HÍREK
A Rovatból

Emelné a családi pótlékot, 50 százalékkal növelné a szociális dolgozók bérét és bérlakásprogramot indítana az ellenzék a kormányváltás után

Márky-Zay árnyékkormányának tagjai és szakpolitikusai vázolták terveiket. A szociális területtel kezdték.


Simon András, az ATV korábbi műsorvezetője, mostantól már az ellenzék szóvivője, négy napos sajtótájékoztató-sorozatot nyitott meg, amelyet többek között az MSZP közvetített élőben Facebook oldalán. A működését megkezdő, Márky-Zay Péter vezette árnyékkormány szakpolitikusai nyilatkoznak négy napon keresztül területük lényeges kérdéseiről.

Az egységes ellenzék Hold utcai kampányközpontjában, már az új, egységes arculat elé állt ki Kanász-Nagy Máté, Jámbor András és Kórózs Lajos.

Kanász-Nagy Máté, aki a Márki-Zay Péter vezette árnyékkormány szociális szóvivőjeként mutatkozott be, arról beszélt: egekben van az infláció, "elszabadult" a társadalmi egyenlőtlenség, a szegénység pedig egyre mélyül.

A szociális fordulatot ígérő társelnök hangsúlyozta, hogy

amennyiben kormányt alakíthatnak, emelik a családi pótlékot, szociális bérlakásprogramot indítanak, és nem feledkeznek el azokról sem, akik fogyatékossággal élő hozzátartozójukat ápolják.

Jámbor András, a Párbeszéd és egyben az ellenzék közös képviselőjelöltje arról beszélt, hogy Magyarországon egy évtizede lakhatási válság van.

Az egyetlen nagyobb lakhatási projektet, a Diákvárosét, a kormány "eltörölte", a helyébe pedig "egy országot eladósító kínai magánegyetemet akar behozni" - közölte.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy felmérések szerint az elmúlt évben a budapesti lakásárak tíz százalékkal emelkedtek.

A 18-34 év közötti korosztály 62 százaléka él a szüleivel - mondta a politikus. Hozzátette: a 25-34 év közötti, szülővel élő magyarok 70 százaléka teljes állásban dolgozik, mégsem tud önálló otthont teremteni.

Jámbor András azt ígérte, hogy

kormányváltás esetén támogatni fogják az önkormányzati és a szociális bérlakások felújítását, valamint panel- és gangfelújítási programot valósítanak meg.

Kiemelte, hogy lakhatási támogatási rendszert hoznak létre, támogatják a lakáscafeteria rendszerének kiszélesítését, illetve újraindítják a lakáscélú előtakarékossági programot.

Bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggesztik a devizahitelesek kilakoltatását, valamint kártérítési alapot hoznak létre a hitelkárosultaknak.

Végül azt mondta, hogy kiszélesítik a családi csődvédelem intézményét, illetve visszavezetik az országos szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást és az adósságkezelési szolgáltatást.

Kórózs Lajos arról beszélt, hogy a következő, Márky-Zay-kormány nem szegénypolitikát fog folytatni, hanem olyan szociálpolitikát, ahol mindenki számít. A politikus megígérte, hogy

ha kormányra kerülnek, 50 százalékkal emelik a szociális dolgozók bérét, illetve növelik az otthoni szakápolás óraszámát és a szolgáltatások körét. Korózs Lajos végül elfogadhatatlannak nevezte, hogy 13 éve változatlan a közgyógyellátási gyógyszerkeret.

A sajtótájékoztató végén Simon András elmondta, hogy ma már több, mint 55 ezren írták alá a népszavazási kezdeményezést a Fudan Egyetem, illetve az álláskeresési járadék kérdésében, s az alkalmat megragadva kért mindenkit, aki még nem tette meg, hogy aláírásával támogassa a kezdeményezést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk