News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Erdoğan török elnök megérkezett Budapestre - így haladt a konvoja a városban

A török elnök delegációjáról élőben közvetítettünk, mutatjuk.

Link másolása

hirdetés

Recep Tayyip Erdogan november 7-én ismét Budapestre látogatott, ezúttal a magyar–török felső szintű stratégiai tanács ülésének keretében.

A török elnök érkezéséről élőben közvetítünk:

Amint arról beszámoltunk, több tüntetést is meghirdettek a mai napra a fővárosba a törökök szíriai offenzívája elleni tiltakozásul és a kurd nép melletti szolidaritás jegyében.

A delegáció és a tüntetések miatt is forgalomkorlátozásokra lehet számítani.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte: a változások főleg az Andrássy út-Lánchíd útvonalat és az ezt keresztező utcákat, valamint a budai Vár környékét érintik.

hirdetés

A rendőrség közlése szerint a lezárások fél tízkor kezdődnek. Fél 12-ig az I., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületben zárják az utakat az alábbi útvonalon:

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

Fél 3-tól fél négyig az I. kerületben mozog a delegáció:

Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér útvonalat.

Este fél 6-tól 7-ig az I. és a II. kerületben számíthatnak fennakadásokra a hazafelé tartók:

Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér – Fekete Sas utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Margit utca – Ankara utca – Apostol utca – Vérhalom utca – Turbán utca – Türbe tér útvonalat.

Fél 7-től fél 9-ig lehetnek a legnagyobb közlekedési fennakadások, amelyek az I., II., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületet is érintik:

Türbe tér – Turbán utca – Vérhalom utca – Apostol utca – Ankara utca – Margit utca – Margit körút – Tölgyfa utca – Fekete Sas utca – Bem tér – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 autópálya bevezető – M0 autóút – 4. számú főút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta útvonalat.

Az Index szerint reggel kilenc órától a kisföldalattit is lezárják teljes szakaszon a konvoj elhaladtáig. A Hősök terénél az autós és a gyalogos forgalmat is lezárják 10:30-tól, emiatt a kisföldalattit legalább másfél óráig nem lehet használni.

A parkolási korlátozásokról és egyéb részletekről a rendőrség honlapján lehet információkat találni.

Délután Budapest Blokádja néven is hirdettek tüntetést a Facebookon.

A tüntetés útvonala és ideje:

14:00 - gyülekező és beszédek az Oktogonon

15:00 - a Nyugati Pályaudvaron és a Margit hídon át az autós, biciklis és gyalogos tüntetők elindulnak a Széll Kálmán térre

17:00 - beszédek a Széll Kálmán téren

A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ha tehetik, használják a kötöttpályás közösségi közlekedést, mindenekelőtt az M2-es, az M3-as és az M4-es metrót.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Az első napon összeomlott a népszámlálás online rendszere
A kérdőíveket október 16-áig lehet az interneten kitölteni. Azonban már az első nap sem sikerült zökkenőmentesen.

Link másolása

hirdetés

A nagy érdeklődés miatt az első napon összeomlott a népszámlálás online rendszere - írja a Telex.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, szombaton kezdődött a népszámlálás, amelyen a részvétel kötelező.

A kérdőíveket október 16-áig lehet az interneten kitölteni,

ezután számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online a kérdőív. A népszámlálásban mindenkinek törvényi kötelezettsége rész venni. Aki ezt megtagadja, azt akár 200 ezer forintra is megbírságolhatják.

A Telexnek azonban szombaton napközben már több olvasó is jelezte, hogy nem tudnak részt venni a népszámlálásban, mert az online felület nem működik megfelelően.

Estére már nyilvánvalóvá vált, hogy hiba történt.

hirdetés
A népszámlálás zöld számát felhívva ugyanis egy robothang egyből arról tájékoztatta a telefonálókat, hogy a nagy érdeklődés miatt a népszámlálás online rendszere összeomlott.

Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy mikorra állhat helyre a rendszer.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet utolérte a spórolás: télre bezárnak a kollégiumok és az uszoda, az épületben nem lehet 18 foknál melegebb
Még a saját eszközöket sem lehet az intézmény hálózatról tölteni egy szombaton közzétett rektori utasítás szerint.

Link másolása

hirdetés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet is utolérte a sporolás: télre bezárják a kollégiumokat, az uszodát, az épületekben nem lehet több 18 foknál és nem lehet többé „a saját használatú eszközöket” az egyetemi hálózatról tölteni - ez derül ki az intézmény Hallgatói Önkormányzata által szombaton közzétett rektori utasításból. A bejegyzés szerint a 35/2022. számú rektori utasítás

„nagy változásokat hoz el az egyetemi életben”.

A bejegyzés szerint december 17. és február 11. között a Diószegi Úti Kollégium és a ZMLEC kivételével bezárnak a kollégiumok. December 19. és január 9. között a Szárnyépületet kivételével minden épület bezár. December 19. és 2023. január 31. között bezár az uszoda is.

Az egyetemi épületekben – kivéve a Ludovika Aréna uszodai létesítményét és az egészségügyi ellátást biztosító helyiségeket –, így

a kollégiumokban is csak 18 fokra lehet felfűteni a helyiségeket.

A bejegyzésben megosztott rektori utasításból az is kiderül még többek között, hogy

  • nemcsak az uszoda zár be december második felétől, hanem a vívóterem és a lövészklub is,
  • az egyetemi épületek díszkivilágítását este 9 órakor lekapcsolják,
  • a kézszárítók és a világítótestek felét le kell kapcsolni,
  • nem lehet többé „a saját használatú eszközöket” az egyetemi hálózatról tölteni,
  • és havi 40 ezer forintban korlátozzák a személyi használatra is adott céges kocsik tankolását.

    Az oktatási kérdésekben is születtek rendelkezések. Így ahol azt a tantervek lehetővé teszik, preferálni kell a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban (a továbbiakban: TVSZ) meghatározottak szerinti jegymegajánlást és az évközi értékelést. A vizsgaidőszakban a TVSZ szerinti távolléti vizsgáztatás rendelkezéseit kell alkalmazni,

    hirdetés
    a tavaszi félév pedig szükség szerint távolléti oktatásban indul majd.

    „Ezek a szabályok számos kérdést vetnek fel, amelyeket összegyűjtve a HÖK egyeztetéseket kezdeményez az Egyetem vezetésével, hogy a lehető leggyorsabban egyértelműsítsük a tanulmányi kötelezettségeket” - írta a bejegyzésben a Hallgatói Önkormányzat.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • hirdetés
    HÍREK
    Leállította a Gazprom a gázszállítást Olaszország felé
    Az olaszok Ausztrián keresztül kapnak orosz gázt. A Gazprom most osztrák szabályozási problémák miatt állította le a szállítást.

    Link másolása

    hirdetés

    A mai naptól kezdve a Gazprom nem szállít gázt az Eninek – mondta az Eni SpA, Olaszország legnagyobb olajtársaságának szóvivője a Bloombergnek szombaton.

    Az orosz állami egy Ausztrián átmenő vezetéken keresztül szállította a gázt Olaszországnak.

    Az orosz gázt importáló OMV szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a szállítás megszakítása csak Olaszországot érinti, Ausztria továbbra is kap gázt, az OMV nemrég épp nagyobb mennyiséget is kapott.

    A Gazprom szombati közleményében azt írta, hogy felfüggesztette az Ausztrián keresztül Olaszországba irányuló gázszállítást, mivel

    az osztrák üzemeltető nem volt hajlandó megerősíteni a "szállítási nominációkat", az Ausztriában szeptemberben bevezetett új szabályozást követően.

    Az orosz állami cég azt is hozzátette, hogy dolgoznak a probléma megoldásán, és az olasz Eni is felvette a kapcsolatot a Gazprommal.

    A Bloomberg emlékeztet, hogy Olaszország elegendő alternatív gázforrást szerzett Észak-Afrikából, hogy pótolja az esetlegesen kieső orosz gázt. Múlt hónapban az ügyre rálátó források a lapnak azt mondták, hogy az Algériából és Egyiptomból érkező szállítások felfutása ezt fedezni fogja.

    hirdetés


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    HÍREK
    Kiderült, melyik postahivatalok zárnak be Budapesten, a soroksári fiókot petícióval mentené meg a polgármester
    35 alacsonyforgalmú postahivatalt fognak bezárni. Bese Ferenc azonban nem tartja elfogadhatónak az újtelepi fiók megszűnését.

    Link másolása

    hirdetés

    Kiderült, melyek lesznek azok a budapesti postahivatalok, amelyeket október 8-tól bezárnak - írja a Telex.

    A Magyar Posta pénteken közölte, hogy

    35 alacsony forgalmú budapesti postát bezárnak, mert így akarnak takarékoskodni.

    Eddig azonban az nem derült, melyik postahivatalok húzzák le a végleg a rolót október 7-én este. A Telex szombaton szúrta ki, hogy az eredeti sajtóközlemény végén megjelent egy lista, amelyben felsorolták a bezárásra ítélt postákat.

    Az egyik ilyen hivatal a soroksári Újtelepen található. A kerület polgármestere, Bese Ferenc szombaton a Facebook-oldalán azt írta, hogy tavasszal találkoztak a Magyar Posta egyik vezetőjével és lobbiztak - a lakossági igényekre való tekintettel - az újtelepi posta bővítéséért.

    Bese azt elismerte, hogy „azóta Európa és benne Magyarország helyzete nagymértékben megváltozott a háború és az annak következményeképpen fellépett energiaválság miatt”, és a posta is energiatakarékossági intézkedéseket vezet be.

    hirdetés
    „Ennek ellenére nem tartjuk elfogadhatónak az újtelepi posta bezárását, valamint elvártuk volna az intézkedést megelőző tájékoztatást”

    - írta a városvezető, aki később azt is bejelentette: petíciót indítanak az újtelepi posta bezárása ellen.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET: