HÍREK
A Rovatból

Élő: Megérkezett Ferenc pápa a Papp László Sportarénába, 11 ezer fiatal előtt mond beszédet

Élő közvetítésünkben folyamatosan követheted a pápalátogatás második napjának eseményeit.

Link másolása

17:32 Jézus egyetértene egy közmondásotokkal: aki mer az nyer! - idézte magyarul a mondást Ferenc pápa. A katolikus egyházfő többek között arról beszélt a fiataloknak, hogy Jézus „nem azt akarja, hogy tanítványai a leckét ismételgető diákok legyenek, hanem szabad fiatalok, akiknek egy olyan Isten a társa, aki odafigyel az álmaikra”.

Ferenc pápa arra biztatta a fiatalokat, hogy tűzzenek ki maguk elé nagy célokat.

„Menj előre, fektess az élet nagy céljaiba! Jézus motivál, hisz benned és tudja, hogyan hozza ki belőled a legjobbat. És mindig másokkal együtt, soha ne egyedül! Közösségi élményeket megélve”

- mondta az egyházfő.

16:35 Megérkezett Ferenc pápa a Papp László Sportarénába.

16:15 Egy közös szelfit tett közzé közösségi oldalán Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápával, amelyet maga az egyházfő készített:

15:35 Élő közvetítésünk a Papp László Budapest Arénából, ahol már elkezdődött a felvezető műsor:

15:16 Ferenc pápa hamarosan megérkezik a Papp László Budapest Arénához, ahol fiatalokkal fog találkozni. Már gyülekezik a tömeg odabent.

Fotók: Nagy Boglárka/SZMO

15:04 A Szentatya fejen csókolt egy gyereket:

14:00 Ferenc pápa az Istenszülő oltalma templomban találkozott a magyar görögkatolikus közösséggel, ahol egy különleges ajándékkal várták:

13:46 Ferenc pápa délután fiatalokkal találkozik a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a tervek szerint golfkocsival jár majd körbe. A helyszínen már most gyülekezik a tömeg, ahogy azt kollégánk, Nagy Boglárka fotóin is láthatjátok:

13:05 A Szentatya nagyon szereti a gyerekeket, ezt ismét bizonyította:

12:20 Erről beszélt Ferenc pápa délelőtt a Szent Erzsébet-templomban:

12:00 Péntek délután a Szent István-bazilika előtt kérdeztük az embereket a pápáról és budapesti látogatásáról:

11:35 A pápa következő programjának helyszíne az Istenszülő oltalma-templom, ahol a görögkatolikus közösség tagjaival találkozik.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

11:00 Képeken Ferenc pápa látogatása az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, ahol például gyerekeket áldott meg, imádkozott és beszédet is mondott:

10:15 A Szentatya következő programja a Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban lesz, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik majd. A helyszínen már kisebb tömeg várja a pápa érkezését. Kollégánk, Nagy Boglárka képei.

10:00 Ferenc pápa szombat reggel a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthont látogatta meg, erről tettek közzé egy képet, illetve egy rövid videót a Twitteren.

9:30 Orbán Viktor egy rakás fotóval foglalta össze a Facebook-oldalán a pápalátogatás első napját.

Így néz ki Ferenc pápa szombati programja:

Szombat délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján.

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban.

Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között.

Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két - élő közvetítés lesz látható, hallható. (Forrás: MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kínaiak próbálták a tibeti zászlót leszedni, magyar rendőrök avatkoztak bele a távol-keleti zászlócsatába
Hszi Csin Ping látogatásába kissé belezavart, hogy tibetiek egy zászlót akartak kifeszíteni a Gellért-szobor alatt, aztán megjelent egy tucatnyi kínai a saját zászlójukkal. Előkerült a magyar rendőrség is, parázs vita robbant ki a felek közt.

Link másolása

Érdekes módon a kínai elnök látogatása kapcsán az eddigi legnagyobb balhé egy tibeti zászló kiakasztásánál kezdődött, mégpedig az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Gellért-szobor alatti hídnál.

A hídra először egy tibeti csoport próbált kifüggeszteni egy tibeti zászlót. ám ekkor, nyilván teljesen véletlenül egy nagyobb kínai csoport jelent meg, és le akarták venni a zászlót.

Némi huzakodás és szóváltás utána tibeti zászló elszakadt. Az egyik tibeti tüntető kihívta a rendőrséget, eközben a kínaiak két nagy kínai zászlót lógattak ki a hídra.

Fotósunk végig követi az eseményeket, a kiérkező rendőrök intézkedését is le tudta fotózni. A rendőrök igazoltattak egy tibetit, de ő az újságíróknak elmondta, hogy nem látta, hogy a kínaiakat is igazoltatták volna. Eközben a tibeti zászló is visszakerült a hídra, miközben a kínaiak azóta is próbálják rátolni a saját zászlójukat - ebből a rendőrök szeme láttára alakult ki parázs veszekedés. A magyar rendőrök a jelenlévők szerint láthatóan nem nagyon akartak tevőlegesen beavatkozni az eseményekbe, inkább csak arra ügyelnek, hogy nagyobb balhéra és tettlegességre ne kerüljön sor.

Később kicsit paprikásabb lett a hangulat, a rendőrség próbált rendet teremteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kovács Patrícia reagált Vidnyánszky Attila kifakadására: Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki a munkáját végzi
A színésznő azt is elárulta, hogy miért tartotta fontosnak megosztani a véleményét arról, hogy mit gondol a Nemzeti Színház igazgatójának viselkedéséről.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról kérdezte, miért nem hívta fel Kulka Jánost, mikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Az esetra Kovács Patrícia színésznő az Instagramon reagált.

A színésznő a sajtószabadság Wikipédia-szócikkének alcímeiről posztolt egy képernyőképet:

"A sajtószabadság mint érték - Különbségek a sajtószabadság értelmezésében - A sajtószabadság korlátozásának módszerei"

Kovács Patrícia a portálnak elmondta, mit szeretett volna üzenni:

„Azért tettem ki az Instagram-sztorit, hogy elgondolkodjanak az emberek arról, mi is a sajtó feladata”

Majd hozzátette, mi a véleménye a színházigazgató kinyilatkozásáról:

"Egy köztisztséget betöltő embernek tiszteletben kell tartania az újságírót, aki csak kérdez, csak a munkáját végzi".

Forrás: RTL.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely nem hisz abban, hogy Tompos Márton ellen kínai rendőrök intézkedtek, pedig videó is van róla
Indoklása egyszerűen az volt, hogy „Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”. Az esetről videó is készült, mutatjuk.

Link másolása

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt a hvg.hu újságírója megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy a Momentum országgyűlési képviselőjét, Tompos Mártont kínai rendőrök vonták kérdőre egy EU-s zászló miatt.

Gulyás válaszában elmondta, nem hiszi, hogy az eset egyáltalán megtörtént volna, de ha mégis, akkor ki kell vizsgálni.

„Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni”

– magyarázta hitetlenkedését Gulyás, majd hozzátette, hogy hatósági intézkedésre Magyarországon csak magyar rendőr jogosult.

A kérdéses eset itt látható videón:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Megöltem a gringókat” – mondta állítólag barátnőjének a mexikói, akit a három szörfös elrablásával vádolnak
A két ausztrál és egy amerikai kempingezés közben próbálta megakadályozni, hogy ellopják autójuk gumiabroncsait. Fejbe lőtték és egy kútba dobták őket.

Link másolása

Jelenleg emberrablással gyanúsítják, de várhatóan gyilkossággal is vádolni fogják azt a mexikói férfit, akit egy ausztrál testvérpár és amerikai barátjuk eltűnése miatt idézett be a bíróság, írja a BBC.

Jake és Callum Robinson barátjukkal, Jack Carter Rhoaddal utazott a mexikói Ensenadába, ahol

szörfözni terveztek a tengerpartnál, de eltűntek, majd egy héttel később egy kút mélyén találták meg holttestüket.

A barátokat, akik korábban már jártak Mexikóban, és nem gondolták, hogy bajuk eshetne, kempingezés közben támadhatták meg, amikor meg akarták akadályozni, hogy ellopják az autójuk gumiabroncsát.

A férfiakat előbb fejbe lőtték, így felmerült a gyanú, hogy a drogkartellek műve lehetett, de a hatőságok inkább egy félresikerült rablásra gyanakodnak.

A feltételezett gyilkos eddig még nem tett tanúvallomást, de az ügyészség szerint 23 éves barátnőjének azt mondta, hogy „megölte a gringókat”.

Link másolása
KÖVESS MINKET: