HÍREK

Elmondták a debreceni étterem tulajdonosai, miért tessékelték ki Márki-Zay Pétert és Pálinkás Józsefet

Márki-Zay elismerte, hogy hibáztak azzal, hogy nem jelezték a helynek, hogy politikai fórumot akarnak ott tartani, de akkor is különösnek tartja, hogy csak másfél óra után küldték el őket, ráadásul úgy, ahogy.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, vasárnap este kizavarták Márki-Zay Pétert és Pálinkás Józsefet egy debreceni étteremből, ahol a két politikus éppen fórumot tartott.

Az Új Világ Néppárt elnöke a Facebookon számolt be az esetről. Állítása szerint az étterem tulajdonosa vagy ügyvezetője egy óra után távozásra kérte őket, aminek egy másik fotó tanúsága szerint eleget is tettek. Egy helyi lapnak azt nyilatkozta, a férfi meglehetősen ingerülten és kissé fenyegetően közölte velük, hogy azonnal távozzanak, mert nem „erre” foglalt helyet a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM). Ezután lekapcsolta a világítást is.

Hétfőn a Belga Étterem és Söröző tulajdonosai is megszólaltak az eset kapcsán. Facebook-oldalukon azt írták,

vasárnap este előre be nem jelentett politikai fórumot kívántak tartani náluk, erről azonban az étterem vezetését előre nem értesítették és engedélyt sem kértek tőlük.

"Tekintettel arra, hogy a Belga Étterem és Söröző eddig sem adott helyett politikai eseménynek, így ehhez konzekvensen tartotta magát a vezetés. A Belga Étterem és Söröző tulajdonosai hangsúlyozzák: a vendéglátóhely nyitva áll mindenki számára, amennyiben rendeltetésszerűen kívánja használni, és egy ebédet vagy vacsorát kíván elfogyasztani" - tették hozzá.

Közben Márki-Zay Péter a Debrecinernek elismerte, hogy hibáztak abban, hogy valóban nem közölték az étterem vezetésével, hogy politikai eseményt szeretnének ott tartani. Mint mondta, a problémát részben az okozta, hogy előzetesen utcafórumot szerettek volna tartani, de Pálinkás József javaslatára mégis a Belga Étterem mellett döntöttek, az MMM foglalást végző munkatársa pedig már csak magára az asztalfoglalásra kapott utasítást.

Márki-Zay szerint sem ő, sem Pálinkás József nem tudott arról, hogy az étteremtől nem kértek engedélyt a politikai fórumra.

Az MMM miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor különösnek tartja, hogy csak másfél óra után küldték el őket az étteremből, addig senkit nem zavart a rendezvényük.

"Ilyen üzletileg rossz döntést, hogy ilyen durván küldjön el valakit, magától egy vendéglátós soha nem csinál"

- jegyezte meg a hódmezővásárhelyi polgármester.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: