HÍREK
A Rovatból

Eltemették Fülöp herceget, rendhagyó, de méltóságteljes szertartáson búcsúztak II. Erzsébet férjétől

Kevés meghívott volt, a királyi családra is ugyanaz vonatkozik, mint mindenkire. A szűk körű búcsúztatáson mindenki civil gyászruhában volt Windsorban.

Link másolása

Helyi idő szerint szombaton délután 15 órakor (azaz magyar idő szerint 16 órakor) helyezik el Fülöp herceg földi maradványait végső nyughelyén, a Windsorban található Szent György-kápolnában. Az országban félárbócra engedték a lobogókat a szombatig tartó nemzeti gyász alatt.

A herceg kérésére a hagyománytól eltérően a testét nem ravatalozzák fel nyilvánosan a Westminster apátságban, hanem a temetésig a windsori kastély egyik privát kápolnájában fekszik majd a nyilvánosság elől elrejtve.

ÉLŐ VIDEÓ A TEMETÉSRŐL:

15.40 - behelyezték a herceg zászlajával borított koporsóját abba a Land Roverbe, amelynek tervezésében Fülöp is részt vett.

15.45 - megkezdődött a gyászmenet. A Land Rover mellett tengerészgyalogosok haladnak, mögötte pedig a királyi család tagjai sorakoznak fel, ők gyalog kísérik a járművet. A királynő nem tart velük, ő külön autóval érkezik a kápolnába. A menet alatt a Gránátos Gárdaezred zenekara játszik.

15.53 - a nyolcpercesre tervezett menet végén a koporsó megérkezett a Szent György-kápolna nyugati lépcsőjéhez, ahol elhangzik az angol himnusz.

16.03. - beviszik a díszezredek katonái a koporsót a kápolnába, ahol aztán lezajlik a privát ceremónia.

A járványügyi korlátozások értelmében összesen 30 fő vehet csak részt a temetésen, így odabent csak a királyi család meghívott tagjai, Fülöp személyi titkára, a temetést celebráló canterbury érsek és a windsori esperes lesz jelen. A hivatalos vendéglistát még nem adták ki, ám az biztos, hogy Vilmos és felesége, Katalin jelen lesz, ahogy Harry herceg is, felesége, Meghan Markle viszont nem.

16.00 - országszerte egyperces néma csenddel emlékeztek meg Fülöp hercegre.

16.10. - A gyászszertartást a windsori dékán, David Conner püspök és a canterbury érsek, Justin Welby vezeti, előként a dékán méltatta a herceget. Kedvességét, humorát és emberségét említette és a rendíthetetlen hűségét a királynőhöz.

16.20 Az érsek, Justin Welby következett.

16.25. - Csak négyfős kórus énekel a szertartáson, Fülöp választotta ki a dalokat, amiket énekelnek.

Királyi család ide vagy oda, rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi brit állampolgárra: a létszámkorlátra, a maszkviselésre és távolságtartásra is odafigyelnek ma Fülöp herceg délutáni temetésén - írja a Mirror.

16.35. - Látható, hogy a szetartáson a kevés résztvevő komoly távolságot tartva helyezkedik el a templomban. Erzsébet királynő egészen egyedül ül az egyik sorban, ahogyan azt ő maga kérte.

16.44. - Leengedték a kápolna királyi sírboltjába Fülöp koporsóját, és közben felolvasták a herceg címeit.

16.48. - Vége a szertartásnak. Elénekelték a himnuszt.

A Szent-György kápolnában tartott temetési szertartáson pont ennyien lesznek, a tegnap nyilvánosságra hozott lista szerint kizárólag rokonok, közülük is sokan kimaradnak.

Nem lesznek ott például Vilmos és Katalin gyermekei, György, Sarolta és Lajos sem.

MTI/AP/Frank Augstein

A Daily Mail úgy értesült, hogy Erzsébet királynő úgy döntött, hogy egyik családtag sem veszi fel a katonai egyenruhát a búcsúztatáson, hogy egységet mutassanak, és megóvja Harryt és András herceget attól, hogy emiatt kikezdje őket a sajtó. Így minden résztvevő "sima" gyászruhában búcsúzik majd Fülöp hercegtől: a férfiak fekete öltönyben, ingben és nyakkendőben lesznek, a nők pedig fekete ruhában.

MTI/AP/PA/Pool/Steve Parsons


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Ferihegyi halálos baleset: hét nepáli állampolgárt köröz a rendőrség
A reptérre vezető gyorsforgalmin történt balesetben ketten életüket vesztették, a baleset okozói pedig elmenekültek a helyszínről.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel a Ferihegyre tartó gyorsforgalmi úton, ketten életüket vesztették, ketten könnyebben megsérültek. A balesetet okozó bolgár rendszámú autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség friss közleménye szerint a bolgár rendszámú gépkocsiban hat nepáli állampolgár utazott, akik ellen

segítségnyújtás elmulasztása miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Földön alvó gyerekek, tömeg, káosz és tanácstalanság a Dubaji reptéren – több magyar is pórul járt
A várakozók között van Csobot Adél és Istenes Bence, továbbá volt kollégánk is. Az ő beszámolójából tudjuk, hogy a háborús helyzet miatt az izraeli és iráni állampolgárok elsőbbséget élveznek a káoszban.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Miután Dubajra pillanatok alatt zúdult le egy évnyi csapadékmennyiség, egy időre a repülőtér is víz alá került. Habár a víz már visszahúzódott, de a menetrend azóta sem áll helyre.

Vannak olyan családok, melyek több napja a repülőtéren élnek, és reménykednek, a következő géppel hazajutnak.

A szerencsésebbeknek jutott egy pad, vagy asztal, ami körül kialakíthatják táborukat, sokak azonban a kövön alszanak, többedik napja.

Így járt Csobot Adél és Istenes Bence is, akik Instasztoriban osztották meg nem mindennapi kalandjukat, melyet a Story.hu talált meg.

„24 órája úton két gyerekkel, abból eddig tízet a reptéren töltöttünk, és senki nem tudja, mikor mehetünk tovább. Tom Hanksnek érzem lassan magam”

Emlékezetes a Tom Hanks főszereplésével bemutatott Terminal című film, melyben a főhős hónapokra New York repülőterén ragad.

Volt kollégánk, Csákvári Péter is az Instagramon osztotta meg történetét. Ahogy írja, egy kapunál három géphez állnak sorba és nem lehet tudni, végül melyik indul el valójában. Kéri az otthoniakat, hogy lessék a Flightradart, mikor tűnik fel végre az ő gépük a radaron. Elmesélte ezt is, hogy mind az Izraeliek, mind az Irániak elérték, hogy előbb ők mehessenek haza a háborús helyzet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Visszaléptek Vitézy Dávid javára – egy főpolgármester-jelölttel kevesebb indul júniusban
„A mai nappal felfüggesztem a főpolgármester-jelölti kampányomat, és arra kérem a támogatóimat, hogy a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot támogassák” – jelentette be Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.

Link másolása

Brenner Koloman az Indexnek elmondta, hogy azért indult jelöltként, mert sem Szentkirályi Alexandra, „a fideszes egypárti túlhatalom jelöltje”, sem „a balliberális oldal a Karácsony Gergely mögé felsorakozó pártokkal nem egy polgári Budapestben hisz, hanem zsákmányként tekint a fővárosra”.

Brenner a visszalépését azután jelentette be, hogy részt vett Vitézy Dávid, az LMP és Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltjének programbemutatóján.

„Vitézy Dávid személye és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy a polgárok valódi problémáit meghallva, és nem a pártközpontokból diktált megoldásokkal álljon elő.”

– indokolta a döntést Brenner, hozzátéve, hogy bár nem ért mindenben egyet Vitézyvel, sok közös pont van a programjukban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: