HÍREK
A Rovatból

Szakmai tudás és a hit nélkül nem lehetett volna siker - megszólaltak a sziámi ikreket szétválasztó magyar orvosok

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány és a magyar orvoscsoport tagjai nyilatkoztak a műtétről, az előkészítésről, a csapatmunkáról, a gyerekek állapotáról.


Sajtótájékoztatót tartott a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány, a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikereket szétválasztó műtétben résztvevő dr. Pataki Gergely és a végső szétválasztást vezető dr. Csókay András is megszólalt.

VIDEÓ: A sajtótájékoztatóról

Még nem ért véget a műtétsorozat, akár évekig is eltarthatnak a korrekciós műtétek - hangzott el a sajtótájékoztatón.

A magyar orvosok titokban tartották a két kislány hollétét, a műtét technológiáját, és a körülményeket a biztonság miatt - ezért nem akarták előre nyilvánosságra hozni a részleteket.

A magyar műtéti eljárás világszenzáció is, hiszen ilyet még gyerekeknél nem végeztek.

A "megaműtétet" a magyar csapat - sokféle szakág képviselővel - alapos előkészítéssel végezte. A végső szétválasztás után a csapat kettévált, hogy a két gyerek ellátást külön végezhessék.

A műtét közben többször is imádkoztak a különféle vallású orvosok, segítők, és együttérzők.

A dakkai katonai kórházban végrehajtott "Operation Freedom" műtétsorozat után az ikrek állapota változatlan, az utolsó hírek szerint egyikük jól van, anyukája ölébe is ülhetett már, mosolyog, testvérét még mélyaltatásban tartják, mert a műtét után lázas lett.

A műtétsorozat eddig 21 hónapnyi tervezést igényelt, a beavatkozásokban több mint 100 magyar orvos vett részt aktívan vagy konzulensként, és eddig 55 ezer munkaóra van a csapat tagjai mögött. Megemlítette azt is, hogy csaknem 2 tonna felszerelést vittek magukkal Bangladesbe a végső műtéthez, ezek nagy részét otthagyták adományként - mondta el Pataki doktor.

Pataki Gergely, a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat fő koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője elmondta: a fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét augusztus 1-jén és 2-án, több mint 30 órás beavatkozás során a bangladesi Dakkában. A műtétsorozat első szakaszában Dakkában Hudák István vezetésével endovaszkuláris módszerrel szétválasztották a közös agyi fő szállítóérszakaszt.

A második fázisban, Budapesten az év elején a vezetésével beültették és fél évig fokozatosan tágították a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert. Ez a "tágítás" 44 kisebb és 1 nagyobb plasztikai műtétet jelentett. A szövettágító implantátumokat sikerült hat hónap alatt olyan méretűre növelni, amely "világújdonságot jelent", és az így nyert saját szövetekkel sikerült pótolni a végső szétválasztás során keletkező kiterjedt sebet - mutatott rá Pataki Gergely.

Elmondta, a harmadik fázisban a koponyák és az agyak szétválasztása, az agyhártyák és a koponyafejbőr hiányzó részeinek pótlása történt meg Csókay András vezetésével. A "megaműtétet" 35 fős, magyar orvosokból és egészségügyi dolgozókból álló csapat végezte el.

A műtétsorozat nem ér véget, a másodlagos koponyarekonstrukciós műtétek és egyéb rehabilitációk még évekig eltarthatnak - közölte Pataki Gergely.

Elmondta azt is, hogy a két kislány agya "igen szorosan összetapadt, összenőtt", és eleve egy hosszú, körülbelül 20 órás műtétre készültek. Pataki Gergely, az alapítvány alapítója, közölte: a gyerekek neurológiai státuszát, további kilátásait a műtét után néhány hónappal lehet majd felmérni.

Világújdonságnak nevezte, hogy a speciális műtétsorozatot egy fejlődő országban végezte el egy európai orvoscsoport.

Külföldön is elismert hazai specialisták is segítették a műtét előkészítését, és az operáció végrehajtást is - mondta el a műtétről Csókay doktor.

Nagyon sokat számított a szakasszisztencia, a műtősnői csapat hatalmas nyugalmat biztosított számukra.

Magyarországon és a világ más pontjain is sok hívő támogatta őket imádságaikkal, és ez nagy erőt adott nekik - mondta. Tudományos szempontból ez már most siker, amit elértek. De emberileg sokkal fontosabb számukra, ha majd a gyerekek mondhatják el, hogy ők már jól vannak.

Az aneszteziológiai csapat vezetője, dr. Csapody Marcell szerepe is nagyon fontos volt, mert az utolsó tizenhét napban ő volt a betegekkel. Olyan helyzetben voltak, amelyekre nincs még szakirodalom. Érzelmi szempontból elképesztő hullámvasutazáson voltak, benne sírós, kétségbeejtő helyzetekkel - mondta az orvos. Voltak kétségeik, tudták, hogy lehetnek szövődmények, de azt, hogy mi következik be, azt csak jósolni lehetett volna. Különös szakmai kihívás volt, főleg a bakteriális fertőzés miatt bekövetkező belázasodás.

De voltak különlegesen jó pillanatok is, amikor a gyerekek és orvosok is megmagyarázhatatlan módon tudtak viselkedni, egymást átölelni, voltak boldog pillanatok, mikor az ikreket egymás mellé tolhatták, és megfoghatták egymás kezét

- mesélte az orvos.

Szakmai tudás, felkészülés és a hit nélkül nem lehetett volna sikeres az operáció. Szerencse is kellett, mert sok minden volt, ami a siker ellen hatott. Többek között a veseproblémák, a kinti kórházi állapotok. A gyerekek már sokat kibírtak, a műtét sikeres volt, és egy kis szerencse kell ahhoz, hogy minden rendben legyen a továbbiakban - hangzott el.

Rabeya már jól van, bár lázas egy vírusfertőzés miatt. Első szava az "anya" volt, és kérte, hogy vegye ölbe. Ezt az orvosok meg is engedték neki.

A magyar orvosok azt ígérték a bangladesi kollégáknak, hogy bármikor, ha szükséges visszamennek. Legközelebb majd a következő műtétnél lesznek jelen. Addig is felkészítették a kinti kollégákat a következő időszakra, és tartják a kapcsolatot, és figyelemmel kísérik a kislányok állapotát. Tanácsokat adnak folyamatosan, hagytak kint eszközöket, kötszereket is.

Egy speciálisan felkészített hölgy segíti a családot jelenleg, aki pszichológiailag is támaszt nyújt nekik - hangzott el.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nem lehet több Baucisz, Jukundusz, Vivika és Martinka – 145 utónevet törölhetnek végleg a magyar utónévkönyvből
A kulturális miniszter felügyelete alá került testület 198 olyan nevet vett górcső alá, amelyet jelenleg egyetlen magyar sem visel. Ezek közül 145 keresztnevet azonnal törölnének, 53 név sorsáról pedig később döntenek.


Több mint száz magyar keresztnév tűnhet el a hivatalos utónévjegyzékből, miután a frissen felállított szakértői bizottság első ülésén 145 név törlését kezdeményezte. Ezzel párhuzamosan napirendre került az írás- és alakváltozatok egységesítésének kérdése is, ami olyan népszerű neveket érinthet, mint az Olivia és az Olívia, vagy az Aliz és az Alíz.

A január végi ülésen az Utónévjegyzék Szakértői Bizottság azt a 198 nevet vette górcső alá, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül

145 törlését javasolták, míg 53 név sorsáról később döntenek.

A törlésre javasolt nevek listája nem nyilvános, de több példa is ismertté vált, amelyről a 24.hu számolt be.

Kikerülhetnek a jegyzékből olyan nem őshonos növénynévből származó nevek, mint az Abélia és a Gardénia, valamint a nemzetközi szinten is rendkívül ritka bibliai nevek, mint az Atára és a Hanniél.

A listán szerepelnek germán eredetű nevek (Almár, Odiló), görög mitológiai alakok (Baucisz, Hippolita, Piládész, Piramusz), illetve Verne egyik regényéből származó női név, a Sztilla is. Törlésre ítélték az idegen nyelvek becéző alakjait (Veránka, Vivika), a magyar nevek túlzó becézőit (Magdó, Martinka), valamint a hawaii eredetű, nemzetközileg is ritka Alaméát. Az Alperen nevű török férfinév sorsát az pecsételte meg, hogy egy turkológus szakértő szerint a leírása sem helyes, a Milász pedig a Milán rokon neveként azért kerül le a listáról, mert a jogszabály szerint a meghonosodott neveknek nem lehetne több alakváltozata.

Az ókori névanyagból többek között az Agrippína, a Horácia, a Honorátusz, a Hieronima, a Pelágusz, a Jukundusz és a Liberátusz is búcsúzhat.

Fontos, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya, tehát akinek a neve szerepel a törlési listán, annak nem kell nevet változtatnia. A változások a jövőbeni névadásokat érintik, és azután lépnek életbe, hogy a módosított névjegyzéket miniszteri rendelet formájában kihirdetik a Magyar Közlönyben.

Mindeközben az új névkérelmek elbírálása is lezajlott: a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz tavaly augusztus óta 281 kérelem érkezett be, ám a szakértők ezek közül mindössze hét elfogadását javasolták.

A bizottság végül egyetlen új női nevet, a Vinkát hagyta jóvá.

„Ez a Vinka női név, ez egy virágnak a neve” – mondta korábban Kósa Lajos, a testület elnöke.

Az új rendszerben a végső szót a bizottság mondja ki, de minden kérelemről előbb a Nyelvtudományi Kutatóközpont alkot véleményt, mondta a 24.hu megkeresésére Hauber Kitti, a kutatóközpont munkatársa.

A mostani változások hátterében az a tavaly nyári törvénymódosítás áll, amelyet Kósa Lajos fideszes képviselő javaslatára fogadott el az Országgyűlés. Ennek értelmében az anyakönyvezhető utónevekről a továbbiakban a kulturális és innovációs miniszter dönt, aki létrehozta a szakértői bizottságot. A kormányzati oldal a magyar utónévkincs és a nemzeti identitás védelmével, valamint a szabályozás tudományos megalapozottságának erősítésével indokolta a lépést. Kritikusok szerint azonban a döntési jog miniszteri szintre emelése a központosítást és a politikai befolyás lehetőségét veti fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leállások jönnek a K&H-nál, ezekre figyelmeztet a bank
A K&H Bank több tervezett karbantartást is tart a hónapban, vasárnap éjjel is lesz pár órás üzemszünet. A leghosszabb, bankszünnapnak minősülő leállás február 28-tól március 1-ig tart majd.


Vasárnap este 22 órakor folytatódik a K&H Bank februári karbantartás-sorozata, amely a hónap során többször is érinti még az elektronikus szolgáltatásokat. A ma éjszakai leállást több másik is követi, köztük két hosszabb, a jogszabályok szerint is bankszünnapnak minősülő szünet.

Február 8-án 22 órától február 9-én hajnali 2 óráig üzemszünet lesz a banknál, amely alatt átmeneti szünetelés vagy lassulás várható a K&H e-bank, a mobilbank, az e-portfólió, az e-posta és az Electra szolgáltatásoknál, valamint a bank weboldalán. Hasonló, üzemszünetnek minősülő karbantartás lesz február 17-én 22 órától február 18-án hajnali 2 óráig is.

Az első bankszünnap február 13-án 23 órától február 14-én reggel 7 óráig tart majd. Ekkor a már említett szolgáltatások mellett a K&H SZÉP Kártya és a 3D Secure biztonsági azonosítás működésében is szünet várható.

A leghosszabb leállás február 28-án 23 órától március 1-jén délután 14 óráig tart majd egy informatikai fejlesztés miatt.

Ebben az időszakban az internetbanki és mobilbanki alkalmazások, valamint az ATM készpénzbefizetési funkció sem működik. Szünetel az azonnali átutalási megbízások indítása és a fizetési kérelmek fogadása is. A bejövő azonnali átutalásokat a bank visszautasítja, azokat a szolgáltatás helyreállása után az indító félnek újra kell benyújtania. Ez a gyakorlat megfelel az Azonnali Fizetési Rendszer működésének, amely technikai hiba esetén visszautasítja a tranzakciót.

A bankszünnapok alatt is elérhető marad a készpénzfelvétel az ATM-ekből, a bankkártyás vásárlás boltokban és online, valamint a bankkártya letiltása a K&H Telecenteren keresztül. Fontos azonban, hogy a betéti- és hitelkártyákat a február 28-i, 23 órakor elérhető egyenleg erejéig lehet majd használni. A leállás ideje alatt sem az egyenleg feltöltésére, sem a kártyalimitek módosítására nem lesz lehetőség, még telefonon sem. A bank felhívja a figyelmet, hogy az online bankkártyás és SZÉP kártyás fizetéseknél, illetve a tranzakciókat megerősítő SMS üzenetek érkezésénél akadozás vagy leállás fordulhat elő.

A bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy a bankszünnapokra eső határidős fizetéseiket, például számlakiegyenlítéseket vagy közterheket, lehetőség szerint még az azt megelőző munkanapon rendezzék. A bankszünnapokra ütemezett rendszeres megbízásokat és csoportos beszedéseket a bank automatikusan a következő munkanapon teljesíti. Azokat az előre rögzített, de még alá nem írt megbízásokat, amelyeket a leállás előtt vittek fel a rendszerbe, a szünet után érdemes újra rögzíteni és aláírni. A tervezett üzemszünetek és bankszünnapok előzetes bejelentése bevett gyakorlat a hazai bankszektorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszűnt a szülészet Szentesen, a kormány egy mellékletben „ismerte el”
Rétvári Bence államtitkár egy kórházi fejlesztésről szóló dokumentummal válaszolt egy parlamenti írásbeli kérdésre, amely világosan kimondja a szentesi kórház szülészeti osztályának bezárását. A neurológia költözik a helyére, a 2022 óta tartó átmeneti állapot ezzel véglegessé vált.


Bravúros kommunikációs fogással válaszolt az egészségügyért felelős Belügyminisztérium a szentesi szülészet sorsáért aggódó ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére. Varga Ferenc arról érdeklődött Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy végleg felszámolják-e a szentesi szülészetet. A képviselő szerint a helyiek attól tartanak, hogy a felújított épületbe költöző neurológiai osztály végleg elveszi a reményt attól, hogy gyermekeik és unokáik a városban születhessenek.

Pintér Sándor helyett államtitkára, Rétvári Bence válaszolt, aki a Szegedi Tudományegyetem egy korábbi közleményét csatolta, azt jelölve meg irányadóként. A kórházi fejlesztésekről szóló dokumentum két kulcsfontosságú mondatot is tartalmaz a 25 ezres Csongrád-Csanád vármegyei város szülészetének sorsáról. Egyrészt:

„A fejlesztéseknek köszönhetően a Neurológiai Osztály a korábban a Szülészet-Nőgyógyászatnak otthont adó épület egyik szárnyába költözik.”

Másrészt:

„A teljes körű, 24 órában elérhető szülészeti-nőgyógyászati ellátás a személyi feltételek hiánya miatt szűnt meg Szentesen.”

A szentesi szülészet 2022-ben került bajba, amikor szakorvoshiány miatt átmenetileg bezárták az osztályt. Az akkori döntés értelmében a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányították át. A mostani parlamenti válasszal lényegében hivatalossá vált, hogy az átmeneti állapot tartósnak bizonyult. Az elmúlt években a szentesi kórház több más osztályát is érintették átszervezések, 2024-ben például a fül-orr-gégészet fekvőbeteg-ellátása szűnt meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: