HÍREK
A Rovatból

Elveszett a 77 milliárd a Norvég Alapból, lezárták az ügyet a norvégok

A júliusi határidőig nem született megállapodás. A norvégok pedig nem vártak tovább, így a hatalmas összegtől elesett Magyarország.


„Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai” – írta a norvég külügyminisztérium a Népszavának.

Így most már végleges: az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett.

Mint azt mi is megírtuk, a magyar és a norvég kormány nem tudott megállapodni a szerdán lejárt határidőig arról, hogy milyen keretek között és mely intézmény ossza el a civil szervezeteknek szánt pénzeket.

A norvég külügyminiszter, Eriksen Søreide is megerősítette, hogy nincs megállapodás Magyarországgal az EGT és Norvég Alapokról, mert a donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) és Magyarország nem tudtak megállapodni az EGT és Norvég Alapok civil társadalomnak szánt támogatásainak a kezeléséről.

"Megerősíthetem, hogy egy hosszú és átfogó folyamatot követően nem jutottunk egyetértésre. Véleményünk szerint az EGT és Norvég Alapok nagyon hasznosak lehettek volna különösen a magyarországi civil társadalom támogatásában, továbbá a gazdasági, energia és klímavédelmi innovációk fellendítésében, valamint a kisebbségi jogok előmozdításában"

- mondta Ine Eriksen Søreide.

2016 óta folytak tárgyalások a Magyarországnak előirányzott mintegy 214,6 millió euró felhasználásáról. 2020. december 21-én született meg az az együttműködési megállapodást, amely deklarálta, hogy egyetlen program sem hagyható jóvá egy független civil alapkezelő kinevezése előtt.

Noha a civil szervezeteknek járó támogatás csak töredéke az alap teljes összegének, a vita gyakorlatilag arra szűkült, ki koordinálja ezeknek a pénzeknek az elosztását. A kormány beleszólást akart ebbe, a norvégok pedig ragaszkodtak a kabinettől független szervezethez. Végül a júliusi határidőig nem született megállapodás.

A Miniszterelnökség még a múlt pénteken is azt írta a Népszavának: "a magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására”. Ugyanezen a napon Ágostházy Szabolccsal, a Miniszterelnökség uniós forrásokért felelős államtitkára egy interjúban azt mondta hogy, „egyedül a norvégokon múlik”, lesz-e megállapodás.

Gulyás Gergely korábban azt nyilatkozta, hogy Norvégia "tartozik nekünk ezzel a pénzzel, de nem találták meg azt a formát, amelyben ezt leróhatnák."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz hír érkezett a szaloncukorról, ennek senki nem fog örülni
Több ismert márka is kisebb kiszerelésű termékkel jelenik meg idén. A gyártók a nyersanyagárak emelkedésére és gazdasági terhekre hivatkoznak.


Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.

A változás több gyártót is érint:

  • A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
  • A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
  • A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
  • A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.

Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.

A háttérben több tényező áll.

A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.

A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.

Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET: