reagált Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke is.
„Miniszterelnök úr, azt hiszi, hogy ha betiltja a drónokat a Tisza október 23-i Nemzeti Menete felett azért, hogy megpróbálja elrejteni a valóságot a valódi erőviszonyokról, akkor a változást akaró többség egyszerűen majd elpárolog? Hogy ha hazug AI-videókkal és -képekkel szórja tele a megyei lapokat Magyar Péterről, akkor a tények majd maguktól megváltoznak? Mert akkor ki kell, hogy ábrándítsam: ez a több százezres tömeg attól még kint lesz az Andrássy úton”
– fogalmazott posztjában Fekete-Győr, aki szerint „AI ide vagy oda, a magyarok többsége rendszerváltást akar”.
„És ami önnek még rosszabb hír: jövő áprilisban a szavazóurnáknál is ott lesznek ezek az emberek, és a történelem szemétdombjára fogják száműzni a maga rendszerét” – jegyezte meg.
„Elhiszem, hogy majd összecsinálja magát a fehér zászlót lobogtató Orbán Balázs haverjával együtt az ellenzéki áttörést mutató közvélemény-kutatási adatoktól.
Elhiszem, hogy majd megüti önt a guta, hogy a szokásos összevágott videói egyszerűen már leperegnek az emberekről.
Azt is értem, hogy ön közel 20 éve menekül minden nyilvános vita elől, és most abban reménykedik, hogy az AI talán megóvhatja attól, hogy meg kelljen ismételnie a Gyurcsány Ferenccel vívott, csúfos vereséggel végződő tévévitáját. De ne higgye egy percig sem, hogy a magyarok nem látnak át a szitán, és nem látják pontosan az ön egyre gyávább, szánalmasabb és férfiatlan húzásait. Hogy nem látják azokat a kétségbeesett próbálkozásokat, hogy miután a Meta letiltotta a politikai hirdetéseket, most a csatasorba állított celebjeivel próbálja »okosba« megoldani a hazugságok terjesztését.
Remélem, büszke rá, miniszterelnök úr, hogy a »polgári Magyarország« ígéretétől mára eljutott odáig, hogy Dopeman, VV Aurélió és Szabó Zsófi fémjelzi az ön szellemi holdudvarát és rendszerét. Jár a taps”
– fogalmaz a politikus, majd hozzátette:
„valóságot ettől még nem fogja tudni megerőszakolni, miniszterelnök úr”.
Fekete-Győr szerint a magyarok végérvényesen kiismerték Orbánt és a rendszerét.
„Rájöttek, hogy onnan lehet tudni, hogy ön hazudik, hogy mozog a szája. És nincs az a betiltott drón, AI-videó, vagy zsebből fizetett celebhad, ami ezen változtathatna. Egy szó, mint száz: Tovarisi konyec!”
Mint azt mi is megírtuk, Magyar Péter kedden arról beszélt, hogy a Nemzeti Menet idejére teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa fölé. Elmondása szerint korábban engedélyt kértek és kaptak a drónozásra, de kedden a Honvédelmi Minisztérium indoklás nélkül közölte velük, hogy a rendezvény alatt légtérzár lesz.
Erre a hírre reagált Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szolnoki buszbaleset: A sofőr rosszulléte miatt csapódhatott a gimnáziumba a busz – megszólalt a polgármester
A polgármester közlése szerint egyelőre úgy tűnik, hogy egy súlyos és 22 könnyű sérültje van a balesetnek. Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, a rendőrség még vizsgálja az okokat.
„Egyelőre úgy tűnik, hogy egy súlyos és 22 könnyű sérültje van a balesetnek. Tudomásom szerint egy idős hölgy szenvedett súlyos sérülést. Az volt a legnagyobb szerencse, hogy egy nagy fa felfogta az ütközést a becsapódás előtt és egyetlen gyerek sem sérült meg az iskolában tartózkodó diákok közül”
— mondta a 24.hu-nakGyörfi Mihály, Szolnok polgármestere.
A busz Szandaszőlős felől tartott a belváros irányába, amikor letért az útról. A rendőrség egyelőre vizsgálja a baleset körülményeit.
„A rendőrség vizsgálja, hogy rosszullét vagy műszaki hiba okozta-e a balesetet. A legnagyobb valószínűséggel a buszsofőr rosszulléte miatt történt a baleset, de ezt még vizsgálja a rendőrség”
— fogalmazott Györfi, aki kiemelte, a helyszínen példanélküli összefogást tapasztalt a mentők, a katasztrófavédelem, a rendőrség és az önkormányzat között. Mentőhelikopterre végül nem volt szükség.
„Még rendőrségi kocsival is vittek sérülteket a kórházba a baleset után”
— mondta.
A polgármester arról is beszélt, hogy épületben első ránézésre nem keletkezett nagyobb kár.
„Úgy tűnik, hogy nem okozott nagyobb rongálást a busz a gimnázium épületében, de a biztonság kedvéért azonnal kiküldünk a helyszínre egy statikust, hogy megvizsgálja az épületet”
— fogalmazott.
Az iskola jelezte, hogy az épületben nem történt személyi sérülés, és a mai napon nem regisztrálják a tanórai késéseket.