News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Elon Musk megvette a Twittert

A világ leggazdagabb embere 44 milliárd dollárért vásárolta meg a világ egyik legnépszerűbb közösségi platformját.

Link másolása

hirdetés

Elfogadta hétfőn a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk amerikai üzletember körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így a világ egyik leggazdagabb emberének kezébe kerül az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatform - számolt be az amerikai sajtó.

A megállapodás értelmében a Twitter részvényesei a tervezett tranzakció lezárásakor 54,2 dollárt kapnak minden egyes törzsrészvényért.

A hétfői megállapodásban szereplő részvényenkénti ár magasabb, mint az a nagyjából 48 dolláros árfolyam, amelyen a társaság papírjai még Musk első bejelentése előtt forogtak, de lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyi, 70 dolláros részvényárfolyam.

Musk április 14-én tett ajánlatot a Twitter megvásárlására, részvényenként 54,2 dolláros áron, ezzel 43,39 milliárd dollárra értékelve a céget. Az egyebek között a Tesla céget is irányító Musk ezután azt mondta, hogy ez az ajánlat "a legjobb és az utolsó", és a lap forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni a felvásárlásra szánt összeget.

A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk ajánlatát, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a Tesla Inc. vezetője által kezdeményezett felvásárlás ellen.

A Twitterben 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező Musk azonban a múlt héten közölte, hogy 46,5 milliárd dolláros forrással rendelkezik az ügylet finanszírozására, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek.

Ezt követően megváltozott a Twitter vezetőinek álláspontja, és megegyeztek, hogy tárgyalnak Muskkal.

hirdetés
A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot "a szólásszabadság platformjává" kívánja tenni szerte a világon.

A hónap elején Musk egy konferencián azt mondta, "nem egyfajta pénzszerzési módként" tekint a Twitterre. Az üzletember nem nyilatkozott nyilvánosan arról, hogy visszaállítaná-e Donald Trump korábbi amerikai elnök fiókját, amelyet röviddel a január 6-i zavargások után végleg letiltott a vállalat.

Trump hétfőn a Fox News amerikai televíziónak kijelentette: akkor sem tér vissza a Twitterre, ha a fiókját visszaállítják. A volt elnök elmondta, hogy a terveknek megfelelően, a következő héten hivatalosan is csatlakozik a saját Truth Social nevű platformjához. "Nem lépek fel a Twitterre, maradok a Truth-nál. Remélem, Elon megveszi a Twittert, és javítani fog rajta, ő egy jó ember" - fogalmazott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A kormány pénzt oszt a nyugdíjasoknak novemberben
Novemberben jön a nyugdíjprémium és az infláció miatti kiegészítés is, de még így is rosszabb helyzetben lehetnek a nyugdíjasok, mint tavaly ilyenkor.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2022. augusztus 17.


Link másolása

hirdetés

A Menedzsment fórum kiszámolta, hogy mennyi plusz pénzre számíthatnak a nyugdíjasok novemberben. Ebben a hónapban ugyanis nemcsak az infláció alultervezése miatt érkezhet pénz a számlákra, hanem nyugdíjprémium címén is. Az utóbbi mértékét az ország gazdasági teljesítménye határozza meg.

A számításaik szerint 50 ezer forintos nyugdíjprémiumot kaphatnak az átlag körüli ellátásban részesülők.

Ebben az esetben a lap 6 százalékos gazdasági növekedéssel számolt. Ehhez képest viszont a Magyar Bankholding 5,7 százalékos növekedésre számít, ebben az esetben 44 ezer forint lesz a nyugdíjprémium.

És ott van még az infláció miatti kiegészítés

A Menedzsment fórum úgy számolt, hogy emiatt egy átlag körüli ellátásban részesülő 76 ezer forintot kaphat.

Így a két támogatás együttes összege  128 ezer forint lehet majd novemberben, amit egy összegben kapnak meg az érintettek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Önfeledt, szexi táncos videó szivárgott ki a finn miniszterelnöknőről – sokan kiakadtak
Ellenzői szerint nem jó üzenetet sugároznak a hasonló felvételek egy ország első emberéről.

Link másolása

hirdetés

Júliusban mi is hírt adtunk róla, hogy letarolta az internetet a finn miniszterelnök egy fotója. A 36 éves Sanna Marin egy rockfesztiválon meglehetősen laza öltözetben, farmersortban és bőrdzsekiben vett részt.

[kapcsolodolodo]farmersortban-ment-bulizni-a-finn-miniszterelnok-egy-rockfesztivalra-felrobbantotta-a-netet-a-fotojaval[kapcsolodo]

Az elmúlt hetekben azonban nem csak ezzel, hanem Oroszországgal szembeni kemény politikájával is bekerült a hírekbe. Országa, feladva eddigi semleges álláspontját, belép a NATO-ba, és épp a napokban döntenek róla, hogy radikálisan csökkentik az oroszoknak kiadott vízumok számát. Ennek fő oka, hogy sokan átautóznak a szomszédos országból, amely repülési tilalom alá esik, és onnan folytatják légi úton nyaralásukat.

A 444 most arról ír, hogy ezek után a Marin ismét lazább oldalával került be a hírekbe – igaz, ezúttal sokak szerint túltolta a bulizást.

Az Iltalehti nevű finn lap olyan videófelvételt mutatott be, amin

hirdetés
a kormányfő barátai társaságában bulizik és táncol önfeledten, olykor már-már erotikus táncmozdulatokat bevetve.

A videóra sokan úgy reagáltak, hogy az megbotránkoztató, és a viselkedés nem méltó egy ország miniszterelnökéhez.A lap is azzal indokolta a közlést, hogy bár semmit sem lehet tudni, hogy hol és mikor készült a videó, mégiscsak a miniszterelnökről van szó. A videót EZEN A LINKEN lehet megtekinteni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Tovább épül a felcsúti mesterséges szigetre vezető, hattyú formájú híd és az üvegfalú étterem, ezeket nem érinti az állami takarékosság
A felcsúti polgármester szerint a település legújabb látványossága praktikus célokat is szolgál.

Link másolása

hirdetés

A költségtakarékosságra hivatkozva a kormány 1150 milliárd forintnyi beruházást függesztett fel, de a felcsúti mesterséges szigetre vezető hattyúhíd és az üvegfalú étterem tovább épül. Erre Hahdázy Ákos hívta fel a figyelmet.

A felcsúti tavat 250 milliós forintos uniós támogatással fejlesztették. Aztán egy mesterséges szigetet építettek a tóba, és ha már volt sziget, híd is kellett, amin be lehet jutni. A turisták a jövőben ezen a hattyút formázó hídon át sétálhatnak át a felcsúti szigetre. A víziszárnyast formázó átkelő hátsójában egy kilátót is kialakítottak,

amelyből megtekinthető például a felcsúti kisvasút állomása is. A tó partján pedig üvegfalú étterem épül, ez is kilátóterasszal. Minderre a magyar állam adott 1,5 milliárd forintot - hangzott el az RTL Híradóban.

Hadházy Ákos szerint a mostani gazdasági helyzetben derül ki, mennyire felesleges Felcsútra mesterséges szigetet és hattyúhidat építeni.

"Korábban csak legyinthetett az ember, meg mosolyoghatott ezen, amikor a nemzetközi jó környezet miatt viszonylagos stabilitás volt Magyarországon. Most viszont sok ember fog nagyon nehéz helyzetbe kerülni, és amikor ránézünk ezekre a jelképekre, nem fogunk tudni mosolyogni, csak sírni" - mondta.

A felcsúti polgármester szerint a legújabb felcsúti látványosság praktikus célokat is szolgál. Mészáros László még 2019-ben, azt mondta: "ez egy záportározó volt, és egyszer fel lett töltve, hogy megmentsük a lejjebb lévő falvakat, és akkor az itt a helyi pincékben megjelent a víz, és ezért pályáztunk erre, hogy meg tudjuk oldani a szigetelését a tónak, hogy ne károsítsuk a környező lakókat. Röviden ez egy ilyen beruházás is, és mellette egy kettős célja is van. A másik célja, hogy fejlesszük az idegenforgalmat itt a térségben".

hirdetés

A híd és étterem támogatási szerződését a Transparency International Magyarország perelte ki a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. Ekkor derült ki, mennyibe kerül az adófizetőknek a beruházás. A munka kivitelezője a Fejér-Bál Zrt, ez Mészáros Lőrinc gyermekeinek családi vállalkozása. A munkával várhatóan még idén télen végeznek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
40 fokos hőség jön az utolsó tisztán kánikulai napon – hétvégén lehűlés és rengeteg eső érkezik
Pénteken hullámzó hidegfronti hatással is számolnunk kell.

Link másolása

hirdetés

Nagyon bekeményít a kánikula az előrejelzések szerinti utolsó, tisztán kánikulai napon – írja az Időkép.hu.

Csütörtökön sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből legfeljebb néhol délnyugaton alakulhat ki egy-egy rövid ideig tartó futózápor a délutáni, kora esti órákban. Az északkeleti országrészt leszámítva többfelé megélénkül, helyenként esetleg megerősödik a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban 15 és 22,

délután 33 és 40 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken egy hullámzó hidegfront hatására nyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, leszámítva a keleti tájakat, és több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok,

helyenként hevesebb viharok is lehetnek.

A hidegfront előoldalán a déli-délkeleti szél többfelé feltámad, mögötte pedig már az északnyugati szél lesz erős. Nyugaton mérséklődik a hőség, ott 29 és 33 fok közötti csúcsértékekre van kilátás, máshol viszont még 35 és 40 fok közé melegedhet a levegő.

Szombaton gyakran erősen megnövekedhet a felhőzet, és több tájegységünkön is kialakulhatnak záporok, zivatarok, helyenként hevesebb viharok is. Sokfelé élénk, helyenként erős, akár viharos lehet az északi-északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 36 fok között alakul, északkeleten lehet a legmelegebb.

hirdetés
A rendszerbe, láncba szerveződő záporok, zivatarok, illetve csendes áztató eső egyaránt előfordulhatnak, melyek hétfő reggelig több hullámban érkezve nagy területre hozhatnak kiadós csapadékot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: