A gyászmise után 13 óra körül érkezett meg a Ferenc pápa koporsóját szállító menet Santa Maria Maggiore-bazilikához. A szentatyát már kamerák nélkül helyezték el végső nyughelyén.
Szombaton 13 óra körül megérkezett a Ferenc pápa koporsóját szállító menet a Santa Maria Maggiore-bazilikához. A pápa koporsóját szállító menetet félórás útja során hívők százezrei köszöntötték tapssal, integetve. A menet áthaladt a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érinti a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd a Via Merulanán érkezett a Santa Maria Maggiore-bazilikához.
A bazilika előtti lépcsősoron olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek fogadták a koporsót, egy-egy szál fehér rózsával kezükben, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került.
A temetést a Santa Maria Maggiore-bazilikában tartották, de a nyilvános része a szertartás vége előtt befejeződött. Ferenc pápát már kamerák nélkül helyezték el végső nyughelyén.
(via MTI)
Szombaton 13 óra körül megérkezett a Ferenc pápa koporsóját szállító menet a Santa Maria Maggiore-bazilikához. A pápa koporsóját szállító menetet félórás útja során hívők százezrei köszöntötték tapssal, integetve. A menet áthaladt a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érinti a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd a Via Merulanán érkezett a Santa Maria Maggiore-bazilikához.
A bazilika előtti lépcsősoron olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek fogadták a koporsót, egy-egy szál fehér rózsával kezükben, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a Hősök tere felé.
Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.
Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.
Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.
Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, mik a letakart plakátok a Tisza Párt Nemzeti Meneténél
A helyszíni hírek szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.
Ahogy már beszámoltunk róla, két letakart plakát várja a Tisza Párt Nemzeti Menetére érkezőket az Erzsébet téren, az Anker közzel szemben, az Akvárium oldalán.
A Telex helyszíni beszámolója szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.
A plakátokat erős acélszerkezet tartja, betonnal súlyozták le őket, látszik, hogy komoly előkészületek előzték meg az elhelyezésüket. Egyszer leesett róla a ponyva, ekkor le is fotózták, hogy mi van rajtuk. A lap úgy tudja: cöfösök állnak a túloldalon, és azt várják, hogy leleplezhessék a 2 azonos tartalmú, Magyart és Zelenszkijt ábrázoló plakátot.
Ahogy már beszámoltunk róla, két letakart plakát várja a Tisza Párt Nemzeti Menetére érkezőket az Erzsébet téren, az Anker közzel szemben, az Akvárium oldalán.
A Telex helyszíni beszámolója szerint két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, elsősorban azért, hogy ne legyen atrocitás. Azt viszont kijelentették, hogy ezek nem a Tisza plakátjai.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.
Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:
„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”
Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.
„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”
– jelentette ki a kormányfő.
Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.
„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”
– mondta Orbán.
Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.
Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:
„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”
Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Ha eljön a pillanat, és suhintani kell, suhintani is fogunk
Hozzátette: „a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” A miniszterelnök szerint a következő öt hónapban, a választások előtt beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”.
A 2026-os országgyűlési választásokról is beszélt Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Szerinte akik most ott voltak, tudják, mit kell tenniük öt hónap múlva.
„Ha mozdulni kell együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap”
– fogalmazott.
A kormányfő a fiataloknak is üzent, mert szerintük velük is beszélni kell, ami nem lesz könnyű. Mint mondta, szükség van a fiatalokra ahhoz, hogy megvédjék Magyarországot.
„Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!”
– mondta, hozzátéve, hogy „le kell jönni a gépekről”.
„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok” – szólított fel Orbán.