A kormány bejelentette: a gyerekes családok 2022-ben visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat. Arról, hogy ez pontosan milyen feltételek szerint valósul meg, itt írtunk részletesebben.
A rendelkezés nyomán lesznek olyan családok Magyarországon, ahol mindkét szülő megkapja a maximális szja-visszatérítést, ami több mint 1,6 millió forintot jelent. Az alacsonyabb keresetű családokba – mivel alacsonyabb az szja-juk – viszont ennek csak a töredéke érkezhet meg – írja a 24.hu.
Maximum és minimum
A lap számításai szerint egy háromgyerekes családban a családi kedvezmény maximális érvényesítésével 1,1 millió forintos fizetés esetén megkaphatja még a maximális, 809 ezer forintos szja-visszatérítést is. Sőt, ha a másik szülő is dolgozik, és legalább átlagkeresete van, akkor ő is megkaphatja a 809 ezer forintos visszatérítést februárban.
Velük szemben viszont közel sincsenek ilyen kedvező helyzetben azok a családok, ahol a szülők minimálbért keresnek, így keveset adóznak. Nem is beszélve az egyedülálló szülőkről, ahol csak egy valaki adózik, így egy valaki kaphatja vissza az szja-ját. Tehát pont azokat támogatja kevésbé a rendelkezés, akiknek nagyobb szüksége lenne rá.
A kormány bejelentette: a gyerekes családok 2022-ben visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat. Arról, hogy ez pontosan milyen feltételek szerint valósul meg, itt írtunk részletesebben.
A rendelkezés nyomán lesznek olyan családok Magyarországon, ahol mindkét szülő megkapja a maximális szja-visszatérítést, ami több mint 1,6 millió forintot jelent. Az alacsonyabb keresetű családokba – mivel alacsonyabb az szja-juk – viszont ennek csak a töredéke érkezhet meg – írja a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Melléthei-Barna Márton Kocsis Máténak: Egy gyáva alak vagy
A Tisza Párt jogi vezetője Facebookon üzent a fideszes politikusnak, miután az egy posztban elnézést kért Magyar Péter édesanyjától. Szerinte a bocsánatkérés csupán a felelősség alóli mentesülést szolgálja a rágalmazási ügyben.
Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt jogi vezetője és országgyűlési képviselője éles hangú Facebook-posztban reagált Kocsis Máté pénteki, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Melléthei a bejegyzést azzal indítja, hogy nem képviselőtársként, hanem a Kocsis elleni feljelentést író ügyvédként szólal meg. Felidézi, hogy a fideszes politikus „a politikai kultúra színvonalának emelése érdekében” követte meg dr. Erőss Mónikát az „általa sérelmezett mondatok miatt”. Leszögezi, hogy Erőss Monika nem közszereplő, majd szó szerint idézi Kocsis vitatott kijelentését. Szerinte ezzel Kocsis azt állította, hogy a nyugalmazott bíró és a Tisza Pártot érintő ügyekben eljáró kollégái hivatali visszaélések sorát követték el.
„Ezek az állítások nem »Erőss Monika által sérelmezett mondatok«, hanem színtiszta hazugságok, olyan állítások, amelyeknek egyfelől semmilyen alapjuk sincs, másfelől az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is képesek megrendíteni” – írta Melléthei.
Úgy véli, Kocsisnak kiemelkedő felelőssége volt a közbeszéd alakításában, és a követői vélhetően elhitték a hazugságot. A Tisza Párt jogi vezetője szerint Kocsisban nincs megbánás, és a „feltételes bocsánatkérése” csupán a felelősség alóli mentesülést szolgálja.
„Nem, Máté, nem vagy az. Egy tisztességes magánembert rágalmazó gyáva alak vagy, aki még bocsánatot sem tud rendesen kérni. Szégyelld magad, Kocsis Máté!”
Az ügy egy 2025 decemberében, kampányrendezvényen készült Mandiner-interjú részlete miatt indult, amely után Erőss Monika magánvádas eljárást kezdeményezett rágalmazás miatt. A bíróság kérte Kocsis Máté mentelmi jogának felfüggesztését, de az Országgyűlés mentelmi bizottsága május 26-án a jog fenntartását javasolta, majd a parlament 178 nem szavazattal, 9 igen ellenében így is döntött.
Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt jogi vezetője és országgyűlési képviselője éles hangú Facebook-posztban reagált Kocsis Máté pénteki, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Melléthei a bejegyzést azzal indítja, hogy nem képviselőtársként, hanem a Kocsis elleni feljelentést író ügyvédként szólal meg. Felidézi, hogy a fideszes politikus „a politikai kultúra színvonalának emelése érdekében” követte meg dr. Erőss Mónikát az „általa sérelmezett mondatok miatt”. Leszögezi, hogy Erőss Monika nem közszereplő, majd szó szerint idézi Kocsis vitatott kijelentését. Szerinte ezzel Kocsis azt állította, hogy a nyugalmazott bíró és a Tisza Pártot érintő ügyekben eljáró kollégái hivatali visszaélések sorát követték el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy Dávid azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el az M1-esen történt balesetek ügyében
A közlekedési és beruházási miniszter az autópályát üzemeltető koncessziós társaság által alkalmazott és jelenleg érvényben lévő forgalomterelésekre tekintettel rendelte el a vizsgálatot. Részvétét fejezte ki a két balesetben elhunytak családjainak.
A miniszterelnöki elrendelés alapján azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el a közlekedési és beruházási miniszter az M1-es autópályán péntek hajnalban történt tragikus baleset kapcsán.
a vizsgálatot különösen az autópályát üzemeltető koncessziós társaság által alkalmazott és jelenleg érvényben lévő forgalomterelésekre tekintettel rendelte el.
„Egyúttal szeretném őszinte részvétemet kifejezni az elhunytak családjainak” – üzente a miniszter.
A koncessziós szerződésben vállalt feladatok műszaki megfelelőségének ellenőrzéséért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felel, ez a cég készíti a jelentést, amelyet a miniszterelnök kért az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről az M1-es autópályán történt péntek hajnali halálos baleset miatt – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t az MTI-vel.
A miniszterelnöki elrendelés alapján azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el a közlekedési és beruházási miniszter az M1-es autópályán péntek hajnalban történt tragikus baleset kapcsán.
Gulyás Gergely: A kamatstop eltörlése 216 ezer családnak jelent komoly terheket
A Fidesz frakcióvezetője videóban kritizálta a kormányt a kamatstop tervezett megszüntetése miatt. A Pénzügyminisztérium javaslata szerint az intézkedés szeptember 30-án szűnne meg.
Gulyás Gergely egy Facebookon közzétett videóban bírálta a kormányt a kamatstop megszüntetése miatt.
„A kormány megszünteti a kamatstopot szeptember 30-ával, ez sajátos módon kimaradt a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatóból” – mondta.
Szerinte ez azt jelenti, hogy 216 ezer családnak válik terhesebbé a törlesztőrészletek fizetése.
Gulyás felidézte, hogy az Orbán-kormány 2022-ben vezette be az intézkedést, aminek köszönhetően az érintett családoknak az elmúlt négy évben 500 milliárd forinttal kevesebbet kellett törlesztőrészletként megfizetniük. „Most a helyzet változik, ez 216.000 családnak jelent komoly terheket” – fogalmazott. Felszólította a kormányt, hogy tartsa be korábbi ígéretét.
„Ne engedjen az Európai Uniós felszólításnak, ami a kamatstop eltörlésére vonatkozik, és ne hozzon olyan intézkedéseket, ami jelentős terhet jelent családok tízezreinek vagy százezreinek.”
A Pénzügyminisztérium tegnap bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a javaslatot, amely szerint a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja 2026. szeptember 30-ával szűnne meg. A kabinet indoklása szerint az általános védelem helyett célzott, egyedi banki megoldásokat, például a hitelek átstrukturálását szorgalmaznák a valóban sérülékeny ügyfelek esetében.
Az ellenzéki Fidesz szerint a kormány „elsunnyogta” a döntést a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
A bankszektor korábban az Alkotmánybírósághoz fordult az intézkedés miatt, amelyet több szempontból is aggályosnak neveztek.
Rendszerszintű visszaélések a külügynél: már nemcsak a diplomata-útleveleket, hanem a gyanús állampolgárságokat is vizsgálják
Velkey György László államtitkár videóban számolt be arról, hogy napról napra jutnak információkhoz újabb érintettekről. Elmondása szerint százával kaptak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek semmiféle valós magyar kötődésük nem volt, és némely esetben a pénzügyi előnyszerzés gyanúja is felmerül.
Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy pénteki Facebook-videóban jelentette be, hogy megkezdte a visszaélésgyanús diplomata-útlevelek visszavonásának ellenjegyzését. „Éppen ellenjegyzem azoknak a diplomata-útleveleknek a visszavonását, amelyekkel évekig visszaéltek. És ez csak a kezdet. Lezárjuk a kiváltságok korszakát a külügyminisztériumban is” – fogalmazott a felvételen.
Az államtitkár emlékeztetett, néhány hete már beszélt a feltárt visszásságokról, és a vizsgálat mostanra jutott el a konkrét döntések szakaszába. Folyamatosan dolgozzák fel az adatbázisokat, és napról napra jutnak információkhoz újabb érintettekről.
Velkey külön kitért azokra, akik még a választások előtt leadták az okmányukat. „Külön figyelemre méltó, hogy egyesek még a választások előtt csendben megszabadultak a diplomata-útlevelüktől,
szeretném egyértelművé tenni, a lemondás nem jelent mentességet, a felelősség nem évül el azzal, hogy valaki időben leadta az okmányát. A tényfeltárás rájuk is kiterjed a jövőben” – jelentette ki.
Hozzátette, a vizsgálat túlmutat az útleveleken, és egy másik súlyos, rendszerszintű visszaélésre is bukkantak az állami érdekből történő honosítások gyakorlatánál. Szerinte ugyanazon mintázat mentén
százával kaptak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek semmiféle valós magyar kötődésük nem volt, és némely esetben a pénzügyi előnyszerzés gyanúja is felmerül.
Az államtitkár szerint ez nem egyedi tévedések sorozata, hanem rendszerszintű módszernek tűnik, ezért folytatják a Szijjártó Péter nevével fémjelzett vezetés tevékenységének teljes körű átvilágítását. Úgy véli, a hangzatos szuverenista jelszavak mögött valójában magánérdekek, üzleti körök és haverok támogatása húzódott meg, ami sok esetben a nemzeti szuverenitást és biztonságot kockáztatta.
Bejelentette, hogy a jövőben jelentősen megszigorítják a diplomata útlevél igénylését és alkalmazását.
„A diplomata-útlevél állami feladat ellátására szóló eszköz, nem kiváltság, nem ajándék és végképp nem üzleti előny. Magyarország állampolgárának lenni, Magyarországot képviselni dicsőség és felelősség, nem pedig üzleti lehetőség” – szögezte le.
Velkey a videó végén türelmet és kitartást kért, és azt ígérte, hamarosan további információkkal jelentkezik.