HÍREK
A Rovatból

Elnézést kért az Országos Meteorológiai Szolgálat, mert nem jött be az augusztus 20-i, esti előrejelzésük

Azt is megírták, miért jósoltak esőt és szelet, és miért lett végül más az időjárás Budapesten.


Mint arról mi is hírt adtunk, elmaradt az augusztus 20. esti tűzijáték Budapesten. Az operatív törzs az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése alapján döntött úgy, hogy az eseményt egy héttel elhalasztja.

Az előrejelzés szerint eső és szél is várható volt, ám az időjárás másképp alakult. Így akár meg is tarthatták volna a tűzijátékot a fővárosban.

Az OMSZ vasárnap a közösségi oldalán írta meg, hogy miért jósoltak esőt.

Mint írják:

"A tegnap nap eseménydúsan indult, délről észak felé haladó záporos, zivataros tömbök egyre inkább összeálltak, így délelőtt már inkább változó intenzitású eső, illetve egy-egy beágyazott zivatar öntözte a középső tájakat. A délelőtti órák végére ez a csapadéktömb elkezdett gyengülni, és kelet felé tolódni. Délután a külön életet élő északkeleti tájakon zivatarok alakultak ki, amelyeket felhőszakadás is kísért.

A késő délutáni órák folyamán a várakozásoknak, illetve a numerikus előrejelzésekkel ellentétben nem robbant be a légkör a középső tájakon. Csupán a Dunántúlon, a Balaton térségében alakultak ki zivatarok, az ország nagyobb részén pedig az esti, éjszakai órák nyugalomban teltek.

Az éjszaka második felétől pedig mérsékelt intenzitású záporeső kezdett re az ország keleti, délkeleti felén.

A csapadéktérkép tanulsága szerint a Duna–Tisza közötti sáv jelentősebb csapadékot kapott, ezen felül pedig északkeleten, illetve a Dunántúlon is előfordult lokálisan kiadósabb öntözést. Az intenzívebb gócok előterében erős, viharos erejű széllökések is előfordultak.

A hőmérsékletet tekintve a lehűlés az ország nagy részére megérkezett, de a már említett északkeleti régióban továbbra is nagy területen fordult 32 fok feletti csúcsérték.

A tegnap esti események a tegnap délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg. Az akkori eredmények közül a legkevésbé valószínű történt meg.

Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is.

Elnézést kérünk a kellemetlenségekért"

- áll közleményükben.

A kommentelők között voltak, akik megértően reagáltak:

"Köszönjük a munkátokat! Aki képes az értő szöveg olvasásra, annak sikerült értelmeznie a »jelentős bizonytalanság mellett« mondatrészt. A többiek hisztiznek. Az utolsó szó pedig mindig az időjárásé."

Volt aki szerint azonban:

"Mondjuk ki! Az utóbbi évek legnagyobb mellé fogása!"

Mások pedig a régi időket emlegették fel:

"Károly és munkatársainak jobban ment akkoriban az előrejelzés, és csak sejtem, hogy nem volt ilyen sok szupertechnika, mint most. Nem volt ennyi feltételes mód használat a jelentésekben, hivatkozás bizonytalanságra. Valahogy más volt akkor az egész. Visszanézve a régi időjárás jelentéseket, 3 napra jeleztek előre, de tényeket közöltek. Mostanában csak lehetőségeket látunk kimenetelekre az előrejelzésben. Most erre tervezni."

És volt aki értékelte az OMSZ nyilatkozatát:

"Szép az önkritika! Gratulálok, hogy elismerték, hogy a tegnap délutáni prognózis nem jött be."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruff Bálint a poloskázásról: Orbán Viktor olyat tett, amit az 50-es évek óta nem láttunk, és pontosan úgy gondolta
A tanácsadó szerint a Harcosok Klubjában történt jelenet túlmutat a szimbolikus politikán. Úgy véli, a „poloskázás” elfogadhatatlan retorikai eszköz.


Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.

A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve

Orbán Viktor a közösségi oldalán arról beszélt, hogy „csakis poloskamentesen” lehet jelen lenni. A miniszterelnök videójában az látható, hogy egy seprűvel a kezében söprögeti a falat, közben pedig azt mondja: „mindenki sorra kerül”.

Ruff Bálint szerint ez a jelenet nem előzmények nélküli. Mint fogalmazott: „Sokat beszéltünk róla az elmúlt félévben, hogy miért elfogadhatatlan a politikai ellenfeleket poloskának hívni.” Úgy látja, ez „dehumanizálás”, ami különösen problémás, ha valaki magát a béke harcosának nevezi. Véleménye szerint „ilyet egyszerűen nem szabad csinálnia”.

A tanácsadó felidézte, hogy Orbán már március 15-én is hasonló kijelentést tett.

Akkor a „poloskázás” többes számban hangzott el, ami Ruff szerint országos felháborodást váltott ki. Bejegyzésében azt írta: „Rohantak a politikai segítői magyarázkodni, hogy «nem is úgy», «nem is többes számban» gondolta. Mintha ez érdemben enyhítené a jelzőt. Nem a fél országra, «csak» a kihívójára gondolt.”

Ruff szerint a téma ezután hosszabb ideig nem került elő, egészen mostanáig. Úgy fogalmazott: „A magát béketeremtőnek és a béke első számú követének pozicionáló miniszterelnök ellátogatott a hírek szerint saját maga által kitalált Harcosok Klubjának első edzőtáborába.”

Hozzátette:

„Láthatóan előre készülve, a social médiáért felelős embertől kapott seprűvel, két kamera jelenlétében olyat tett, amit az 50-es évek óta magyar vezető politikus nem.”

Azt is leírta, hogy a miniszterelnök miközben a falról sepregette az állatokat, arról beszélt a többi résztvevőnek, hogy mennyire fontos a poloskátlanítás, és „főleg hogy mindenki sorra kerül”.

Ruff Bálint bejegyzése így zárul: „És mielőtt jönne a megafonos értelmezés, hogy «ez egy vicc» és «nem is úgy gondolta» – de pontosan úgy gondolta.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nekiment a Tisza Pártnak: szerinte külföldről fizetett bankár és genderaktivista is van náluk
A kormányfő a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta az ellenzéki pártot. A kötcsei események tanulságait is levonta.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta a Tisza Pártot – írta az Index.

A kormányfő szerint a pártban „külföldről fizetett bankár” és „genderaktivisták” is szerepet kapnak.

A lap információi szerint a miniszterelnök levelében visszautalt a kötcsei eseményekre is. Úgy fogalmazott: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény”. Azt is hozzátette, hogy

szerinte a Tisza Párt gyűlése felsülés volt, amit az egész ország élőben láthatott. Úgy írta: „durvák, agresszívek és gyűlölködőek, abban nincs semmi meglepő, ezt eddig is tudhatta mindenki”.

Orbán szerint a „polgári oldalon” többek között társadalomtudósok, filozófusok, akadémikusok, gazdasági szakemberek, polgármesterek, művészek és egyházi személyek állnak. A Tisza Párttal kapcsolatban azt írta:

„egy külföldről fizetett bankár, az Anna-bál volt szépe, homályban rejtőzködő, véleményüket nem vállaló, ismeretlen programírók, egy szebb napokat látott, lökdösődő exkatona, a gyerekeink számára Csipkejózsika címmel mesekönyvet rittyentő genderaktivista és családminiszter-jelölt,

és így tovább”.

A levélben arról is írt, hogy a Patrióták az Európai Parlamentben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ursula von der Leyen ellen. „Távoznia kell, ez a legkevesebb!” – idézi a miniszterelnököt az Index.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Fox műsorvezetője arról beszélt, hogy egyes hajléktalanokat egyszerűen meg kellene ölni
A vitát egy Észak-Karolinában történt buszos gyilkosság indította el, amelyből politikai ügy lett az Egyesült Államokban. Egyikük „csak” börtönbe akarta zárni őket, de aztán jött Brian Kilmeade.


A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.

A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.

Brian Kilmeade társműsorvezető ezután még ennél is szélsőségesebb gondolatot fogalmazott meg. Úgy fogalmazott, halálos injekcióra lenne szükség, „vagy valami ilyesmire, csak öljék meg őket”.

A kijelentésére a másik két műsorvezető alig reagált, majd folytatták a beszélgetést a hajléktalanságról és az amerikaiak mentális egészségügyi helyzetéről.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Két hét alatt két és fél millió forintot adományoztak a nyugdíjasok Iványi Gáborék egyesületének
Sokan a nyugdíjas élelmiszer-utalványukat ajánlották fel az Oltalom Karitatív Egyesületnek. Az utalványokat ételosztáshoz használják fel.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Szeptember 1-jén kezdték el postázni a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványokat. Ezeket az utalványokat egy alkalommal, személyenként lehet felhasználni, és kizárólag hideg élelmiszer vásárlására szolgálnak.

Sokan azonban úgy döntöttek, hogy az utalványokat nem maguk használják fel, hanem felajánlják az Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Eddig összesen két és fél millió forintnyi utalvány gyűlt össze. Ezekből az adományokból az egyesület napi négyszáz adag ételhez tudja beszerezni az alapanyagokat.

Nemcsak az Oltalom Dankó utcai központjában fogadják az utalványokat, hanem egy újlipótvárosi könyvesboltban is gyűjtik őket. Csak ebbe a boltba másfél millió forint értékű utalvány érkezett.

A szervezet vezetője, Iványi Gábor az RTL Híradónak azt mondta: „a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát sokan máris nekik adták, ami

nagy segítséget jelent nekik, hogy beszerezhessék az alapanyagokat az általuk kiosztott, napi négyszáz adag ételhez.”

Az utalvány amiatt is nagy segítséget jelent, mert az egyesület számlájára érkező pénzt a NAV folyamatosan inkasszó alá vonja adó- és járuléktartozásokra hivatkozva.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: